Pozsony. Nyári szlovákiai vándorútja után a szlovák fővárosba érkezett a Bažant kinematográf, vagyis a Bažant mozgó filmszínház, s augusztus 29-ig a pozsonyi Fő téren állítják fel, illetve húzzák ki a szabadtéri vásznat.
Szlovák és cseh filmek a Fő téren
Pozsony. Nyári szlovákiai vándorútja után a szlovák fővárosba érkezett a Bažant kinematográf, vagyis a Bažant mozgó filmszínház, s augusztus 29-ig a pozsonyi Fő téren állítják fel, illetve húzzák ki a szabadtéri vásznat. E vándormozi az ország nagyvárosaiban, üdülőhelyein cseh és szlovák filmeket mutatott be, s oly népszerű volt, hogy látogatottsága felülmúlta a várakozásokat: huszonötezer nézőt mozgatott meg. A pozsonyi közönség a Lázadók és szeretők, A Sátán éve, a Magányosok, valamint A múlt nyár édes játékai című filmeket tekinthetik meg. A vetítések, amelyek 20 órakor kezdődnek, ingyenesek. (tébé)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.