Boráros Gábornál szociális munkások kopogtattak – azt állítja, feljelentették

boráros

Váratlan hatósági látogatás érte a hét elején Boráros Gábort, az MMA-harcos és influenszer elmondása szerint a gyermekvédelmi szolgálat munkatársai keresték fel otthonában, ami teljesen váratlanul érte. 

A sportoló a közösségi oldalain számolt be a történtekről. 

Mint mondta, nem érti, milyen feltételezések alapján fordulhatott valaki a hatóságokhoz, hiszen az elmúlt időszakban mindent megtett azért, hogy kislányának, Zorának biztonságos és szeretetteljes otthont teremtsen.

Boráros életében különösen nehéz időszakot hozott egykori párja, Jákli Mónika tragikus halála. 

A tavaly autóbalesetben elhunyt nő után a közös gyermek nevelésének felelőssége nagyrészt az édesapára hárult – írja a pluska.sk.

Az MMA-harcos ironikusan reagált a történtekre, és úgy fogalmazott, nem tudja, mit várhatott az, aki bejelentést tett. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az elmúlt egy évben sokat változott, és saját megítélése szerint ma már sokkal jobb édesapa, mint korábban. Azt is hozzátette, hogy továbbra is szeretne fejlődni ebben a szerepben.

A gyermekvédelmi szolgálat munkatársai a tervek szerint a következő napokban ismét felkeresik a családot, ezúttal azért, hogy személyesen is találkozzanak a kislánnyal. 

Boráros szerint azonban nincs ok aggodalomra, mert Zora megfelelő körülmények között él, és minden szükséges gondoskodást megkap.

(pluska)

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?