Sztárok, csodák, micsodák

Ha valakire azt mondják, hogy ez az ember orvos, szakács, kőműves, traktorista, netalán író, akkor minden kételkedés nélkül elhiszem, hogy az, nem kell, hogy éppen házat építsen vagy ételt főzzön. Van egy megjelölés azonban, egy szó (ráadásul nem is magyar), amelynek hallatán heveny viszketési roham fog el. Egy végsőkig elkoptatott, értelmetlen, unszimpatikus kis szó: sztár. Azelőtt voltak énekesek, zenészek, tévébemondók, műsorvezetők, színészek, helyettük most már csak sztárok vannak. Sztár pedig manapság bárki lehet. Csak jó időben jó helyre kell bejelentkezni. Sztár az, akit annak mondanak, és ő készséggel el is hiszi magáról, hogy az. A sztárgyár gőzerővel dolgozik. A médiák tápláléka és ugyanakkor végterméke a sztár. Éhezik rá, becserkészi, elejti, megeszi, kiüríti magából. A fiatal sztárok húsa zsenge még, arcuk képlékeny, formálható. Hangjuk különféle elektronikus zajszűrő- és torzító berendezéseken átvezetve már-már elér egy bizonyos tűrhető szintet. Agykapacitásuk konszolidált. Megjelenésük disztingvált. Szóhasználatuk szerény. Memóriájuk a kívánalmaknak megfelelően bővíthető. Könnyen programozhatóak. Működés közben gyenge alfa-hullámokat bocsátanak ki magukból. Használat után eldobandók. Különféle természetvédelmi előírásoknak megfelelően csupán alig-alig szennyezik a környezetet. Akikben túl erős az ellenállás, azok amúgy is hamar kiesnek a rostán. Többen egy idő után automatikusan rövidre zárják magukat, hogy a kipattanó szikrák mögött tűzvészt sejtő, füstriasztókkal felszerelt bulvármédia szimatoló orrát közelebb vonják magukhoz. Ha már ez sem segít, még mindig ott van az utolsó szalmaszál: levetkőzni valamelyik férfimagazinnak. Vagy nőinek. (Nem tökéletes testalkatúak írjanak szakácskönyvet!) Hamarabb tudjuk, hogy ki a titkos szeretőjük, mint ők maguk. Lökés, szakítás – bármivel is próbálkoznak súlyemelésben, azonnal értesülünk róla.

Gyártsunk sztárt! Ki tud többet előállítani azonos idő alatt? A futószalag mindig gyorsabb tempóra van állítva. Csak úgy potyognak le róla az ilyen-olyan félkész termékek. Megasztár, gigasztár, tévésztár, rocksztár, blogsztár, olvasztár. A klónok támadása ehhez képest kellemes kis ötórai szürcsölés egy londoni teaházban. Még tejfeles a szájuk. Még csikorog a könyökük. Még meg sem száradt rajtuk a festék. Rakjuk őket kupacba, majd emelt díjas hívásokkal és SMS-ekkel csapjunk szét közöttük, és szavazzuk vissza őket oda, ahonnan jöttek.

Ha pedig itt a nyár, a sztárokat elviszik nyaralni, mi pedig – (fel)üdülésképpen – megnézhetjük a varázsdobozunkban, hogyan is érzik magukat. Halálosan izgalmas, ahogyan a világ távoli pontjain versenyeznek az ismeretlennel, önmagukkal, miközben különféle váratlan és kalandos feladatokkal is szembesülnek.

Ismeretes, miszerint minden csoda három napig tart. Keressünk tehát nekik legalább hét csodát. És persze keressünk rajtuk még egy kis pénzt. „A misszióban a sztároknak csapatként kell együtt dolgozniuk, hiszen olyan megpróbáltatások, kalandok várnak rájuk, amelyeket sokszor csak közösen tudnak megoldani. Ez talán a legfontosabb momentum, hiszen egy olyan formátumot hozhatunk így létre, ahol sztárjaink igazi arcát is megismerhetjük. Reakcióik, cselekedeteik egy ilyen szélsőséges helyzetben őszinték tudnak lenni.” Ez tehát egy őszinte műsor (ő)szinte sztárokkal.

Az iskolában Lajoska szerint az újkori világ hét csodája: televízió, DVD-lejátszó, mobiltelefon, számítógép, internet, pléjsztéjsön, viagra. Csodák pedig vannak. Ki ne emlékezne például a kommunizmus 7 csodájára: 1. Mindenkinek volt munkája. 2. Bár mindenkinek volt munkája, senki sem csinált semmit. 3. Bár senki sem csinált semmit, a tervet 100% fölött teljesítették. 4. Bár a tervet 100% fölött teljesítették, mégsem lehetett semmit kapni. 5. Bár nem lehetett semmit kapni, mindenkinek megvolt mindene. 6. Bár mindenkinek megvolt mindene, mégis mindenki lopott. 7. Bár mindenki lopott, mégsem hiányzott soha semmi.