Szír fiút játszik Mundruczó új filmjében

A magyar–német koprodukcióban forgatott film központi témája az ember csodákhoz való viszonya egy eldurvult, hitehagyott világban. A migrációs válság idején játszódó film szól egy nem mindennapi barátságról is egy kiszolgáltatott szír fiú és egy meghasonlott magyar orvos között. A Felesleges ember tehát nem egy tragikus menekültfilm lesz.

Jéger Zsombor előbb egy színházi alkotásban, a Látszatéletben dolgozott Mundruczó Kornéllal. Ismeretségük azonban még ennél is korábbi.

Boldog az a növendék a színművészeti egyetemen, aki már egy vizsgaelőadás révén munkakapcsolatba kerülhet napjaink egyik legátütőbb tehetségű, Cannes-ban is díjazott rendezőjével.

Színésze és jó barátja, osztályvezető tanáraink egyike, Rába Roland hívta meg őt hozzánk rendezni. Az volt az első találkozásunk. De amikor az olvasópróbát egyeztette az osztállyal, én már nem lehettem ott, mert a Trafóban volt egy mozgásszínházi előadásom, a Trojka Színházi Társulással. Emiatt kihullottam Kornél rendezéséből. Egyébként nyolcévesen játszottam vele Debrecenben, a Bolond Helgában. Kisfiú voltam, mezítelenül szerepeltem az előadásban. Nem zavart. Izgalmasnak találtam. Aztán eltelt egy csomó év, és újra találkoztunk. Sajnáltam nagyon, hogy kimaradtam az osztállyal létrehozott előadásából. Az Örkény Színházban is a trafóbeli Said miatt maradtam ki a Bernhardi-ügyből. Igazgatóm, Mácsai Pál azt mondta: ha az ember elvállal valamit, nem tud kétfelé hasadni. Megértett, nem neheztelt rám. A Kornél filmjében való részvételemet is támogatta. Elengedett, fontosnak tartotta, hogy benne legyek.

A Látszatéletbe, amellyel külföldön is több helyen bemutatkoztak, hogyan került be?

Felhívtak, hogy menjek el válogatásra. Elfoglaltsága miatt Kornél akkor nem lehetett jelen, de a csapatából ott voltak ketten. Felvettek egy jelenetet, azt Kornél megnézte, és azt mondta: szeretné, ha én játszanám a srácot az előadásban. Monumentális, durva történet, már a próbák is felkavarók voltak. Kornélnak elképesztő stílusa van. Ő azt akarja látni, ami vagy, a teljes személyiségeddel kell jelen lenned nála. Egy picivel sem kér többet. Ő olyan helyzeteket teremt a színészeinek, amelyben önmaguk tudnak lenni, ettől lesz olyan szociodráma íze az egésznek. Negyven percig nézem nagy totálban, élőben kivetítve Monori Lili arcát, és öt percnek tűnik. Mesél egy történetet, amely szív magába engem is.

Anya és fia hullámzó kapcsolata.

Roma származású a srác, aki a történet szerint lelép otthonról. Azzal indul az előadás, hogy az édesanyját kilakoltatják a lakásból. Az asszony azonban nem hajlandó elhagyni a fészkét, állítja, hogy a fia vissza fog jönni hozzá. A fiúnak belső konfliktust okoz a származása, nem bírja elviselni, hogy más a bőrszíne. Elhatárolódik a vérétől, megtagadja önmagát, de apját is, anyját is. Lelép otthonról. Budapestre költözik. Egy szálloda-igazgatónővel fűzi össze a sorsa, de a származása miatt mellette sem lesz egyszerű az élete. A darab végén hazamegy az anyjához, akit addigra kilakoltattak, és a nőnek, aki kivette a lakást, szőke kisfia van. Olyan, amilyen a srác szeretne lenni kiskora óta.

A saját életében is ki tud tapintani egy olyan pillanatot, amikor más akart lenni?

Persze. Nagyon sokáig utáltam magam. A belső feszültségeim a gimiben a felkészületlenségemből eredtek. Mindig volt bennem félelem. Buktam is, évet ismételtem, estin érettségiztem. Sosem tudtam úgy viselkedni, ahogy egy gimnazistához illik. Nem vettem komolyan az életet. A színház érdekelt. Sok előadásba bekerültem Debrecenben, és ez rengeteg időmet, energiámat emésztette fel. Nem tanultam rendesen. Az egyetemen többszörösére erősödött bennem ez az érzés, mert nem tudtam, hogy nem feltétlenül baj, ha elsőre nem sikerül megcsinálnom, amit kérnek tőlem. Utáltam magam attól, hogy nem megy. Ma már nem döglöm bele, ha tudom, hogy még nincs kész a szerep, és formálni kell rajta. Nem tudtam kibékülni saját magammal. Sok olyan helyzet volt az életemben, amikor hiába ismertem dolgokat, képtelen voltam megmutatni, amit kellett. Türelmetlen voltam magammal szemben. Ha azt mondták, nem jó, folyamatos önmarcangolással mindig magamban kerestem a hibát. De Kornélhoz már megfelelési kényszer nélkül mentem. Csak annyit akartam, hogy magamhoz képest a legjobb legyek.

Nyilván az volt, hiszen a Látszatélet után a Felesleges emberben tőle kapta meg élete első filmfőszerepét.

A társulatnak is a legjobbat akartam nyújtani magamból a próbákon. Maximumon akartam pörögni, koncentrálni. Kornélnak a színész személyiségére van szüksége, neki bőven elég a jelenlét. Természetesen még ülni is úgy kell nála, hogy az jelentsen valamit, annak tartalma legyen.

Nagy megnyugvást jelentett, hogy Mácsai Pál szerződtette az Örkény Színházba?

Öten szerződtünk hozzá az osztályból. Boldog vagyok, hogy ott folytattuk a munkát, és nem kellett elveszítenem azokat az embereket, akikkel nála találkoztam. Szerencsére ez nem jelenti azt, hogy máshol nem vállalhatok szerepet. Nagyon örülök, hogy erősíthetem az Örkény Színház csapatát, hogy közéjük tartozom, de Kornélnál is jól érzem magam. Nem szeretnék visszaélni Mácsai Pál igazgatói engedélyével, de Kornéltól sem szeretnék elszakadni. A Felesleges ember is nagyszabású meló volt. Mindenemet igénybe vette. Az összes idegszálamat, energiámat. Hál’istennek ez tavaly nyáron volt, a színházi szünet idején.

Az után, hogy a Látszatéletben remekül teljesített, hogyan kapta meg a Felesleges ember címszerepét?

Már megvolt a bemutató, ment az előadás, amikor felhívtak, hogy autó jön értem, elvisznek egy terepre, ahol egy daru várt, lebegtetni fognak, hogy lássák, van-e tériszonyom.

Kötélen lógatták a magasból?

Gyanús volt a dolog, de nem gondoltam, hogy azt akarják tudni, mennyit bír el a szervezetem, mekkora terhelést. A gyártelepen, ahová kivittek, már állt a kötélrendszer a hangárban, és egy egész kaszkadőrcsapat várt rám. Beültem a hevederbe, szaltóztam, forogtam előre, hátra, rám adtak egy másik gyűrűszerkezetet, megnézték a köteleket, ha az egyik elszakad, ott a másik, és felhúztak negyven méter magasba. Aztán elvittek ruhapróbára, de még mindig nem mondtak semmit, én meg, bár beindult a szürreál hullámvasút, nem akartam beleélni magam semmibe. Hoztak-vittek, de Kornél nem hitegetett. Csak annyit mondott, hogy megnézett.

A Látszatélettel Bécsbe is kijutottak.

Ott kaptam az üzenetet, hogy küldik a vonatjegyet, másnap utazzak Budapestre. Akkor már kezdtem gyanakodni. A többiek maradtak Bécsben, élvezték a várost, én meg vonaton haza, repüléspróbára. Másnap meg vissza, Bécsbe, onnan újra Budapestre. Egy órát kaptam, hogy elolvassam a forgatókönyvet, majd taxival vittek egy iszlám közösségbe, hogy tudjak valamit az iszlám vallásról. Kaptam egy csomó könyvet, igazi imaláncot, de Kornél még mindig nem mondott semmit. Aztán összehoztak egy menekült arab sráccal, aki elmesélte az életét, hogy milyen úton jutott el Magyarországra. A barátaimmal fröccsöztem, amikor felhívtak, hogy Kornél vár rám, szeretne beszélni velem, útban a taxi. Már a Bécs–Budapest közti ingázások alatt tudni akartam, elmehetek-e a barátom legénybúcsújába, elutazhatok-e a barátnőmmel nyáron, szerettem volna tisztán látni a helyzetet. Kornél közölte velem, hogy látta a repüléseimet, alkalmas vagyok a szerepre, egy hét múlva beindul a film, én leszek benne a szír fiú. Minden olyan szürreálisnak tűnt. Mint egy Dali-festmény. Ami megnyugtatott, az Kornél személye volt. Hogy vele szívesen dolgozom.

Ki ez a szír fiú, mit tudunk meg róla a történet elején?

Hogy a hosszú út során, miután elmenekül a hazájából, elkeveredik az apja mellől, Magyarországon pedig találkozik egy orvossal. Én még nem voltam menekült, s ahogy Kornél mondta, nincs kétezer kilométer a lábamban, de a karc valóban ott van a szememben. Vagyis az eddig megtett út tükre. Én mégis nagyon féltem, hogy meg tudok-e felelni egy ekkora elvárásnak. Kornél azzal nyugtatott, hogy engedjek el mindent, menekült, nem menekült, ismer a Látszatéletből, tudja, ki vagyok, mire vagyok képes.

A szír fiú érzi magát felesleges embernek?

Ez a fiú nem igéket oszt, mint Jézus, csak mivel üldözik, belekeveredik különböző szituációkba. A sors által fel van ruházva bizonyos tulajdonságokkal, s valahol feleslegessé válik. De nem ez a mondanivalója a filmnek. Ez a fiú repülni tud, ami kivételes képesség. Csoda. Álmaimban én is rengetegszer repültem már. Az anyagi világtól való elhatárolódás, az isteni magasságokba emelkedés – erről is szól a film. Hogy ott fent, a magasban nincs balhé. Csak a szél és a madarak.

„Jéger Zsombor nagyon jól helyt állt a kemény lélekjelenlétet igénylő levitációs jelenetek forgatásánál” – nyilatkozta Mundruczó Kornél. Később azt is mondta: „Minden várakozást felülmúlóan teljesített.” Ezek komoly, elismerő szavak.

Végig dublőr nélkül dolgoztam. Veszélyes jelenetek sorát kellett megoldanom, de nagyon vigyáztak rám. Végig biztonságban éreztem magam. Kaszkadőrszakemberek álltak mellettem. Bizonyos jelenetek után mondták is, hogy kevesen bírják azt, amit én, fizikailag nem mindenki képes erre. A saját tengelyem körül forgok elképesztő gyorsasággal, ami nagyon megterheli a szervezetet. Idegrendszerileg is nehéz kibírni, hogy egy tizenöt emeletes ház tetejére az oldalán húznak fel, ami harmincöt-negyven métert jelentett, aztán egy vékony kötélen lógtam hosszasan ég és föld között. A félelem természetes egy ilyen helyzetben. Rengeteg lelki és fizikai erő kell hozzá.

De már kész a film. Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő című darabjában egy fiatal nácit, a Thomas Mann regénye alapján született József és testvéreiben vagy hat szerepet, köztük Naftálit, József testvérét és a fáraót játssza, a Belvárosi Színházban pedig a dadogós Billyt a Száll a kakukk fészkére című Ken Kesey-regény színpadi változatában. Szakmailag sínen az élete.

Jól is érzem magam a bőrömben. Nincs hiányérzetem. Ez most nem látszatélet.