Szokatlan (tánc)lépések

 

Tegnap a pozsonyi magyar nagykövetség felkérésére a diplomáciai testületek képviselői előtt debütált az új előadás, a Hontalanítás. A Magyar Országgyűlés tavaly decemberben fogadta el azt a javaslatot, amely szerint ezentúl április 12. a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja lesz. Ennek apropóján kezdted el összeállítani az új előadást, vagy egyébként is épp ez a téma foglalkoztatott?Nem az új emléknap kapcsán láttunk munkához, de bevallom, felgyorsította a folyamatot. Ahogyan a szlovák külügyminiszter nyilatkozta is, ez már nem tabu. Ez jó. Leginkább a körülöttem zajló történések határozzák meg, mivel foglalkozom. Zavar az a zsigeri gyűlölet, mely bármikor, bármelyik korban utat törhet magának. Az emberek megbélyegezhetnek, bűnösnek kiálthatnak ki más embereket faji, vallási vagy nemzetiségi okból. A társadalom nem tanult a múlt hibáiból, úgyhogy ez aktuális téma. A múltat fel kell tudnunk dolgozni, beszélnünk kell róla. Mert ha azt hallom, hogy valaki „mocskos tótokat” emleget, az számomra pontosan olyan, mintha azt mondaná, hogy „Maďari za Dunaj!”. Erről is szól a Hontalanítás. Az igazságtalan, mondvacsinált okkal történő kirekesztésről, ami sajnos,  része mindannyiunk hétköznapjainak. Nagyon ijesztő, amikor az ember kamaszlányokat hall zsidózni, cigányozni, magyarozni a reggeli kávé mellett Pozsony vagy Pest belvárosában. Az utóbbi években alkotóként tudatosan keresem azokat a témákat, amelyek nem kizárólag a múltat boncolgatják. A néptáncot sokan csupán hagyományőrző műfajnak könyvelik el. Úgy gondolom, hogy a népi kultúra ezer szállal kötődik a mai művészetekhez, hat az emberek életére, gyakran azokéra is, akik ezt nem is tudatosítják. Úgy tűnhet, a Hontalanítás témája csak a múlttal kapcsolatos. De nem így van. A téma, a megvalósítás és a mozgásvilág is teljesen mai. A teljes interjút a szombati Új Szóban olvashatják!