Telefonos csalók csapdájába esett

kép

Ötven évvel a Kecskeszarv, Metodi Andonov rendezése után ismét bolgár műről beszél a filmvilág. Azután, hogy Karlovy Vary idei fesztiválján Kristályglóbuszt nyert a film, Bulgária a Blaga leckéit nevezte a legjobb idegen nyelvű alkotás kategóriájában az Oscar-díjért folyó versenybe.

Andonov filmje 1972-ben ugyancsak győzött Karlovy Varyban. A zsűri nagydíját nyerte el, amiben oroszlánrésze volt a női főszerepet játszó, épp két évtizede, ötvenhét esztendősen, súlyos betegségben elhunyt Katya Paszkalevának. Egy 17. századi ballada hősét alakítja a filmben, akinek az édesanyját előtte erőszakolta meg négy bandita a Rodopi-hegység elszigetelt völgyében. Pásztor apja fiúként neveli fel, hogy ha eljön az ideje, bosszút állhasson anyja haláláért. Marija ezt meg is teszi. Kecskeszarvval végez három elkövetővel. A negyedikhez azonban már nem jut el.

A bosszú a Blaga leckéit is átitatja. Sztefan Komandarev története már a mában játszódik. Ugyanabból az alaphelyzetből indul, mint Deák Kristóf filmje, Az unoka. Telefonos csalók áldozatává válik egy nyugdíjas gimnáziumi tanárnő. Blaga szigorú elvek mentén éli magányos életét. A diákjaitól is mindig a maximumot követelte, mindazt, amit a tananyag elvárt tőlük. Férje nemrég halt meg, fia külföldön él, Skype-on tartja a kapcsolatot anyjával.

Blaga elhunyt férjének keres megfelelő sírhelyet a vadkapitalizmus átláthatatlan sűrűjében. A temetkezési vállalkozó folyamatosan átveri őt. Hétről hétre nagyobb összeget kér a sírhelyért. Blaga nehezen megtakarított pénze meg sem közelíti a mind magasabb árat. Óraadó tanárként visszaszegődne régi munkahelyére, de ott már nevetség tárgya, hiszen a sajtóból az egész tanári kar értesült róla: balgán hagyta, hogy átverjék a telefonos csalók, akik percek alatt megszerezték félretett pénzét. Hiába jelentette az esetet a rendőrségen, bár nem ő az első áldozat, a csalók letartóztatásával, pénze visszaszerzésével nem számolhat. Márpedig a férjét negyven napon belül el kell temetnie.

Egyetlen bevétele a nyugdíj mellett az lesz, hogy egy szír menekült lányt tanít bolgár nyelvre, felkészítve őt az állampolgári vizsgára. Blaga vele is szigorú. Egyszer könyörtelenül neki is szegezi a kérdést, hogy miért éppen Bulgáriát választotta új hazájának, amikor ott sem rózsás a helyzet.

Kínjai és gyötrelmei közepette az asszony Amerikába emigrált fiára sem számíthat. Ő is csak szidja, kioktatja szerencsétlen anyját, hogy lehetett ennyire hiszékeny. Kemény szavakkal veri a fejéhez, hogy elherdálta örökségét.

Átverési történetével mindeközben egy jól felépített rendőrségi kampány (plusz a bulvársajtó) hőse lesz az asszony, és elfogadja a temetkezési vállalkozó feltételeit. Ígéretet tesz neki, hogy pár napon belül megkapja tőle a kért összeget. Mivel senkitől nem várhat segítséget a környezetében, egy apróhirdetés nyomán ő is beszáll a mocskos ügybe. Eszközzé válik a csalók kezében. „Behajtó” lesz. Társa azoknak, akik őt is kifosztották. Így akarja visszaszerezni nehezen megspórolt pénzét.

Mivé kell válnia az embernek ahhoz, hogy helyt álljon a társadalomban? – teszi fel a kérdést Sztefan Komandarev, aki egyáltalán nem igyekszik rokonszenvessé tenni az egyébként okos, művelt, klasszikus zenét hallgató, koncertekre járó nyugdíjas tanárnőt. Döntése alapján még a morális tartását is elhalványítja. A szociális és lélektani realizmus talaján maradva pontosan ábrázolja hőse növekvő szégyen-érzetét, szenvedését és eltökéltségét, hogy saját testi épségével mit sem törődve kocsiba ül, és telefonos távirányítással végzi embert próbáló feladatát. Egészen addig, amíg a banda másodjára is le nem csap rá.

Komandarev már első filmjével, A kutyapanzióval is komoly szakmai sikerrel szerepelt a Berlinalén. Német–szlovén–magyar és bolgár koprodukcióban forgatott 2008-as alkotása, A világ nagy és a megváltás a sarkon ólálkodik egy bolgár kisvárosból disszidálni kényszerült család története. Később a szülők autóbalesetet szenvednek Németországban, ezért magára maradt fiukért a nagyapja jön el, hogy hazavigye, és gondját viselje. Komandarev minden alkotásával a posztkommunista Bulgária áldatlan szociális helyzetét kritizálja. A Blaga leckéi sem egy egyszerű tanmese a Jóról és Rosszról. Precíz társadalmi látlelet a közép-európai helyzetről, fontos erkölcsi kérdésekről.

E szuggesztív dráma eleven mozgatórugója a hatvankilenc évesen bravúros alakítást nyújtó Eli Szkorcseva, aki három évtizeddel ezelőtt sikeres színésznőként fejezte be pályáját. Azóta nem is állt közönség elé. Komandarev hosszú rábeszélése kellett ahhoz, hogy ismét kamera elé álljon, és megtestesítse egy könnyen sebezhető nemzedék érzékeny tagját, aki sokáig abban a hitben él, amit a beszédeikben a vezető politikusok hirdetnek. Hogy mindenkinek joga van a méltóságteljes időskorhoz. A valóság azonban meglehetősen távol áll a felkent ígéretektől.

Szkorcseva eszményi Blaga. Apró gesztusaival, finom arcrezzenéseivel, mély hallgatásaival úgy építi fel a figurát, ahogy arra csak a legteljesebb színészi eszköztárral rendelkező, jelentős művészek képesek. Megérdemelten kapta meg Karlovy Varyban a legjobb női alakítás díját, és oroszlánrésze van abban is, hogy a film Bulgáriát képviselheti a jövő évi Oscar-versenyben.

Alakuljon bárhogy is a film sorsa Los Angelesben, a Blaga leckéi ismét a figyelem fókuszába állította Bulgáriát, ahol a kilencvenes évek filmes válsága után ismét kiváló alkotások születnek. A kérdés már csak az: mennyire lesznek erre fogékonyak, vagyis vevők a hazai forgalmazók?

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?