Megszerettetni az olvasást

dd
Dunaszerdahely |

Irodalom- és olvasásnépszerűsítő szimpóziumot rendez pénteken délelőtt 9 órától a Szlovákiai Magyar Írók Társasága és a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete.

Hodossy Gyula, az írótársaság elnökének megnyitója után Sipos Forgon Szilvia előadását hallgathatják meg az érdeklődők a Szlovákiai Magyar Levéltárban feldolgozott írói hagyatékokról, illetve arról, hogyan használhatók élményközpontú módon a digitális források az irodalom népszerűsítésében.

Danajka Kontár Piroska előadásának címe Beavatás az olvasásnépszerűsítés titkaiba. A hidaskürti iskola diákjai nyerték tavaly A Nagy Könyves Beavatás versenyt. A csapat Sorok között olvasók néven regisztrált, segítőjük Danajka Kontár Piroska tanárnő volt. A tavalyi versenyről a diákok, Tuman Lili Anna, Mészáros Renáta és Szabó Anikó is beszámolnak, sőt friss élményeiket is megoszthatják, hiszen idén is indulnak a versenyen. 

Besnyei Júlia egy olyan programot vezet, melynek célja az olvasás szeretetére való nevelés a hátrányos helyzetű, főként roma családokban. A szakember a téma köré szervezett nyári táborokban szerzett tapasztalatait is megosztja A mese és az olvasás szeretete roma szemmel/szívvel címmel.

A következő előadó Póda Erzsébet, aki sok író-olvasó találkozón vett részt az utóbbi időben, és ilyenkor kihasználta az alkalmat az olvasás, az irodalom megszerettetésére.

A rendezvényen díszoklevelet kapnak azok a könyvtárosok, akik kimagasló eredményeket értek el az olvasás népszerűsítésében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?