Nem vesztegeti az idejét (Képarchívum)
BTS Jin fáklyavivő lesz az olimpián
Mi is hírt adtunk róla a múlt hónapban, hogy leszerelt a BTS legidősebb tagja, aki a hét fiú közül elsőként vonult be a kötelező katonai szolgálatra. Amíg a többiek a hazájukat szolgálják, a 32 éves Jin elkezdte szólókarrierje építését, méghozzá eléggé rendhagyó módon.
A koreai gazdaság és turizmus egyik motorja, BTS fiúcsapat tagjai egymás után vonultak be a hadseregbe, a teljes formáció 2025 június 10-én próbálhat ismét – ekkor szerel le Jungkook és Jimin.
Mind a heten szólókarriert is terveznek a közös szereplés mellett. Erre elsőként Jinnek van lehetősége, aki bevonulása előtt, 2022 októberében még elénekelhette Argentínában egy Coldplay-koncerten The Astronaut című szólódalát Chris Martinékkal közösen. (A hétvégi Glastonbury fesztiválon Jin bejátszott vokáljával kezdődött a My Universe című közös daluk a Coldplay-koncerten, és Chris Martin a felkonferáláskor nagy tapsot kért a hazájukat szolgáló koreai barátainak).
Jin, azaz Kim Seok-jin elmondása szerint csupán egyetlen pihenőnapot engedélyezett magának a laktanyából való távozása után. Azóta több videoklipet leforgatott, és a zenei karrier mellett filmekben is szeretne szerepet vállalni, hiszen diplomája van színészetből - már a BTS tagjaként végzte el a színművészeti egyetemet Seoulban.
A legérdekesebb információt azonban tegnap közölte a dél-koreai Yonhap hírügynökség: Jin az olimpiai láng egyik fáklyavivőjeként részt vesz a párizsi olimpia július 26-i megnyitó ünnepségén. A részletek egyelőre titkosak, azaz nem tudni, hányadikként kapja majd kezébe a fáklyát. Csak annyi bizonyos, hogy Jin „a közeljövőben” Párizsba repül. Az utazás dátumát valószínűleg azért titkolja a menedzsment, hogy ne kelljen lezárni a fél repülőteret a kedvencük búcsúztatására érkező rajongók miatt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.