Születésnapi torta mellé: Oscar

Glen Hansard és Markéta IrglováAP-felvételFalling Slowly című szerzeményükkel ugyanis, amely közös filmjük, a Once (Egyszer) betétdala, elnyerték az Amerikai Filmakadémia aranyozott szobrát. Ünnepelnek tehát a csehek: hatvan évvel azután, hogy Ivan Jandl alakításával (Fred Zinnemann: A nyomozás) először nyertek, Irglovának köszönhetően a nyolcadik Oscart hozhatják haza (nem számítva Jan Svěrák diák-Oscarját az Olajfalókért).

„Tizenhárom éves voltam, amikor Glennel először találkoztam – meséli a morvaországi countryénekesnő. – Együttese, a The Frames Csehországban koncertezett, apám segített neki, ő pedig többször eljött hozzánk. Lenyűgözött az egyénisége, az életstílusa, a zenéje, és nagyon imponált természetesen, hogy milyen szépen beszélt rólam és a dalaimról. Ösztönzött. Bízott bennem. Bátorított a komponálásban, és ő volt az első, aki színpadra vitt. Én még akkor nagyon fiatal voltam, egy szégyenlős vidéki kislány, akiben nem volt semmiféle szereplési vágy, netán magamutogatási hajlam. Nem is sejtettem, hogy azzal az első fellépéssel milyen csodálatos időszak kezdődött az életemben. Ha sejtettem volna, biztos, hogy minden percnek jobban átadtam volna magam.”

A barátságból évekkel később szerelem lett, a csehországi látogatásokból pedig The Swell Season (Príma szezon) címmel egy nagy sikerű album született, utalva Josef Škvorecký remek regényére, amely Markétának és Glennek is nagy élményt jelentett, akárcsak az íróval való kanadai megismerkedés. Az album után a film következett, John Corney hétköznapi meséje, a Once, amely Steven Spielberg számára is hatalmas élményt jelentett. Egészen pontosan: egy évre szóló inspirációt.

„Amikor elkezdtük a forgatást, még csak barátok voltunk Glennel – meséli Markéta –, de már közös fellépéseink voltak Amerikában is. Még a forgatás elején is úgy éreztem, nem történhet köztünk semmi, hiszen Glen jóval idősebb nálam. Én tizenhét éves voltam, ő harmincöt. Az érzelmek azonban megtették a magukét. Egy idő után már nem tudtunk parancsolni nekik. Annyi szépet és annyi felemelőt éltünk meg ugyanis a felvételek során, hogy amikor az utolsó jelenethez értünk, már mindketten tudtuk: fülig szerelmesek vagyunk.”

A dublini porszívójavító és az Írországban munkát kereső cseh lány története a Sundance fesztivál zsűrijét is annyira meghatotta, hogy az első díjat ott nyerte a film. Pedig ennél szimplább love story rég nem készült a világban. Apján kívül senkije sincs a fiúnak, édesanyja meghalt, szerelme elhagyta. A cseh lány, férjét otthon hagyva, közös gyerekükkel és édesanyjával várja, hogy rá mosolyogjon a szerencse, és jól fizető munkát találjon az ír fővárosban. Egyelőre virágot árul, úgy botlik a fiúba, aki ebédszünetben és esténként utcai zenészként pengeti gitárját. A kölcsönös szimpátia határát csak a lány nem akarja átlépni, ő még egy esélyt ad a férjének, s takaréklángon égő házasságuknak. Ha visszaáll köztük a régi kapcsolat, tiszta szívvel inthet búcsút a reménykedő zenésznek, ha nem, minden esélyük megvan arra, hogy ők ketten egy pár lehessenek. Főleg azok után, hogy a fiú, frissen elkészült, közös albumukkal a zsebében elindul Londonba, szerencsét próbálni. És szól a dal, a megható ballada: Falling Slowly. „Én nem tudom, ki vagy, de akarlak…”

Erre gondolhattak az Amerikai Filmakadémia tagjai is, amikor Glen Hansard és Markéta Irglová szerzeményét hozták ki győztesként az Oscarért folyó idei küzdelemben. A New York Magazine munkatársa szerint: „Markéta Irglová a Once-ban azt a típust testesíti meg, aki nagy ritkán kap jelölést az Akadémia díjára. Természetes, egyszerű teremtés, ráadásul egy karizmatikus ír partner árnyékában. De bizonyára azért, mert a filmezéssel tulajdonképpen semmiféle gyakorlati tapasztalata nem volt, hiteles, civil karaktert formált, amellyel könnyen azonosulni tudott. Mikor látták legutóbb Keira Knightleyt smink nélkül, fésületlenül, formabontó szerelésben? És Keira tud énekelni? És zongorázni – tud? Aki mindenre képes a vásznon, anélkül, hogy nem odaillő nevetést váltana ki a nézőkből, az mindenképpen tiszteletet érdemel – ha nem egyenesen elismerést.”

Markéta Irglová nem veszítette el józan ítélőképességét a film hatalmas sikerével.„Nekem ez egy ártatlan kaland volt csupán, nem egy színészi karrier kezdete. Nem várok semmiféle újabb lehetőséget, ajánlatot. A zenélést természetesen folytatni szeretném, de biztos, hogy az írek számára is ’az a morva country énekesnő’ maradok, akit megszerettek és befogadtak maguk közé. Egyetlen nagy közös vágyunk van Glennel. Házat venni valahol a tenger mellett, Írországban. Mert az én életem már az övéhez kötődik. Aztán vagy egy kávézóban, vagy egy óvodában szeretnék elhelyezkedni. Szeretnék megmaradni annak, aki vagyok. Egy teljesen hétköznapi, két lábbal a földön álló embernek.”

S bár a Grammyt nem sikerült megnyerniük a Falling Slowlyval, az Oscar-díj – a legjobb filmzene kategóriájában – az övék lett. Markéta Irglová holnapután ünnepli huszadik születésnapját. Várhatott-e volna szebb ajándékot?

Oscar 2008 – a nyertesek listája

Legjobb film:

Nem vénnek való vidék (Ethan Coen, Joel Coen, Scott Rudin)

Legjobb színész:

Daniel Day-Lewis (Vérző olaj)

Legjobb színésznő: Marion Cotillard (Piaf)

Legjobb mellékszereplő:

Javier Bardem (Nem vénnek való vidék)

Legjobb mellékszereplőnő: Tilda Swinton (Michael Clayton)

Legjobb rendező:

Ethan és Joel Coen

(Nem vénnek való vidék)

Legjobb eredeti forgatókönyv:

Juno (Diablo Cody)

Legjobb adaptált forgatókönyv:

Nem vénnek való vidék

(Joel Coen, Ethan Coen)

Legjobb operatőr:

Robert Elswit (Vérző olaj)

Legjobb vágás:

A Bourne-ultimátum

(Christopher Rouse)

Legjobb látványterv:

Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélya (Dante Ferretti, Francesca Lo Schiavo)

Legjobb jelmez:

Elizabeth: Az aranykor (Alexandra Byrne)

Legjobb smink és maszk:

Piaf (Didier Lavergne,

Jan Archibald)

Legjobb betétdal:

Falling Slowly (Once)

(Glen Hansard, Markéta Irglová)

Legjobb hang:

A Bourne-ultimátum (Scott Millan, David Parker, Kirk Francis)

Legjobb eredeti filmzene:

Vágy és vezeklés (Dario Marianelli)

Legjobb vizuális effektek:

Az arany iránytű (Michael L. Fink, Bill Westenhofer, Ben Morris, Trevor Wood)

Legjobb animációs film: L’ecsó (Brad Bird)

Legjobb idegen nyelvű film:

Pénzhamisítók (Ausztria, Stefan Ruzowitzky)