Szlovák nyelven játssza A padlás Mamókáját

Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter musicaljének idős nénikéje, aki mindent tud az emberekről, csodás lehetőség az Érsekújvárból indult, Pozsonyban végzett, Kassán és Komáromban pályát kezdett, majd Budapesten lehorgonyzott színésznőnek. A sors különös ajándéka, hogy Mamókát szlovák nyelvű előadásban, gimnazista diákok társaságában játssza.

Azután, hogy Jókai Ági, a darab rendezője felkérte a szerepre, elment gyorsan megnézni a ma már legendás vígszínházi előadást?

Nem kellett elmennem. Nem sokkal a bemutató után együtt láttuk Jánoskámmal, a férjemmel. Kellemes hatással volt ránk. Nagy érdeklődéssel néztük az előadást, mert magyar színpadon akkoriban hódított teret a zenés műfaj. De amikor meghallottam A padlás nyitrai előadásában, Ján Štrasser fordításában Mamóka dalát, majdnem hanyatt estem. Olyan eszeveszetten gyors a szám, hogy azt mondtam, én ezt még a medencében, úszás közben nyomott tempómmal sem fogom győzni. Egyszerűen nem leszek képes kiartikulálni a szöveget. És ez az érzés végigkísért az első próbákon. Hogy én ezt technikailag nem fogom tudni megoldani. Szép lassan bele is törődtem. Újra és újra meghallgattam a nyitrai Mamókát, Eva Pavlíkovát, de azt mondtam, nekem ez túl gyors. Aztán mégis felvettem a tempót. Megkaptam a zenei alapot, és négynapi kemény munka után sikerült ráállnom arra a gyorsaságra, amit a dal megkíván. Van egy jel a zenében, amikor be kell lépnem. Rájöttem, hogy ha egy taktussal korábban lépek be, akkor megvan a megoldás, nem kések le semmiről. Van egy izgalmas váltás a dalban, amikor Mamóka azt szeretné, hogy kapja fel a szél a padlást, hiszen fáradtnak és öregnek érzi már magát ahhoz, hogy oda naponta felvánszorogjon. Örülne, ha történne valami. Ezt a részt különösen szeretem. Van még két hetünk a bemutatóig, de itthon is mindennap ötször eléneklem a dalt. Ezzel kelek, és ezzel megyek aludni. Nem csúszhatok meg a szövegben, mert akkor már nincs lehetőségem visszaállni a zenébe.

Végül is hogyan maradt meg az emlékezetében az a régi előadás, amikor még Tábori Nóra formálta meg Mamókát? Szerette?

Annyi év után még mindig van bennem lenyomata az előadásnak. Ilyet nem is láttam addig. A mese, a zene tüneményes. Bárcsak lett volna lehetőségem már korábban, nagyszínpadon, magyarul eljátszani a szerepet! Ez most a gyerekekkel egészen más. Szeretném, ha ez is profi előadás lenne, függetlenül attól, hogy amatőrökkel játszom. De láttam én már szép, művészi előadást amatőr színészekkel is, és fordítva, rossz műkedvelői szinten bemutatott darabot profi színészekkel, akik kényük-kedvük szerint mindent átformáltak. Bevallom, eleinte többször is felmerült bennem a kérdés, hogy kell ez nekem egyáltalán? Megéri ennyi energiát belefektetni? Aztán egy nap bementem a budapesti szlovák általános iskola és gimnázium könyvtárába, ahol éppen értekezletre gyülekeztek a felnőttek. Akkora szeretettel fogadtak, hogy utána arra gondoltam, nem tehetem meg, hogy visszaadom a szerepet, mert csalódnának bennem. Ismernek a Vertigo Szlovák Színház előadásaiból, évtizedek óta tisztelnek, nem hagyhatom cserben sem a szereplőket, sem a rendezőt.

Különben is: Mamóka szíve-lelke a darabnak.

Csodás szerep, gyönyörű dalokkal. A Szilvásgombócba ugyan csak belekotyog, de annak is részese. Presser Gábor számomra is nagy név. El sem tudom mondani, mennyire szeretem a stílusát, a zenei világát. Amíg élt a férjem, Gosztonyi János író, dramaturg, színész és rendező, nagyon óvatos lépésekkel jártam-keltem körülötte a lakásban, mert tudtam, hogy nem zavarhatom meg az alkotói munkájában. Nálunk sosem szólt a rádió, de még a zene sem. Hagytam őt dolgozni. Tehát elszoktam attól, hogy reggel bekapcsolok valami zenét, így csak a televízióból tájékozódtam, hogy mi zajlik a zenés műfajban. Pályám legelején, Kassán én magam is játszottam egy remek zenés darabban, A régi nyárban. A Rómeó és Júlia mellett ezt tartom a második legjobb előadásomnak. Már Komáromban játszottam, amikor elkezdtem énekórára járni Budapestre. Ónody Kiss Márta operaénekes, a Zeneakadémia tanára személyében, aki Komlósi Ildikót, Rost Andreát, Takács Katalint és Pokorny Liát is tanította, fantasztikus mesterre találtam. Most is tartom vele a kapcsolatot. Ugyanolyan közel áll hozzám, mint egykori főiskolai csoporttársam, Emília Vášáryová. A modern énekstílust, amit megkíván a musical, Mártától sajátítottam el. De sokat segít Mamóka megformálásában Eva Pavlíková énekfelfogása is. A helyes irányt az ő hallható segítségével találtam meg.

Maga a zene miképpen hat az érzelmeire?

Varázslatos. Nagyon szeretem. Különös helyzetbe kerültem, hogy magyar színésznőként szlovákul adom elő egy kitűnő magyar musical dalait. Idegen nyelven játszani amúgy is izgalmas feladat. Érdekes mód olyankor sokkal bátrabb vagyok. Számomra is meglepő, hogy milyen könnyen átlépem a nyelvi akadályt. Ebben az esetben a zene is lendít rajtam. Szeretem tisztelni az olyan nagyságokat, mint Presser Gábor. A politikusainkat is szeretném tisztelni. Engem úgy neveltek, hogy egy országházi képviselő Valaki.

S a szilvás gombóccal milyen viszonyban van?

Életemben nem csináltam. Gyerekkoromban nagyon szerettem. Főleg a nagymamámét. Ő igazi háziasszony volt. Az anyukám is finoman készítette el, de neki már mindenféle más dolga is volt. Ő nem a főzésnek-sütésnek élt.

Jókai Ágitól, a darab rendezőjétől tudom, hogy a jelmezét nem bízta másra. Mi szerint állította össze?

Én kezdettől fogva egy modern, művelt nagymamát láttam magam előtt, és nem egy pókhálóval befont, kinyúlt kötött mellényt és fakó szoknyát viselő öregasszonyt. Nekem nadrágom lesz, azon pedig kötény, a hajamat pedig felkötöm majd kis csomóba. A térdem viszont nekem is fog fájni, mint az eredeti Mamókának.

Tábori Nóra vastapsot kapott a táncáért, ahogy lábassal a kezében, takaréklángon lejtett.

A tánc egyáltalán nem okoz gondot. Hetente háromszor aquafitnessre járok. Egy volt balerina az edzőnk. Szenzációsan dolgozik velünk. Az egész testet megdolgoztatja. Én amúgy sem tudok semmit félgőzzel csinálni. Ha ki kell rúgni a lábamat a vízből, hát kirúgom.

Energikus alkatát látva talán még a medence falában is kárt tudna tenni.

Most éppen nem, mert meghúzódott a térdem. Hazajöttem, elkezdtem gyakorolni a színpadi lépéskombinációkat, és megerőltettem. Másnap nem is tudtam lábra állni. Második hete érzem, hogy fáj. Régen két-három nap után elmúlt a fájdalom, most hiába vacakolok vele. Kenegetem, de csak nagyon picit segít. Húztam a lábam, sántítottam napokig. Nyolcvanhárom éves vagyok, ezen már én sem csodálkozom.

Mások viszont azért is csodálják, hogy még mindig ilyen remek formában van.

Én tudom az igazat. Érzem a koromat. Szeretnék úgy teljesíteni, ahogy kinézek. Azt találtam ki, hogy a darab egyik pontján, amikor a szellemek fehér lepel alatt vannak, én meg a szélre várok, hogy kapja fel a padlást, a második versszakot énekelve a lepel is táncolni fog velem. Gyakorolgatom. Nem mindegy ugyanis, hogy jön ki a lépés, jobbra vagy balra. Minden pontos kell hogy legyen. Az egyik próbán, a tánc láttán Ági azt mondta: a hideg futkosott a karján. Nagy örömmel vettem, hogy ilyen erős hatást váltottam ki benne.

Már az érsekújvári évei során, gimnazistaként is ilyen táncos lábú nagylány volt?

Olyannyira, hogy balerina akartam lenni. Kislánykoromban az édesanyám beíratott a helyi balettiskolába. Hetente járt hozzánk Pozsonyból egy idős balerina órát tartani. A Sokol nevű kultúrházban mutattuk meg, amit tőle tanultunk. Amikor megkérdezték a gimnáziumban, hogy ki mi akar lenni, gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy én balett-táncosnő! Pedig még nem is volt televíziónk, hogy láttam volna egy-két balettelőadást. Csak megéreztem a színpad varázsát. Először táncoltam, később verset mondtam. Érettségi előtt Pozsonyban felvételiztem a balettintézetbe. Bugyira vetkőztettek engem is, mint a többieket, végigtapogatták a hátgerincemet, megvizsgálták, mennyire hajlékony a testem, milyen hosszú a karom, a lábam, mennyire magas a lábfejem. Ügyes a kislány, mondták az édesanyámnak, csak már kifutott az időből. Három évvel korábban kellett volna jönnie. De honnan a fenéből tudtuk volna mi ezt Érsekújvárban? Prágában is táncoltam egy versenyen, ahol díjat nyertem.

Nagyon összetörte a felvételi kudarca?

Teljesen. Anyukám húga Pozsonyban lakott, képzőművész volt. Akkor este, a felvételi napján, hogy megvigasztaljon, elvitt a Nemzeti Színházba, egy balettelőadásra. Végigsírtam az egészet, hogy jaj, istenem, milyen gyönyörű, miért nem lehetek én is balett-táncosnő? Anyukám aztán elvitt Komáromba, a Magyar Területi Színházba, ahol az igazgató mérte fel a tehetségemet. Biztatott, hogy jelentkezzek a színművészeti főiskolára. Komáromban országos szavalóversenyt nyertem. Anyukám nagyon ügyesen vezetett, mély átéléssel adtam elő a verset. Nagyon jó színésznő lehetett volna, csak az élet másfelé sodorta.

Hókirálynő és Rablómama volt annak idején Kassán, Manon Lescaut és Júlia Komáromban, most pedig Mamóka lesz Budapesten. A folytatás elől, ugye, nem zárkózik el?

A Radnóti Színháztól annak idején az igazgatóváltás miatt szakadtam el. Az nagyon megviselt, de nem kopogtattam egyetlen színház ajtaján sem. Negyvenöt éves voltam, amikor egy nap megjelent nálunk Onodi Danka, a Vertigo Szlovák Színház igazgatója. Egy nagy rózsacsokorral jött, és elkért a férjemtől, hogy játszhassak velük. Így kerültem vissza a pályára. Bele se gondolok, hogy mennyi mindentől estem el a kihagyott évek miatt. Azt a hihetetlen űrt csak fájdalommal tudnám leírni. Nem volt lehetőségem úgy kiteljesedni a pályán, ahogy szerettem volna. A Vertigóban aztán csodás szerepeket kaptam, de mindegyiket legfeljebb húsz-huszonkét alkalommal játszottam el, mintha csak egy vidéki társulat lennénk. De még így is feltöltődtem energiával, és sok elismerésben volt részem. Hálás vagyok Jókai Áginak, hogy rám bízta Mamóka szerepét. Most megint van minek örülnöm, és jókedvűen ébredhetek. Néha úgy érzem, lenyúlt értem valaki a magasból, hogy gyere, Violkám, játszd el még ezt is, megérdemled!