Szlovákleckék színészeknek

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Závada Pál mostanság több szállal kötődik a színházhoz, ám mindeközben új regényén dolgozik. Drámakötetének három darabja az Idegen testünk regényből írt Magyar ünnep, amely a Nemzeti műsorán szerepel, a Janka estéi, amely A fényképész utókorából született, és a Jadviga párnája, amelynek most volt a bemutatója a Belvárosi Színházban. A filmet Deák Krisztina rendezte, a darabot Hargitai Iván.

„Megpróbáltam úgy visszanyúlni a regényhez, mintha azt nem is én írtam volna – mondja Závada Pál. – Úgy dolgoztam most is, mint amikor Mikszáth Kálmán Különös házasságát adaptáltam, vagy Móricz Zsigmond Erdély trilógiájából a Bethlent. Egy teljesen másik műhöz kölcsönveszek motívumokat, figurákat, neveket, alakokat, karaktereket. Hargitai Iván még a naplófolyamot is használta a regényből, hogy egyik jelenet gond nélkül mehessen át a másikba, és ne keltsen töredezett hatást, ha éppen rövidek a jelenetek. Bizonyos átkötéseket és az időnként szükséges dramaturgiai magyarázatokat a naplóforma kínálta keretjátékkal oldottam meg. Miso bármikor közbeszól a színpadon, mint a naplót felolvasó szereplő, aki időnként átmegy narrátorba, rezonőrbe, magyaráz vagy indokol.”

Színházrendezők munkájába íróként Závada Pál nem szól bele. „Azt sem kell komolyan venni, ha időnként megkérdezik az embert – véli. – Nem törekszem arra, hogy hallassam a véleményemet. Voltam beszélgetések részese, amelyeken a szereposztásról is szó esett, de nem ajánlottam senkit azon a címen, hogy nekem koncepcióm van. Az mind rendezői, produceri kérdés. Persze kíváncsi voltam, milyen előadás születik az anyagból, de nem izgultam különösképpen. Néha beszéltem velük, és mondták, hogy megy minden a maga útján.”

Az Orlai Produkció égisze alatt bemutatott, Tótkomlóson, szlovák környezetben játszódó szenvedélyes szerelmi történet jeles színészeket vonultat fel. A címszerepet alakító Ónodi Eszter mellett Ondrist Pál András, Francit Gáspár Sándor, a Gazgyinát Takács Katalin, Irmust és Ancit Pokorny Lia, Gregort és a Papot Lukáts Andor, Mikit, Gyurkovics kapitányt és Kurillát Szikszai Rémusz, Rosza Palit pedig Lábodi Ádám játssza. Szlovák nyelvleckéből jutott mindegyiküknek.

„Felmondtam a mondatokat, meghallgatták párszor, úgy tanulták meg. Már majdnem elkészült az előadás, amikor Hargitai Iván először hívott. A Bethlennél is ez volt. Bizonyára zavarta volna, ha bejárok a próbákra. A zenét ismertem, Szokolay Dongó Balázs lejátszotta nekem, de hogy mennyi lesz belőle a darabban, és hogy fog az konkrétan hangzani, abba nem láttam bele. Minden színpadi megoldást egyszerre kaptam, a zene és a Ladányi Andrea által komponált mozgás arányát is a próbafolyamat végén ismertem meg. Örülök nagyon, mert szép előadás született.”

A Magyar ünnepben mint távollevő, leveleket író férj magnóról szólal meg a Nemzeti színpadán Závada Pál. A színikritikusok díjátadó estéjén A peleskei nótáriusból adta elő élőben a színházi tűzoltó dalát.

„Darvas Ferenc írta a zenét, Kovács Márton zenekara kísért a színpadon. Tavaly egy színházi nyílt napra hívtak a Nemzetibe, Alföldi Róbert kérte, hogy Marciékkal adjunk elő valamit. Mi pedig ezt találtuk ki, ezt a dalt, és most eszünkbe jutott. Kivételes este volt. Beálltam a zenekarba, és jól feltupíroztuk a dalt. A próbán megijedtem egy kicsit. Féltem, hogy elfelejtem a szöveget. Nincs benne rutinom. Bármikor felolvasok bármit különösebb gond nélkül, hiszen ezt teszem húsz éve, közönség előtt. De szerepelni egészen más. Ezért nem is vállalok ilyesmit. Szétizgulnám. Nem a saját közegem. Ezek mind kockázatos ügyek. Láttam már embereket olyan szerepben, ami nem nekik való. Az ökörködés kedvéért az ember egyszer-egyszer kipróbálhatja, de vége, nem csinálhat rendszert belőle.”

Inkább ír. Pontosabban: a legszívesebben csak azzal foglalkozna. „Háborús regényt írok. Fotók lesznek benne. Archív képek. Van egy barátom Tótkomlóson, aki digitális archívumot vezet, és minden hozzáférhető régi képet beszkennel. Azok közül válogatunk Szűcs Miklóssal, aki festő és fotós egy személyben. Nekem meg írnom kellene, hogy minél hamarabb a végére érjek a regénynek.”