Táncok a „bűnös” táncról

– Az ördög táncát április 3-án a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében telt ház előtt a Művészetek Palotájában mutatta be profi táncegyüttesünk.

Illetve pontosítanunk kell: legújabb produkciójának programfüzetében már nem táncegyüttesként, hanem táncszínházként definiálja magát az Ifjú Szivek. Nem véletlenül, hiszen már legutóbbi, Tánc húros hangszerekre, ütőkre és zongorára című Bartók-emlékműsorukat is az új „dimenziók” keresése jellemezte – a koreográfiákat multimediális eszközökkel színesítette és erősítette.

A multimediális „táncos kommunikáció” Az ördög táncában talán még nagyobb hangsúlyt kapott, mint előző műsorukban. De nem csupán ezzel hozott újat Hégli Dusan, az Ifjú Szivek koreográfusa, művészeti vezetője: az eddigiekben főként egyfajta „földrajzi utazásra” vitte a közönséget a különböző régiók táncainak színpadra állításával, most azonban egy régi tervét váltotta valóra, és nem csupán horizontálisan, hanem vertikálisan is „terjeszkedett”: egy kis tánctörténeti időutazást álmodott a színpadra. Ugyanakkor továbbra is ragaszkodott a multikulturalitáshoz, hiszen a táncosok magyar, szlovák, román és morva táncokkal ropják végig a táncos századokat, tematizálva a Kárpát-medence régi stílusú, forgós-forgatós tánctípusának megjelenését, elterjedését és utóéletét – ez az a bizonyos „ördög tánca”, amelynek során a táncosok, mint az már Petrarca szemét sem kerülte el, előszeretettel „ölelték” meg „tapogatták” egymást, az egyház elöljáróinak nem kis felháborodására. Az előadás három tétele során – Memento mori! (Emlékezz a halálra!); La danse du diable (Az ördög tánca), Romantischer Nachtanz (Romantikus ráadás) – nem csupán az derül ki a néző számára, miként született meg a középkori körtáncból a bűnösnek kikiáltott páros tánc, hanem az is, milyen jellegzetességekkel gazdagodott a Kárpát-medence különböző nemzeteinél, miképpen hatott egymásra az udvari és a népi kultúra, és hogyan változott az idők folyamán a táncos ízlés.

Az ördög táncával az Ifjú Szivek ismét egy olyan produkcióval lepett meg bennünket, amely által szinte valamennyi érzékszervünket „behatás” éri. A háttérben vetített képek, film- és hangfelvételek még inkább erősítik a táncosok nagyszerű teljesítményét. A multimedális „össztáncnak” több emlékezetes pillanata van: varázsos például a lányok nyitó körtáncának gótikus templomkupolás „leképezése”, vagy a különböző korok páros táncainak összegző képbe merevítése. Nem lehet elfogódottság nélkül nézni azokat a régi képkockákat sem, amelyen idős párok ropják átadva magukat a táncnak, vagy épp egy vén zenész dalol önfeledten. És akkor még nem is szóltam a humorról, amely remekül fűszerezi az előadást.

A tánc ellenállhatatlan (akár erotikus) varázsa, az ősöktől kapott táncos örökség tisztelete és őrzése – mindez benne van Az ördög táncában, és talán ettől (is) válik emlékezetes táncszínházi élménnyé.