The Streets-uralom Angliában

Miután bejelentették, hogy Mike Skinner egyszemélyes zenekara, a The Streets az egyik legesélyesebb az idei Mercury Music Prize-díjra, második lemeze visszatért az eladási lista csúcsára, új dala, a Dry Your Eyes pedig a kislemezek összesítésének élén debütált.

Miután bejelentették, hogy Mike Skinner egyszemélyes zenekara, a The Streets az egyik legesélyesebb az idei Mercury Music Prize-díjra, második lemeze visszatért az eladási lista csúcsára, új dala, a Dry Your Eyes pedig a kislemezek összesítésének élén debütált. A birminghami zenész-producernek már az első albuma is telitalált volt, annak milliós eladásával Nagy-Britannia legmeghökkentőbb popsztárja lett. Mike két évvel az Original Pirate Material című lemez után állt elő a folytatással, az új The Streets-korong konceptalbum, egybefüggő történetfolyam egy örök vesztes szerencsétlenkedéseiről. Érdekesség, hogy a listavezető, Dry Your Eyes című dalt először Chris Martin, a Coldplay frontembere énekelte fel, ám később Mike megkért egy másik személyt is a vokálrész feléneklésére, és ez a változat került fel a lemezre.

Az egykori S Club 7 énekesnője, Rachel Stevens egyre nagyobb sikereket ér el szólóban is, igaz, kizárólag a szigetországban. Legújabb slágere a Some Girls címet viseli. „Óriási lehetőség volt az S Club 7 tagjának lenni. A formáció azonban nem arról szólt, hogy komolyan vegyük magunkat, hanem egyszerű, táncolható popdalokat kellett énekelnünk. Most élvezem, hogy önmagam lehetek. Azt szeretném, ha az emberek egy teljesen új előadót látnának bennem” – nyilatkozta az énekesnő.

Hetek óta a nagylemezlista élvonalában tanyázik a New York-i Scissor Sisters. A csapat úgy érzi, hogy Angliában igen komoly előrelépés történt a homoszexuálisok elfogadásával kapcsolatban. Ana Lynch – az öttagú formáció egyetlen heteroszexuális tagja – korábban rosszallását fejezte ki azokkal az újságírókkal szemben, akik a The Village People-hoz hasonlították őket, de a közönségben nem csalódott, hiszen a koncertjeiken kiváló a hangulat, és senki sem foglalkozik a szexualitásukkal. „Természetesen számít az, hogy melegek vannak a zenekarban, de nem ez a legfontosabb dolog. Az angolok nagyszerűen fogadtak bennünket, és rendkívüli nyíltságról tettek tanúbizonyságot” – mesélte lelkesen Ana. A Scissor Sisters augusztus nyolcadikán fellép a Sziget Fesztiválon is. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?