Takács Mária tévés bemondónő 75 éves lenne

Budapest |

<p>Hetvenöt éves lenne Takács Mária (vagy ahogy az egész ország ismerte és szerette: Takács Marika) a Magyar Televízió első és egyik legnépszerűbb bemondónője.&nbsp;</p>

A romániai Resicabányán (Resita) 1938. november 25-én született. A budapesti ELTE bölcsészkarán szerzett tanári diplomát, de jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára is, és közben énekelni tanult.     Alkalmi műsorközlőként figyeltek fel rá, így lett 1957-ben az akkor születő új médium, a Magyar Televízió bemondónője, az MTV alapító tagja. A hazai televíziózás egyik legendás személyisége volt a szőke, kék szemű, szép arcú, mindig mosolygó bemondónő, aki kissé rekedtes hangjával, olykor némi félszegségével érzékeltette emberi mivoltát a kamera előtt. Évekig ő volt a "televízió egyik arca", az emberek szinte személyes ismerőse.     A bemondóknak nagy szerep jutott a képernyőn, minden műsort fel és lekonferáltak, híreket mondtak, közérdekű információkat közöltek, beszélgettek a nézővel. Takács Marika mint a nézők egyik kedvence több szórakoztató televíziós műsorban is szerepelt, dolgozott a Magyar Rádióban és közreműködött színpadi műsorokban. Filmszerepeket is kapott, például Fejér Tamás Szerelemcsütörtök című vígjátékában, de feltűnt a Délibáb minden mennyiségben, az Ezek a fiatalok, a Gyula vitéz télen-nyáron, valamint a Hahó Öcsi című alkotásban is.     1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje kitüntetéssel jutalmazták. 1997. május 9-én hunyt el Budapesten. Halálakor számos régi felvételből válogatott emlékműsorral idézte fel alakját az intézmény, amelynek posztumusz örökös tagja volt.     Férje Kazimir Károly rendező, színházigazgató volt, közös emléktáblájuk lakóházuk falán látható. Lányuk Kazimir Annamária szerkesztő-riporter. (Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja.)  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?