Tamagocsik lesznek a BTS-fiúk

fff

A világhódító koreai fiúcsapat, a BTS rajongói hamarosan tamagocsi formában birtokolhatják kedvenceiket. A hét énekest hét különböző játékként dobja piacra egy japán gyártó. Tulajdonosaik etethetik, kényeztethetik, pizsamába öltöztethetik őket elalvás előtt, de „táncpróbákat” is tarthatnak nekik.

A bizarr ötlet azonnal támogatásra talált a BTS kiadójánál, amely természetesen részesedést kap a bevételből. A HYBE közleménye szerint a játékok év vége felé kerülnek a boltokba, illetve az e-shopok kínálatába, de már most elő lehet jegyezni őket, 15 euró körüli összegért. Hasonlóan működnek majd, mint a Bandai cég 2000-es években gyártott, nagy sikerű retró játékai, azaz a tulajdonosnak foglalkoznia kell virtuális kedvencével, mert az különben „elpusztul”.

Ez lesz egyébként a BTS második tamagocsi-projektje a tavalyi BT21 után, amely a fiúbanda saját divatmárkáját volt hivatott népszerűsíteni, és amelynek szereplőit állítólag maguk a BTS-tagok tervezték.

A HYBE a napokban egy másik érdekes hírt is közölt: válogatást hirdettek egy új lánycsapatba, 15–19 éves tehetségeket várnak. Ezúttal nem koreai érdeklődőkre számítanak, mivel a castingokat az Egyesült Államok nagyvárosaiban tartják, köztük Houstonban, New Yorkban és Los Angelesben. Ez a projekt a Universal Music és a Geffen Records társszervezésében zajlik, és online meghallgatásokat is terveznek. A HYBE tehát elérkezettnek látja az időt belépni a multik által uralt nemzetközi piacra, és a K-pop mellett angol nyelvű „terméket” és szeretnének piacra dobni.

A BTS csak turnézással 170 millió dollárt keresett 2019-ben, az utolsó Covid-mentes évben, és kiadójuk a koreai tőzsdén is megjelent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?