Teljes (lesz) a választmány

sss
Dunaszerdahely |

Szombaton rendkívüli közgyűlést tartott a Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT). Erre azért volt szükség, mert az utóbbi hetekben hárman is kiléptek a héttagú választmányból, és a helyükre újakat kellett választani.

Szalay Zoltán, Szászi Zoltán és Baka L. Patrik azért távozott az írótársaság választmányából, illetve a szervezetből, mert nem értettek egyet az elnök, Hodossy Gyula döntésével, aki tudtukon kívül együttműködési megállapodást írt alá a magyar kormány irányítása alá vont Petőfi Irodalmi Múzeummal. 

Az eddigi választmányból (Szalay Zoltán, Szászi Zoltán, Baka L. Patrik, Juhász Katalin, Z. Németh István, H. Nagy Péter, Hizsnyai Zoltán) csupán Z. Németh István jelezte, hogy továbbra is tagja kíván maradni a testületnek. Hat tagot kellett tehát megválasztani október 26-án. 

Ez a közgyűlés egyébként nem az írótársaság közel hetvenéves történetében eddig példátlan helyzet miatt volt rendkívüli, hanem azért, mert a 92 nyilvántartott tag közül csupán 23-an voltak jelen. Rendes közgyűlést már hosszú évek óta nem tarthattak, mivel sosem volt meg az ehhez szükséges létszám, ami az alapszabályzat szerint a tagok fele, plusz egy fő. 
A közgyűlésen résztvevők egyhangúlag megszavazták az SZMÍT alapokiratának módosítását. A változtatás értelmében a közgyűlés továbbra is héttagú választmányt választ három évre szóló megbízatási mandátummal, viszont amennyiben a társaság égisze alatt ifjúsági alszervezet is működik, akkor annak megbízott képviselője automatikusan és teljes jogkörrel a választmány tagja lesz, és ilyen esetben a közgyűlés hat tagot választ.

Már tudható, hogy Firka néven napokon belül megalakul az SZMÍT ifjúsági tagozata, azaz hamarosan delegálnak maguk közül valakit az új választmányba, amelynek tagjai a szombati szavazás alapján Z. Németh István mellett Jancsó Péter, Nagy Attila, Aich Péter, Kövesdi Károly és Zsoldos Péter. 

A testület megbízatási ideje jelen esetben csupán két év, nem pedig a szokásos három, mivel az említett kilépések szűk egy évvel a tisztújító közgyűlést követően történtek. Arra az esetre is van megoldás, ha a Firka nem lenne hosszú életű, és két éven belül megszűnne. Ez esetben a hetedik helyre az a póttag kerülne, aki a rendkívüli közgyűlésen a legtöbb szavazatot kapta a választmányba be nem került jelöltek közül. 

Hodossy Gyula, a szervezet elnöke zárszavában elmondta, hogy folyamatosan érkeznek a tagfelvételi kérelmek, a szeptemberi választmányi ülésen 11 új tag felvételét hagyták jóvá, néhányat el is utasítottak. Hodossy szerint az SZMÍT-nek mindig is súlya és helye volt a felvidéki magyar kultúrában, és ezek után sem lesz ez másként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?