Teljesített szándék

A Kr. e. a 2. században élt Bólosz, akit kortársai Arisztotelészhez mérhető tudományos szaktekintélynek tartottak, szisztematikus világképét a mágikus gyógyításra, az alkímiára és az asztrológiára építette. Ez az irracionális elmélet, mely a középkor gondolkodását is befolyásolta, az állatoknak, növényeknek és drágaköveknek okkult tulajdonságokkal való felruházásán alapszik. Gyógyítás és mágikus manipulációk közben az okkult erők közelébe kell férkőzni, a csillagok viszont ilyen szempontból teljesen megközelíthetetlenek. Ám ha (a világ organikus egységét feltételezve) a bolygókhoz, illetve planetáris istenekhez földi megfelelőket rendelünk hozzá az „asztrológiai botanika” vagy az „asztrológiai mineralógia” szellemében, a csillagok is elérhetőek, manipulálhatóak lesznek.

Nem ez az egyetlen irracionális tanítás a Krisztus születését közvetlenül megelőző korszakban. Az első században újjáéledő püthagoreizmus már nem a logikára, hanem a tekintélyre támaszkodott, s követői Püthagoraszt Zoroaszter görög megfelelőjének tartották. A kor filozófusai már nem az igazság önzetlen keresői, hanem „megváltást árulnak”, a filozófus előadóterme „a beteg lelkek gyógyszertára” (Epiktétosz), s egy anonim életrajz Platónt is a lélek orvosaként jellemzi. A görög gondolkodás irracionális jegyeit kutató E. R. Dodds ezt a gondolkodásbeli váltást a keresztény tanítás előkészítőjeként értelmezi, ez az irracionálódott szellemi közeg vált szerinte képessé a keresztény gondolkodásnak nemcsak befogadására, hanem befolyásolására is.

Ennek a középkort előkészítő szellemi klímának azonban hosszas előzményei vannak a görög kultúrában. Dodds a „szégyenkultúrának” nevezett homéroszi korszakkal indítja mára már klasszikussá vált könyvét, mely angolul 1951-ben jelent meg először. A korszak egyik kulcsfogalmának, az aténak (melynek klasszikus szótári jelentése: „a bűnös elhamarkodottságért küldött büntetés”) eredetileg semmi köze sem volt a bűnhöz. A „bűnkultúra” már az archaikus kor vallási szemléletét tükrözi, mely egyfajta morális értelmezést feltételez. Az istenek az igazságosság letéteményesei, ám az igazságosság érvényesülése a világban mégsem minden esetben egyértelmű. Az archaikus és klasszikus kor drámaíróinál ezt az ellentétet az az elv oldja fel, hogy az átok örökletes, a gazember utódaiban fog bűnhődni, így sújthat a Nemeszisz olyan ártatlanokat is, mint például Antigoné. Dodds érdekes párhuzamot von az isteni és emberi jogrend között: az, hogy a hangsúly a büntetésre és nem a jutalomra esik, a kor jogi gondolkodását tükrözi, hiszen a büntetőjog előbb alakult ki, mint a polgári jog.

A könyv lényegileg időrendben halad, a homéroszi és az archaikus kor gondolkodásától a klasszikus kor racionalizmusán és annak ellenhatásán át Platón összegző jellegű filozófiájáig és a kereszténységet közvetlenül megelőző évszázadig. A vallástörténettel, antropológiával, eszmetörténettel, pszichológiával egyaránt foglalkozó Dodds ezen a rendszeren belül tárgyalja az őrültség típusait és antik megítéléseit, az álom gyógyászati szerepét, a test és lélek szembefordításán alapuló puritanizmust, valamint a sámánizmusnak Görögországban is fellelhető nyomait. A függelékben még Dodds két, a témához kötődő tanulmányát is olvashatjuk, a menadizmusról (vagyis a Dionüszosz-követők önkívületi állapotáról), illetve a mágia sajátos ágát képviselő teurgiáról.

Az antik és későbbi szakirodalmi utalások tömkelegét magába foglaló kötet fordítója, Hajdu Péter kiválóan oldotta meg feladatát, holott nem kis nehézséggel kellett szembenéznie különösen azokban az esetekben, ahol az idézett antik műnek (pl. Pindarosz költeményeinek) csaknem százéves fordítása áll rendelkezésünkre, vagy ahol az irodalmi interpretáció nem kínálja ugyanazokat az elemzési szempontokat, amelyeket Dodds kiemel. A könyv így be tudja teljesíteni eredeti szándékát, hogy az ókori görögségről speciális szakismeretekkel nem rendelkezők számára is olvasmányos legyen, s hogy felmutassa a laikusoknak is azt a titokzatosság iránti érzéket, mely sokak szerint hiányzik a görög művészetből.

(E. R. Dodds: A görögség és az irracionalitás, Gond–Palatinus, Budapest, 2002.)