Szlovák rendező lett a legjobb Karlovy Varyban

Két nő és három férfi állította fel a sorrendet. Anna Brüggeman német színésznő és forgatókönyvíró, Sarah Flack New York-i vágó, Ciro Guerra kolumbiai rendező, Michel Merkt monacói producer és Štefan Uhrík szlovák forgatókönyvíró, producer, fesztiválszervező. A díjak, elismerések az ő ízlésüket tükrözik.

Václav Kadrnka A kis keresztes lovag című alkotását, amely a seregszemle legnagyobb elismerését, a Kristályglóbuszt kapta, még a cseh lapok kritikusai is harmatgyenge, sőt „lusta” filmnek titulálták. Kadrnka – talán Tarr Béla hatása alatt – a lassú tempó híve. Csakhogy nála mindez a következőképpen fest: kevés szöveg, hosszú snittek, lélektelen képsorok. Perceken át háttal ül a szobájában a címbeli, tíz év körüli kis lovag, de nemcsak az arcából, a környezetéből sem látunk semmit. Aztán megmozdul végre, ráérősen magára ölti ingét, páncélzatát, és megszökik, vagyis elsétál otthonról. Egyetlen vágya: eljutni a szentföldre. Megy, amerre a lába viszi. Nem fárad, nem éhes, nem szomjazik. Csak megy. Ráérősen. Erdőn, mezőn át. Apja lovon utána. Szintén ráérősen. Keresi, de nem találja. Mindenhova későn érkezik, ahol látták a fiút. Történet semmi, csak a fiúcska belső magánya, és a lovon ülő apa semmitmondó arca. Plusz a táj. Még vizsgafilmnek is gyatra munka Kadrnka kísérlete, amely alaposan próbára teszi a nézőt. Elképzelni is merészség, hogy ezt a filmet moziban vetítsék, de még a televízió részéről is bátorság lesz műsorra tűzni ezt a poétikusnak hitt fércművet, amely fényévnyi távolságra van František Vláčil ugyancsak középkori legendájától, a Markéta Lazarovától. Kadrnka ugyanis azt vette célba, csak éppen a nyomába sem ér.

Három alkotás kapott különdíjat Karlovy Vary szombat esti gáláján. A román Breaking News, Iulia Rugina rendezése filmes nekrológ egy tragikus körülmények között elhunyt operatőrről. Riporter kollégáját bízzák meg azzal a feladattal, hogy portréfilmet készítsen róla, de mint kiderül: sem ő, sem az elhunyt lánya nem ismerte igazán. Elsőfilmes rendezőként mutatkozott be a mustrán az amerikai Rachel Israel. Szokatlan hangvételű romantikus vígjátéka, a Keep the Change két hőse, David és Sarah egy terápiás csoport tagjai, akik a brooklyni hídon lobbannak szerelemre, és gyengéd, már-már megmosolyogtató naivitással nyílnak meg egymás előtt. Kapcsolatuk fenntartásáért azonban erősen meg kell küzdeniük, mert még a közvetlen környezetük sem látja értelmét. A kilencvenes évek drámai jugoszláviai eseményeiből mutat egy vékonyka szeletet a szarajevói Alen Drlejvics filmje, A férfiak nem sírnak. Háborús veteránok különböző nézeteket valló csoportja találkozik egy eldugott hegyi szállodában, hogy megvitassák közös bűneiket. A furcsa összejövetelen azonban újabb, eddig látatlan sebek szakadnak fel, a megbocsátás pedig nem adja könnyen magát.

Politikumával és humánumával kerülhetett a díjazott művek közé a Kigali madarai. A lengyel film rendezését Krzysztof Krauz kezdte el, váratlanul bekövetkezett halála után pedig a felesége, Joanna Kos fejezte be. Anna, a lengyel ornitológus 1994-ben Ruandából, a véres összeütközések sűrűjéből menekíti ki egy legyilkolt család egyetlen élve maradt tagját, Claudinét. A lány azonban nem találja meg belső nyugalmát új hazájában, Lengyelországban, és az áldozat szerepét sem hajlandó elfogadni, ezért két év után visszatér Ruandába. A politikai helyzet ugyan már megváltozott, a szegénység, a nyomor azonban továbbra is az ellenséges erők malmára hajtja a vizet. Eliare Umuhire és Jowita Budnik díjazott alakítása olyan remek színésznői teljesítményeket szorított maga mögé, mint az orosz Irina Gorbacseváét az Aritmiában, az izraeli Sarah Adlerét A cukrászmesterben vagy a francia Céline Sallotte-ét a Korporációban.

Borisz Hlebnyikov Aritmiája a férfi főszereplő, Alekszandr Jacenko révén jutott díjhoz, aki a munkájában becsülettel helytálló mentőorvosként, ám a magánéletében egy se veled, se nélküled kapcsolat ártatlan „bűnöseként” nyújt árnyalt alakítást.

Megérdemelt díjjal került ki a versenyből Peter Bebjak, a Vonal szlovák rendezője, aki a szlovák–ukrán határzóna bűnözői között szondázott. Két évvel A takarító sikere után friss munkájával is azt bizonyítja: a hazai rendezők középnemzedékének egyik legjelesebb tagja, aki elsősorban bűnügyi történetek filmes feldolgozásában jeleskedik. A schengeni övezetben játszódó Vonal – Peter Balko forgatókönyvének és Martin Žiaran operatőri munkájának is köszönhetően – erősen lüktető, „magas feszültségű” alkotás kiváló színészi alakításokkal. A legnagyobb teret Tomáš Maštalír kapta, az embercsempészek fekete brigádjának főnökeként. Él is a figura adta lehetőségekkel. Minden szava, minden hallgatása, minden szemrebbenése hiteles.

A franciák Korporációja kihullott a zsűri rostáján. Egy multicég vezetésének belső viszonyrendszerét és hideg döntéseit, azok súlyos következményeit tárja fel a film mérnöki precizitással. Mindez, úgy tűnik, a zsűrit egyáltalán nem hatotta meg. Mint ahogy A cukrászmester című izraeli film sem, Ofir Raul Graizer remekműve. Nemcsak a közönség, a kritikusok körében is ez volt az első számú esélyes, ám ez lett az idei mustra legnagyobb vesztese. A legjobb rendezés díjára ugyanúgy érdemes volt, mint a Kristályglóbuszra, sőt a címszerepet játszó Tim Kalkhof is nyerhetett volna. Egy fiatal berlini cukrászt formál meg finoman, visszafogottan, aki beleszeret egy nős, jeruzsálemi férfiba. Titkos viszonyuk csak Berlinben tart. Miután a férfi hazautazik, végleg elszakadnak egymástól. A cukrász azonban nem hagyja annyiban. Jeruzsálembe utazik, hogy felderítse, mi a nagy hallgatás oka, s miután megtudja az igazat, felkutatja a családot, minden tagjával megismerkedik. Közben titkokról, szokásokról, rokoni viszonyokról hull le a lepel, megmutatva egymástól két, merőben eltérő világképet, kultúrát, történelmi hagyományokat. Karlovy Vary fesztiváljáról nem egy alkotás indult már el a hírnév útján. A legtöbbször Kristályglóbusszal ékesítve. A cukrászmester most üres kézzel vág neki a világnak, de a kárpótlás, remélhetőleg, nem várat sokáig magára.