Teljesült a Winnetou-t alakító Pierre Brice utolsó kívánsága

Pierre Brice Winnetou

Kedden lett volna 90 éves Pierre Brice, akinek neve és személye összenőtt Winnetouéval, Karl May híres apacsfőnökével. 

Ebből az alkalomból rendeztek Berlinben árverést a francia színész hagyatékából, s az aukció mintegy 150 ezer eurós bevételt hozott.

„Szeretett férjem utolsó kívánságát teljesítettem: megtanultam elengedni” – mondta Hella Brice, a színész bajorországi születésű özvegye. Elmondta, hogy férje röviddel halála előtt megígértette vele, hogy megválik emléktárgyaitól, elárverezi azokat. „Természetesen nehezen válok meg bizonyos tárgyaktól, de teljesítem a kívánságát” – mondta. „Oszd meg azokkal, akik szeretnek” – bízta meg Hellát Pierre Brice.

Egyebek mellett olyan filmes relikviákat árvereztek, mint Winnetou parókáit és a homlokát díszítő szalagokat, emellett magánleveleket, kosztümöket, festményeket, filmplakátokat és forgatókönyveket is – összesen mintegy 760 tételt. A legkeresettebb tárgyakat vitrinekben mutatták be. Egy aranyóra, amelyet a színész gálaesteken szmokingnadrágja bal zsebében viselt, már az aukció első órájában 3000 euróért talált gazdára. 

Az árverésből származó bevétel egy részét eladományozzák, hogy kinek, azt egyelőre nem közölték.

A francia színész az 1960-as években vált ismertté az apacs indián szerepében. Pedig Brice távol állt az indiánoktól: báró Pierre Louis le Bris néven jött a világra egy régi francia nemesi család sarjaként. Eléggé kalandos volt az élete: 19 évesen önkéntes volt az indokínai háborúban, később ejtőernyősként vett részt az algériai háborúban. Otthon, Franciaországban modellkedett, majd táncosként lépett fel, színészi karrierjét – véleménye szerint – barátja, Alain Delon hátráltatta, mert Delon akkoriban már befutott és körülrajongott színész volt, míg ő csak kezdő. Ezért egy ideig Olaszországban és Spanyolországban forgatott, harmadrendű filmekben szerepelt, mígnem Németországban Horst Wendlandt felfedezte benne az apacsok törzsfőnökét. „Vendégként vettem részt egy német filmbálon” – emlékezett Brice egy interjúban. – Átellenben ült egy férfi, aki állandóan engem bámult. Azt gondoltam, meleg lehet. Később derült ki, hogy ő Horst Wendlandt producer, aki a híres indián törzsfőnök megszemélyesítőjét kereste.” A francia színész soha azelőtt nem hallott Winnetouról. 

1962-től 1968-ig összesen 11 Winnetou-filmben játszott, melyek közül egyértelműen az Ezüst tó kincse volt a legjobb. Franciaországban szinte elfelejtették őt, Németországban azonban óriási népszerűségnek örvendett, 1990-ig hű maradt Winnetouhoz, akit a sauerlandi Karl May-játékokon is ő testesített meg. Itt már persze nem szinkronizálhatták a hangját, ám a német közönség hamar megszokta a francia akcentussal németül beszélő apacsot. Később tévésorozatokban vállalt vendégszerepeket, 2004-ben megjelentette önéletrajzi könyvét, ám legnagyobb sikerét az új évezredben UNICEF-nagykövetként könyvelhette el. Brice, aki lelkes hobbiszakács volt, haláláig Párizs melletti birtokán élt feleségével. A német és az osztrák tévécsatornák több Winnetou-film műsorra tűzésével emlékeznek Pierre Brice-re. (MTI, ug)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?