Szurkolunk a Szemlének

<p>Az Eb eddigi legjobb meccsével egy időben mutatkozott be Pozsonyban az Irodalmi Szemle új főszerkesztője, Mizser Attila. A füleki származású csatár azt a Szalay Zoltánt váltja, aki júliustól lapunk csapatkapitánya lesz, és aki irányító középpályásként már hat hónapja ismerkedik a tereppel, illetve csapatunkkal.</p>

Az Irodalmi Szemle júniusi lapbemutató estje a szokott helyen, a Pozsonyi Magyar Intézetben zajlott szerdán héttől. A szurkolók 1:1-es állásnál kezdtek szállingózni, a második félidő elején, 2:1-nél már meglepően sokan, nyolc fő híján negyedszázan várták a kezdőrúgást a felforrósodott teremben.Szalay Zoltán azzal indított, hogy nehéz szívvel hagyja ott a lapot, amelyet 3,5 éven át igyekezett felvirágoztatni, Száz Pál szerkesztővel vállvetve. Mostanra az Irodalmi Szemle előkelő helyet vívott ki magának a tabellán (a beszélgetést vezető Csehy Zoltán információi szerint a magyar nyelvterületen 96 lap közöl verseket és szépprózát), és hálával emlegette elődjét, Tóth Lászlót, akinek jó néhány stratégiai ötletet, cselt és kombinációt köszönhet, és ezekre bátran építhetett. Például Tóth idejében kezdték a hazai szerzők köteteit elfogulatlan magyarországi kritikusok elemezni, a nagy nevek alkotásairól feltörekvők, a fiatalokról pedig nagy nevek írtak. A majdnem 60 éves Irodalmi Szemléből nem volt könnyű az új mottónak megfelelően „éber, nyitott, eleven” lapot csinálni úgy, hogy a hagyományokat is tiszteletben tartsák valamelyest. Ami ez esetben azt jelentette, hogy az évtizedeken át kizárólag hazai játékoskerettel működő fórum nyitott az egész magyar térség, sőt a világirodalmi trendek, irányzatok felé is. Megváltozott a szemlélet, bekerültek a lapba a társművészetek, és nem utolsósorban a dizájn is korszerűsödött, Gyenes Gábor grafikai szerkesztőnek köszönhetően. Dzsudzsák bomba góljának pillanatában (2:1) Szalay épp arról beszélt, hogy utódja, a salgótarjáni székhelyű Palócföld eddigi főszerkesztője hozzá hasonló attitűdöt és értékszemléletet képvisel, amit Mizser Attila azonnal (már Ronaldo egyenlítő gólját követően) meg is erősített, hozzátéve, hogy a Palócföldet sokan már szlovákiai magyar lapnak gondolták, annyi itteni szerző publikált benne. Mizser egyébként szülővárosa, Fülek mellett Balassagyarmatot is „bejelölte” tartózkodási helyként, de a pozsonyi lapszámbemutatók azért nem szűnnek meg, legközelebb szeptemberben várja a szurkolókat a szokott helyen. A tematikus blokkok hagyományát is folytatni kívánja, a nyári duplaszám fő témája például maga a nyár – az évszakhoz kapcsolódó versek, prózák, műelemzések, tanulmányok, és egy interjú Nyáry Krisztiánnal. Mikor, ha nem nyáron? Csehy Zoltán becsúszó szereléssel is felérő kérdésére, hogy vajon mennyi játékidőt jósolnak még az urak a nyomtatott irodalmi lapoknak, mindketten optimista esélylatolgatásba kezdtek.Ennek lényege röviden: a nyomtatott napilapokhoz képest az irodalmi lapok egészen más ligába tartoznak, hiszen egy szűk kör érdeklődését hivatottak kielégíteni, és ez a kör továbbra is ragaszkodni fog a kézbe vehető formátumhoz. Mivel nem piaci termékekről van szó, szponzorok nélkül semmiképp sem működhetnek, maga a kinyomtatás azonban a kis példányszámok miatt korántsem horribilis összeg. És bár az említett 96 lap soknak tűnhet, azért bőven vannak köztük negyedik, ötödik osztályban játszók, amelyeket a szakma alig jegyez, hiszen nem tudnak nagy neveket leigazolni, a kedélyes passzolgatást pedig egy idő után nemcsak a szurkolók, hanem a játékosok is megunják. És mivel az utánpótlás nehezen jut önálló kötethez jó kiadónál, a fiatal szerzőknek sem mindegy, mely lapok közlik alkotásaikat. Számukra presztízst, megtiszteltetést jelenthet egy-egy elismert lapban megjelenni, arról nem is beszélve, hogy a könyvkiadók tehetségvadászai is figyelik ezeket a lapokat. Szóval ebben a bajnokságban kell megállnia a helyét a a Szemlének. Ronaldo egyenlítő fejesét követően (3:3) Csehy Zoltán – aki a rendszerváltás után, Tőzsér Árpád oldalán rövid ideig maga is dolgozott a lapnál – azt kérdezte a régi és az új főszerkesztőtől, hogy nem gondol-kodtak-e az Irodalmi Szemle címének megváltoztatásán. Mert 2016-ban ez a cím már igencsak korszerűtlenül hangzik. Nos, Szalay nem gondolkodott ezen, szerinte a belbecs számít, nem a cím. Mizser pedig amondó, hogy innen szép nyerni, egy elhasználódott márkanevet progresszív tartalommal megtölteni nagyobb kihívás, mint kitalálni valami forradalmian modern címet. Apropó: forradalom! Megtudtuk, hogy ez lesz az egyik őszi lapszám központi témája, 1956 évfordulója, illetve a mi bársonyos forradalmunk apropóján. Előtte még terveznek egy idegenség-számot, illetve a régiók is fókuszba kerülnek – mindkét téma rendkívül aktuális. A decemberi Szemle pedig a változás jegyében készül, hiszen a lap jövőre 60. évfolyamába lép, és ennek kapcsán érdemes summázni a különböző korszakokat, illetve kijelölni az új célokat. A másfél órás találkozó lefújását követően a kicsi, ám lelkes szurkolótábor még sokáig éltette a csapatot és elemezte a hallottakat. Valahogy senkinek sem volt kedve hazamenni. Éreztük, hogy történelmi esemény részesei lehettünk. És talán azt is, hogy minden főszerkesztőváltásnak ilyen építő jellegű, baráti hangulatban kellene történnie.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?