Tartalmat a csendnek!

Somogyi Tibor felvételeAz idézett zeneszerző – mellesleg irodalmár és filozófus – darabjait szólaltatta meg szeptember 5. napjának estéjén és éjszakáján az Amadinda ütőegyüttes, mely ötödik ízben tette tiszteletét a somorjai zsinagógában. A sorrendben negyedik (New) Music At Home zenei est semmiképp sem nevezhető szokványosnak, ám a Kiss Csaba és Kiss Suzanne szervezte rendezvények törzsközönségét talán épp ez vonzza időről időre a zsinagóga ódon falai közé.

Az avantgárd zenei irányzatot képviselő Cage műveit az teszi érdekessé, hogy általában nélkülözik mindazokat a formai és stíluselemeket, melyek a klasszikus értelemben vett komolyzenét jellemzik. Ezek határozzák meg a zeneszerző „mozgásterét”, s az avantgárd egyik célja éppen ezen korlátok felszámolása. A szerzők a XX. század elején tudatosan kezdik használni a természetes és mesterségesen gerjesztett zörejeket, valamint a csendet, mely olyan, mint az üres pohár – bármivel megtölthető. A kották új, leginkább EKG-hez hasonlítható jelekkel, a hangversenytermek pedig artikulátlannak tűnő zörejekkel és hosszú szünetekkel, a „zene elhallgatásával” telnek meg. A zenében a szünet ugyanúgy nyit ablakot a világra, mint a kortárs – főképp dadaista – képzőművészek fém- és üvegtákolmányai, melyek légiesek, s az üresség, a semmi felé közelítenek. Cage életében a pozitívan értelmezett semmi különösen fontos szerepet kap, figyelme fokozatosan a zen buddhizmus felé fordult, mígnem megkomponálta élete egyik nagy művét – négy perc csendet.

A Kossuth-díjas Amadinda ütőegyüttes az ominózus est első részében Cage Double Music, Trio, Dream, Credo In Us, In a Landcape, Second Construction, Waiting, illetve Third Construction című műveit szólaltatta meg zongorán és ütőhangszereken. A második, éjszakába nyúló részben a Four4 című szerzemény hangzott (hallgatott?) el, melyet a zeneszerző – egy évvel a halálát megelőzően, 1991-ben – az Amadinda számára írt. A Mester előtt tisztelegve játszotta el az együttes a ...for John... című szerzeményt.

Csupán érdekességképp: maga Cage is kétségbe vonta a korszak műveinek értékét; a Csendben egy helyütt így fogalmaz: „Senki se tudja, hogy művészet-e a kortárs zene, vagy hogy lehet-e művészet. Szerintem egyszerűen csak irritáló. Akár így, akár úgy, mégiscsak a megdermedéstől óv meg minket.”