Születésnapi életműdíj Berlinben

Ezüst Medvét és Nagykeresztet is vitt már haza a németektől, de díjazta őt Velence, Cannes, Moszkva és San Sebastian is. A washingtoni, a bolognai, lyoni, brüsszeli és krakkói egyetemen díszdoktorrá avatták. Oscar-díjra háromszor jelölték: Az ígéret földjével, A wilkói kisasszonyokkal és a Vasemberrel. ĺgy külön-külön egyszer sem nyert. 2000-ben azonban életmű-Oscart kapott. Most a berlini fesztiválon, élete 80. évében részesül komoly elismerésben.

Andrzej Wajda mindeközben nagy munkában van. Új filmjével a katyni tömeggyilkosság áldozatainak állít emléket. Köztük édesapjának, aki tüzértisztként ugyancsak a szovjet NKVD kommandójának áldozata volt Katynban. 1940 tavaszán a Sztálin és Berija által irányított tömeggyilkosságnak csaknem 15 ezer ember esett áldozatul, köztük magas rangú tisztek és értelmiségiek. Wajda a lengyel történelem egyik leghitelesebb krónikása. Tizenhárom éves volt, amikor kitört a II. világháború, gyermekkori élményeit tehát az akkori események határozták meg. A lengyel filmiskola megszületése 1954-ben készült első nagyjátékfilmjéhez, A mi nemzedékünkhez kötődik, amelyben Varsó külvárosi fiai szállnak harcba a német megszállókkal. További alkotásai, a Csatorna, a Hamu és gyémánt, a Tájkép csata után, a Szerelmi krónika, a Korczak, majd az agyonhallgatott ötvenes éveket idéző Márványember, s annak folytatása, a Vasember a lengyel filmművészet legsúlyosabb darabjai. Közönségét a kilencvenes években sem veszítette el, hiszen Pan Tadeusz című történelmi tablójával, majd a Bosszúval ugyancsak hatalmas tömegeket vonzott a mozikba.

A filmrendező Andrzej Wajda mellett van azonban egy másik, harmadik, sőt egy negyedik Andrzej Wajda is. Színházrendezőként Dosztojevszkij-szakos alkotó. A krakkói Teatr Stary színpadán a Bűn és bűnhődést, A félkegyelműt és az Ördögöket vitte színre, de Amerikában, Angliában, Németországban és Japánban is ezekkel a darabokkal vívott ki komoly elismerést. A képzőművészet irányába templomfestőként tette meg az első lépéseket, majd a háború után festészetet tanult a krakkói Képzőművészeti Akadémián, s csak ezt követően szerzett rendezői diplomát a lódzi Filmművészeti Főiskolán. Színes tusrajzaiból tavaly a pozsonyi Lengyel Kulturális Intézet rendezett gazdag kiállítást, amelynek megnyitóján Andrzej Wajda is részt vett. Ott és akkor kiderült: rajzolt és festett ő a hetvenes években is, csak nem olyan intenzíven, mint később, a kilencvenes években, amikor több alkalommal is heteket-hónapokat töltött Japánban. Az ottani kertek és pagodák, piacok és kávéházak, császári szalonok és imahelyek anynyira lenyűgözték, hogy többet meg is örökített közülük. Japánhoz olyan erős szálak kötik, hogy amikor 1976-ban Kioto város díját kapta meg, az elismeréssel járó 350 ezer dollárból szeretett városában, Krakkóban Manggha Centrumot nyitott, amely a japán művészet otthona. Most egy másik galéria létrehozásán dolgozik, amelyben Európa és a Távol-Kelet találkozna a Wawellel szemben. Nyolcvan év ide vagy oda, Andrzej Wajda fáradhatatlanul tevékenykedik. Energiája, életkedve, szellemi frissessége a szavain is átsüt. Amikor a Bosszúról kérdeztem és az ugyancsak Lódzban végzett Roman Polanskiról, aki szerepet játszik a filmben, derűs arccal a következőket mondta:

„Ötven évvel ezelőtt nálam debütált mint filmszínész. A mi nemzedékünkben játszott először. A Bosszúban már nem olyan rokonszenves. Negatív szerepet kapott tőlem. Egy lengyel drámaírót játszik a filmben, aki fiatal korában Párizsban Moliére megszállott híve volt, s később, amikor írni kezdett, annyira intelligensen és ironikusan ábrázolta a lengyel jellemet, ahogy csak keveseknek sikerült nemzeti irodalmunkban. A film egy várban játszódik, amelyet kettéválaszt egy fal, s itt él két ember, egymás közelében és egymástól mégis oly távol, hatalmas ellenszenvben. Polanski biztos szereti ezt a filmet, és büszke a játékára, mert nemrég arra kért, juttassam el neki videokazettán, szeretné elküldeni Martin Scorsesének. Persze az is lehet, hogy nem akar elmenni hozzá próbafelvételre, és ezzel az alakításával akar szerephez jutni nála. Jézusom, ha most hallaná, hogy mit feltételezek róla! Bocsásd meg, Roman, ezt tényleg csak tréfából mondtam!”

Dosztojevszkij mellett Bulgakov a másik nagy kedvence. A nyugatnémet televízió számára a Mester és Margarita egyik fejezetéből készített egy mához szóló keresztrefeszítési történetet Pilátus és a többiek címmel.

„Hogy mennyire közönyösek lettünk... Egy autópálya melletti dombon vettük fel a keresztrefeszítést, kocsik százai húztak el mellettünk, de egyetlenegy sem állt meg, mert senkit sem érdekelt, hogy mi is történik ott voltaképpen. Sajnos olyan világban élünk, amelyben már a közlekedés szabályai is fontosabbak, mint az erkölcsi problémák. Ha ott a tábla, egy »megállni tilos«, senkinek nem jut eszébe még csak lassítani sem, hogy fél szemmel odanézzen, mi zajlik a közelben, milyen bűnt követnek el az emberiség nevében. Meg is ölhettünk volna bárkit, az sem tűnt volna fel senkinek. És éppen ezt fogalmaztam meg a tévéfilmben is: annyira felgyorsult a világ, és annyit változtunk benne mi is, hogy már nem is nagyon vesszük észre, ha valami rettentő zajlik a közvetlen közelünkben. Legfeljebb akkor kapjuk fel a fejünket, ha a tévé szenzációt csinál belőle. Mert övé a hatalom. A televízióé. Amiről nem beszél, az mintha nem is létezne.”

Pan Tadeusz című filmjét több mint 15 millió néző látta, Andrzej Wajda mégis úgy érzi: ő már csak egy ilyen nemzeti eposszal képes becsalogatni a közönséget a moziba. Voltaképpen ugyanazt vallja, amit cseh kollégája, az ugyancsak Oscar-díjas Jiří Menzel: „Az én nézőim már otthon ülnek, és nem járnak moziba.” A katyni tömeggyilkosságról szóló filmjére azonban bizonyára ismét milliók lesznek kíváncsiak.

„A hetvenes-nyolcvanas években még izgatottan mentek moziba az emberek, hiszen ott tudták meg azt, amiről sem a rádióban, sem a televízióban, sem az újságokban nem beszéltek. Ma főként azok járnak moziba, akik szórakozni vágynak, akik el akarják felejteni mindennapi gondjaikat, az ilyenfajta igényeket pedig remekül kielégítik az amerikai filmek. Én abban reménykedem, hogy újra eljön az az idő, amikor a fiatalabb nézők gondolkozni is akarnak a moziban, nemcsak önfeledten szórakozni.”

Ingmar Bergman három évvel ezelőtt végleg hátat fordított a filmnek. Andrzej Wajda még tele van alkotóerővel. Őt keményebb fából faragták. De az is lehet, hogy márványból van. Vagy vasból.