Szobrok, sorsok, koszorúk

Lőrinčik Szilvia muzeológus és közönségeA szerző felvételeTévedés ne essék: nem a hányatott sorsú Kossuth-szoborról beszélek; korábban ez is a főteret ékesítette, később egy kazánház mélyére került. Megjegyzem, hogy ez lett a sorsa a múlt század elején a mozdonyvezetők adományaiból (nem vicc!) Zólyomban felállított Rákóczi-szobornak, de másoknak is. Ez utóbbi ma a borsi kastély előtt fogadja a látogatókat, míg a Kossuth-szobor a rozsnyói Bányász Múzeum mellől szemléli a világot.

Andrássy Franciska grófnő szobrával kegyesebb volt a sors, mert 1905-től 1973-ig ékesíthette Rozsnyó főterét. Ekkor a Városi Nemzeti Bizottság a szobrot az osztályellenség jelképének nyilvánította, és szétszedette. Húsz éven keresztül állt a Krasznahorkaváralját átszelő Pozsony–Kassa gyorsforgalmi út melletti mauzóleum kertjében, hátat fordítva a nagyvilágnak, míg 1993-ban vissza nem állíttatták a járási székhely főterére. A jó ízlés, az emberség, vagy a civil szféra győzelme ez? Nem lehet tudni; de ez egy másik történet.

Andrássy Napok – negyedszer

Tény, hogy Rozsnyó és vidéke lakosai ma is kegyelettel őrzik a grófnő, illetve az Andrássyak emlékét, ami nem is csoda, hiszen a térség fellendülésében ez a főnemesi család nem kis szerepet játszott.

Kik voltak ők?

Jómódú csíki kurtanemesek, akiknek politikai okokból kellett elhagyniuk Erdélyt. Előbb Mosonban, majd Rozsnyó környékén tettek szert birtokokra, és itt virágzó gazdaságot hoztak létre. Nevükhöz fűződik az Érchegység bányáinak korszerűsítése, de a közoktatás bevezetése és a közegészségügy terén is érdekeltek voltak. Emléküket ma két monumentális építmény őrzi: a krasznahorkai vár és a betléri kastély, ám számos közintézménynek ők rakták le az alapjait. Mégpedig olyan alapossággal, hogy az általában hálátlan utókor nem feledkezett meg róluk.

A Gömöri Ifjúsági Társaság, a magyarországi és hazai támogatók, valamint a város önkormányzata 2005-ben immár negyedik alkalommal rendezték meg Rozsnyón az Andrássy Napokat. Az október 21–22-i ünnepségsorozatot a NYEKK-Nyitrai Egyetemisták Kínjátszó Köre nyitotta meg, akik Vámos Miklós Anya csak egy van című darabját vitték színpadra. Szombaton „hajnali” tízkor a város nagyközönsége Agócs Gergely tárogatóművész előadására ébredt, aki az Őrtoronyból fújta a világba, hogy „Rákóczinak dicső kora nem jő vissza többé soha...” Ezt követően ökumenikus istentiszteletre került sor a Szűz Mária Mennybemenetele Székesegyházban, majd a délutáni órákban Barczi Gyula helytörténész és Lőrinčik Szilvia muzeológus tartott előadást az Andrássyakról. A rendezvénysorozat történelmi vetélkedőjén Barót (Erdővidék, Románia), Miskolc, Gömörhosszúszó és Rozsnyó csapatai csaptak össze, majd esti fél kilenckor Andrássy Franciska köztéri szobrának megkoszorúzása következett. A legendás grófnő ugyanis ebben az időpontban hunyt el müncheni villájában, 1902. október 26-án.

Adalékok a család történetéhez

Az Andrássy család történetét fontos adalékokkal egészítette ki Lőrinčik Szilvia és Barczi Gyula előadása. Az előbbi kutatási körét Olaszországra, pontosabban Mantovára terjesztette ki, ahol 2005. szeptember 3-án „A mantovai üdvözült Osanna Andreasi – a reneszánsz misztikus jelensége” címmel nyílt kiállítás. Az Andreasi név természetesen az Andrássy „olaszosított” változata, Osana pedig a család egyik távolba szakadt tagja, Niccolu Andreasi lányaként látta meg a napvilágot 1449-ben Carbonarole-ben. 1463-ban lépett be a domonkosok rendjébe, és a források gyakran Siennai Szent Katalinnal tévesztik össze. Arcképe rövidesen az őt megillető helyre, a betléri kastélymúzeum egyik szobájába kerül.

Barczi Gyula a százéves rozsnyói Franciska-emlékműről szóló előadásában megjegyezte, hogy a grófnő férje, a 170 éve született Andrássy Dénes gróf „minden idők legnagyobb művészetpártolója volt a történelmi Magyarország területén”, szellemi hagyatéka, valamint kettejüknek a közjó érdekében kifejtett tevékenysége érdemes arra, hogy egy évszázad távlatából se feledkezzünk meg róluk.