Szlovák filmnapok

Budapest. Mától november 15-ig szlovák filmszemlét, valamint Az új szlovák film címmel szemináriumot tartanak a budapesti Szlovák Intézetben.

Budapest. Mától november 15-ig szlovák filmszemlét, valamint Az új szlovák film címmel szemináriumot tartanak a budapesti Szlovák Intézetben. A szeminárium idei, tizenötödik évfolyamát, a Szlovák Intézet a Szlovák Filmintézettel, valamint az Országos Szlovák Önkormányzattal együtt rendezi, s elsősorban szakemberek, valamint magyarországi szlovák diákok – gimnazisták és főiskolai hallgatók – részvételére számítanak.

A szemle programjába besorolt filmek között van Martin Šulík rendező Martin Slivka – egy férfi, aki fákat ültetett című, a szlovák kinematográfia egyik legjelesebb alakjáról készített dokumentumfilmje, Martin Luther Szökés Budára című drámája, melynek egyik szerepét Hujber Ferenc alakítja, Dušan Trančík A varázslók tele című munkája, Róbert Šveda Démonok című mozija, Patrik Lančarič Párbeszéd az ellenséggel című, lenyűgöző képi világú, gyönyörű környezetben játszódó háborús története, valamint Alice Nellis Titkok című alkotása. A kínálatot a Pozsonyi Színművészeti Főiskola hallgatóinak diákfilmjeiből összeállított blokk is kiegészíti.

A szemlével egy időben nyitják meg azt a filmplakát-kiállítást, amelynek kurátora Dušan Brozman, s amely hatvannégy plakátot mutat be a 60-as, 70-és és 80-as években készült, szlovák grafikusok, rendezők műhelyéből kikerült termés legjavából. Ezek jórészt szlovák és csehszlovák filmeket hirdettek-hirdetnek, illetve olyan mozgóképeket, amelyek valamely baráti szocialista országgal készültek koprodukcióban. A kiállítás – amely a plakátok révén mutatja be az említett időszak szlovák filmtörténetét – december 7-ig tekinthető meg. A rendezvénynek szlovákiai vendégei is lesznek: a közönség találkozhat többek között Peter Dubeckýval, a Szlovák Filmintézet főigazgatójával, valamint Dušan Trančík rendezővel. (tb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?