Szomorú nyár, fájó szerelem

Marton László akkori rendezését csodás csapat vitte sikerre. Hegedűs D. Géza, Halász Judit, Egri Márta, Kútvölgyi Erzsébet, Bánsági Ildikó, Bánfalvy Ágnes, Hernádi Judit és Peremartoni Krisztina legendás előadást hoztak létre. Megrendítően énekelték Presser Gábor dalait. Boldog lehetett, aki láthatta egy boldogtalan magyar fiatalember – a darabbeli Sötét ruhás fiú – valós bűnügy alapján született színpadi történetét. Mint ismeretes: Fejes Endre, a második világháború utáni magyar irodalom korszakteremtő alakja (Rozsdatemető, Vonó Ignác, Cserepes Margit házassága) egy becsületes, megbízható csepeli munkásfiú „színeváltozását” írta meg e nagy horderejű műben. A jó kinézésű, sőt vonzó megjelenésű lakatos ugyanis a szemünk láttára válik tört magyarsággal beszélő görög diplomatává, hogy havonta legalább egyszer fényesebb életet élhessen, mint az esztergapad mellett vagy sötét, nyomorúságos fészkében, valahol a város peremén. Fizetését luxuséttermekben szórja el csinos nők társaságában, akik ugyancsak merész álmokkal takaróznak. Mielőbbi házasságra és fényűző külföldi életre vágyva hiszékenyen követik Edman Viktort, az áldiplomatát, míg egy nap, Karácsony Nagy Zsuzsanna személyében utoléri a végzete. A regényből Szőnyi G. Sándor rendezésében és Harsányi Gábor főszereplésével a hetvenes évek elején nagy sikerű tévéfilm is készült, a színpadi művet pedig több magyar színház bemutatta. Nem is lehet kérdés, hogy érvényes-e a darab napjainkban, hiszen kicsiben vagy nagyban, „lent” vagy „fent” ma is hányan villognak a hazugság mesterien szőtt hálójában? Szász János, a filmrendező Szász János mai rendezésében a Pesti Színházban friss, a jelennel remekül rezonáló előadás született, amely olyan finoman utal a vörös csillagos hatvanas évekre, hogy a néző egyetlen percig sem érezheti, hogy amit lát, az itt és most nem érvényes. Mert igenis és sajnos – érvényes! A borotvás gyilkos története, a köznapi munkáslét kilátástalansága, az álságos úton megteremtett álomvilág 2015-ben is napi téma. Ma, amikor fiatalok ezrei keresik a „gazdagabb jövőt”, a biztosabb megélhetést külföldön, még inkább elevenünkbe mar, amikor Fejes hőse azt mondja: nem látja értelmét annak sem, hogy nyomorgó melósból „szar magyar mérnök” legyen. Szász rendezése minden percben lüktet, eleven. A színpadi szituációk hitelesek, a díszlet, bár egyszerű, tapétával borított, jól mozgatható három fal, Szöllősi Géza videóival egyszerre jelez pszichopata álmokat és vészterhes gondolatokat. Az előadás sikere most is, akárcsak a ’77-es vígszínházi bemutató idején, a színészek kezében van. Közülük pedig elsőként a főszerepet alakító, Pécsről felszerződött Wunderlich Józsefet kell kiemelni, aki nemcsak külső adottságainak, hanem színészi és énekesi kvalitásainak köszönhetően is ideális választás. Wunderlich valóban csodálatra méltó. Hiteles akkor is, ha egyedül látjuk a színen, meggyőző akkor is, ha Tornyi Ildikóval (Juhász Katalin), Börcsök Enikővel (Varga Veronika), Járó Zsuzsával (Hűvös Ilona), Bata Évával (Karácsony Nagy Zsuzsanna) játszik. Szíve-lelke a darabban, minden rezzenésének súlya van. Amilyen szeretnivalón hozza a kiválasztott nők társaságát élvező görög diplomatát, olyan olajszagúan emberi a darabbeli művezetőjével (Gados Béla), a lakótársával (Domány Attila), a házmesterrel (Dengyel Iván) és a jó pénzért „megvett” sofőrrel (Ember Márk). Presser Gábor új köntöst szabott a daloknak, frissített a hangszerelésen, és lett két új szerzemény is. Lehet persze, hogy a régi előadás – merő nosztalgiából – nem elhalványítható emlék sokak számára, ám ez a mostani, a „wunderliches” – amelyben a szülőket alakító színészek (Anya, Apa: Kútvölgyi Erzsébet, Papp Zoltán) is ugyanolyan fényesen teljesítenek, mint a bódult szeretőket megformáló, nem kis drámai erővel éneklő színésznők – úgy üti szíven a nézőt, hogy időbe telik, míg felocsúdik utána.