Társas magány a lakótelepen

Jan SvěrákOláh Csaba felvételeAz Általános iskola, az Akkumulátor I, a Száguldás, a Kolja és a Sötétkék világ után a Betétes üvegek a hatodik játékfilmje lesz. Forgatókönyvét a korábban Jiří Menzelnek dolgozó (Magány az erdőszélen, Az én kis falum) Zdeněk Svěrák írta, akárcsak az Amerikai Filmakadémia által is kiválónak tartott Általános iskolát, az Oscar-díjjal jutalmazott Kolját és a nagy költségvetésű Sötétkék világot.

Ennyi vitája azonban, mint e mostani film forgatókönyve miatt, még soha nem volt apának és fiának. Jan Svěrák ötször íratta át a történetet, mire eljutottak végre a neki is tetsző verzióhoz. Közben múltak az évek, és a feszültség már olyan nagyra nőtt köztük a családban, hogy egy ideig nem is beszéltek. A harmadik sikertelen verzió után meg is ijedt a rendező. Fogta az anyagot, és több helyen átírta, belejavított, de a végén kiderült: ez sem volt több görcsös igyekezetnél, ami egy újabb fiaskóval zárult. Két évvel ezelőtt aztán úgy döntöttek: „jegelik” a történetet. Ha kell, végérvényesen, ha viszont kettőjük közül bármelyik úgy dönt, hogy újra belevágnak, akkor megpróbálják feléleszteni. Tavaly nyáron aztán Zdeněk Svěrák ismét kézbe vette a könyvet, fiával együtt leköltöztek vidéki házukba, és félretéve minden rossz emléküket, átírták a történetet.

Sok minden változott a forgatókönyvben, a főhős azonban maradt a régi: egy nyugdíjas tanár, aki már nem tudott szót érteni „a modern kor” diákjaival, és ők sem értették „az öreget”. Csakhogy a „papa” otthon sem találja a helyét, akárcsak a felesége, akinek szintén hiányzik a hétköznapok mókuskereke. Lányuk felnőtt már, nincs szüksége a segítségükre, magánéleti zűrjét egyedül próbálja megoldani. A feleség marad otthon, a férj azonban beáll egy prágai szupermarket üvegvisszaváltójába, kisegítő munkaerőnek. Ott ugyanis mindig történik valami. Emberek jönnek-mennek, elmondják ügyes-bajos dolgaikat, kipanaszkodják magukat, s mivel látják, hogy megértő lélekre találtak, vissza-visszajáró „kliensei” a nyugdíjas pedagógusnak. Aki közben egyre jobban élvezi a munkáját, hiszen újra fontos valakiknek, észrevételei, jótanácsai, tapasztalatai révén közeli ismerőse lesz a vásárlóknak. Egy ilyen hatalmas önkiszolgáló tulajdonképpen a fogyasztói társadalom kicsinyített mása, egy félüres mikrovilág, amelyben a színes csomagolás mögött sokszor elképesztően sivár a tartalom. És ez nemcsak az árura értendő.

Őszinte, szívhez szóló, fanyar vígjátékot forgat Jan Svěrák. Ahogy ő mondja: egy igaz komédiát. Az Általános iskola a háború utáni esztendőket idézi meg, a Kolja az elmúlt rendszer végnapjait, a Betétes üvegek a vadkapitalizmus első éveit. Természetesen mindig egy család tükrében. S bár a három film stílusában és hangvételében hasonlít egymásra, az elsőben a gyerekkor utáni nosztalgia, a másikban maga a történet, a most készülő filmben pedig az öregkor balgasága uralkodik.

„Anyám racionalista, én szkeptikus vagyok, az édesapám viszont javíthatatlan álmodozó. Született romantikus – állítja Jan Svěrák. – Anyám nem is ad neki igazat abban, hogy az emberek üvegvisszaváltás közben megnyílnak egymás előtt, komoly beszédbe elegyednek, és olykor mély barátságot kötnek. Szerinte apám csak szeretné, ha így lenne. Ha elmentünk bevásárolni, mindig órákat kellett várnunk rá, mert vagy az elárusítokkal társalgott, vagy a hajléktalanokat leste, akik eleinte úgy jutottak pénzhez, hogy a teli üvegeket rakták a visszaváltóba. Aztán amikor kiderült a turpisság, mérleget szereltek a gépbe, onnantól fogva viszont új kaland kezdődött. Természetesen apám számára is, aki élvezettel figyelte, hogy ezek a szerencsétlen emberek hogyan bújnak el a polcok között, titokban megisszák a sört, és adják be az üres üvegeket, hogy még vásárolni is tudjanak. Őket bizonyára nem zavarja az eladás ilyenfajta személytelensége, apám viszont már visszasírja a régi időket. Én meg egy hétre beálltam egy szupermarket árufeltöltői közé, hogy a saját bőrömön tapasztaljam meg mindazt, ami ott történik, és fontos ismeretanyag lehet a filmhez.”

A Kolja Oscar-díja után Jan Svěrák nem kevesebb mint hatvan forgatókönyvet kapott Hollywoodból. Lecsaphatott volna a Good Will Huntingra vagy a Csokoládéra is, de egyik sem nyerte el a tetszését. Ő cseh filmet akar készíteni továbbra is, s emellett annyira kitart, hogy az elmúlt fél évben nem is nézett amerikai filmet, nehogy rá ragadjon a legújabb trend, a most született hollywoodi drámák, vígjátékok hangulata, struktúrája. Határtalan lehetőségekre pedig egyáltalán nem vágyik. Kedvenceinek egyikét, Hitchcockot hozza fel példaként, akinek az amerikai cenzúra soha nem engedte meg, hogy a szexet és az erőszakot nyíltan ábrázolja. Ki kellett, hogy találja, mit és hogyan mutasson meg a korlátok között, és így lett a mozi egyik legnagyobb mestere.

A betétes üvegek esetében anyagi korlátokról beszél. Ez ugyanis többszörösen olcsóbb film lesz, mint a Sötétkék világ. A főszerepet Zdeněk Svěrák, feleségét Daniela Kolářová alakítja. Mintha Jiří Menzel harminc évvel ezelőtti opusának történetét folytatnák. A Magány az erdőszélen egy prágai házaspár (Svěrák, Kolářová) kivonulása a természetbe: baráti segítséggel szereznek meg egy falusi házat, annak idős tulajdonosával, egy furfangos bácsikával együtt, akivel eltartási szerződést kell kötniük. Ugyanez a házaspár most egy prágai lakótelepen éli az életét. Egyetlen lányuk (Tatiana Vilhelmová játssza) már a maga útját járja. Nekik kettejüknek azonban egyre nagyobb szükségük van egymásra.

Mulatságos történet a szomorú valóságból.

Jan Svěrák régóta várt játékfilmje.