Társasutazás „egyenes adásban”

Ahogy egy társasutazás és egy tengerparti nyaralás is kész kabaré. Attól kezdve, hogy új élmények átélésére várakozva, idegenkedve-gyanakodva gyülekezünk a parkolóhelyen, gyömöszölgetjük degeszre tömött táskáinkat a pogygyásztartóba. Stíröljük, kik közé is csöppentünk, megpróbáljuk különválogatni a rokonszenvesebb egyéneket és a bunkó alakokat, megtalálni azt a pár figurát, akikhez csapódhatunk, s kellemesebbé tehetjük kényszerű nyári együttlétünket. Aztán tolakodunk a jobb ülőhelyekért, igyekszünk felmérni, milyen sofőröket és milyen idegenvezetőt fogtunk ki. Végül csukódnak az ajtók, s nincs visszaút. Dobog a szívünk, majd kiugrik a helyéből, miközben többször is elmondjuk: viszlát otthon, édes otthon, s már-már bánjuk is, hogy belevágtunk. Mert egy kicsit félünk attól, hogy mi vár ránk.

Gurulunk, gurulunk órák hoszszát a végtelen gyorshajtású utakon, majd megállunk egy parkolóhelyen. Felengedünk egy kicsit, a kávégépből magunkhoz vesszük napi koffeinadagunkat, aztán felszállunk és megyünk tovább. Lessük egymást, kinek milyen titkai vannak, s felröhög az egész busz, ha például valaki arra ébred, hogy az ülések közé zuhant. Közös életet élünk, csavargatjuk az orrunkat, amikor valaki kipakolja az otthonról hozott húspogácsát, és megtölti penetráns fokhagymaszaggal az egész buszt. A legtöbben próbáljuk visszafogni magunkat, és igyekszünk társunkat is kordában tartani, nehogy szégyenkezni kelljen nem visszafogott viselkedésért, elszólásaiért, gesztusaiért.

Aztán leszáll az éjszaka, s ilyen-olyan pózban megpróbálunk elaludni. Eljön a reggel is, meg az a boldog és fennkölt pillanat is, amikor megpillantjuk a tengert. Leszállunk a buszról, és elgyötörten, pakkjainkat húzva magunk után, elindulunk birtokba venni a szállodai szobát.

Ezzel kezdetét veszi a nyaralásunk. Kivonulunk a partra. Fekszünk a nyugágyon, és süttetjük magunkat a napon. Esetleg beállítjuk az ébresztőt, hogy mikor fordulhatunk hasról hátra, egyenletes barnulásunk érdekében. Közben kábultan a hőségtől várjuk a kalandot. Ki egy helyi vízisportszer-kölcsönző szépfiút, ki a bombázó idegenvezetőt, ki egy-két menetre a társasutazás szinte állandóan begerjedt playboyát, ki elveszített régi nagy szerelmét kívánja megtalálni, akinek megsárgult fényképét is viszi magával mindenhova, hogy a kirakatüvegre tapasztva azt, megmutasson neki mindent a társasutazás szépségeiből. De olyan is van, aki felteszi a búvárszemüveget, szájába veszi a búvárszipkát, és a „mélybe” merül, mivel az élvezetet ő gyanútlanul úszó nők meglesésében éri el. Na, meg olyanok is vannak, akik nem keresik az ilyesfajta testi élvezeteket: mint a földhözragadt, példás mintacsalád, akik nem étteremben ebédelnek – hozták magukkal a nyúlpaprikást konzervdobozban meg a kemping-gázpalackot, amit a szállodai szobaasztalon állítanak fel.

No, de ne tovább! Jiří Vejdělek Társasutazásának hőseiről rántanám le a leplet, ha folytatnám a nyaralás leírását. A cseh film ugyanis csupán különféle jellemeket gyűjt össze egy társasutazáshoz, és kibontakoztatja azokat;, megmutatja, hogyan nyaralunk. Remek színészgárdát válogatott e karakterek megelevenítéséhez – néhány név a sok közül: Eva Holubová, Anna Polívková, Květa Fialová, Jaromír Nosek, Ondrej Koval. A film ezzel a jellemekben búvárkodással a bulvárt szolgálja, a valóságshow-k világát hozza. Játékhelyzetet teremt, amelyben a mindennapok „hőse”, a kisember megnyilvánul. Mi pedig kukkolunk, mintha egyenes adásban kapnánk az eseményeket. Csak pár helyütt rugaszkodik el a Társasutazás ettől a naturális-természetes stílustól. A buszsofőrök szürrealisztikus jellemábrázolásában, valamint az igencsak hatásos, a misztikusság fílingét adó tangós jelenetben.

Telik az idő, gyűlnek az élmények, a végére teljesen jól belejövünk a nyaralásba. De haza is kell menni. Kiszállunk a buszból... azaz kijövünk a moziból. Alszunk rá egy jót, másnap bemegyünk a munkába, aztán szép lassan elfelejtjük, hogy nyaraltunk egyet egy filmmel.