Színvonalas kritikákkal

A Színház című folyóirat áprilisi száma ezúttal mellőzi a színházelméleti tanulmányokat, ám ezek elmaradásáért kárpótolja az olvasót a sok színvonalas kritika.

A lap az ötven évvel ezelőtt elhunyt Molnár Ferencre emlékezik indító tematikus összeállításában. Csáki Judit az évforduló kapcsán színre vitt Molnár-előadásokat szemlézi. Ezek többek közt az Egy, kettő, három a veszprémi Petőfi Sándor Színházban; az Egy, kettő, három és az Ibolya a Madáchban; Az ördög az egri Gárdonyi Géza Színházban; A farkas a József Attila Színház Aluljárójában; a Játék a kastélyban a debreceni Csokonai Színházban és A testőr a Madách Kamarában. ĺgy – kissé megkésve, de talán nem elkésve – a magyar színházi szakma méltó emléket állít a sokáig méltatlanul mellőzött, minden szempontból tekintélyes életművet produkáló szerzőnek.

Gajdó Tamás két, a közelmúltban megjelent kötetet recenzál, Györgyey Klára Molnár-kismonográfiáját, és Nagy György Molnár Ferenc útja a világsiker felé című kötetét. Mindkét kötet két évtizeddel ezelőtt készült, s eredetileg nem a magyar közönség számára íródott. Noha a recenzens örömmel nyugtázza a két könyv megjelenését, Anekdoták helyett – irodalomtörténet című írásában szkepszisének is kénytelen hangot adni: „A mai tudományos könyvkiadás azonban képtelen arra, hogy a kiadói tervét évekre előre elkészítse, s a kutatók tevékenységét megismerve és elismerve rangos műveknek adjon megjelenési lehetőséget.” Az amerikai rendező, Christian Heppinstal pedig Darvas Lili és Molnár Ferenc New York-i éveiről ír.

Mint már említettük, e lapszám tobzódik jó színikritikákban, talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy több jó színibírálat szorult ebbe a számba, mint amennyi nálunk egy évben megjelenik. Nánay István, Koltai Tamás, Szántó Judit, Sándor L. István, hogy csak néhány „nagy” nevet említsünk; s külön öröm(ünnep) a bisszig hangvételű kritikákat kedvelők számára, hogy az irodalomkritikusi pályát (reméljük, azért nem örökre) elhagyó Bán Zoltán András is képviselteti magát a lapban, az Operaház egy Verdi-felújításáról ír. A szerzői név más, a hangnem változatlan.

S persze folytatódik a Nemzeti Színházat ostorozó sorozat is. A múlt hónapban – mint ahogy azt akkor jeleztük – egy építész írt róla lesújtó bírálatot, most pedig Ordasi Zsuzsa művészettörténész, a Veszprémi Egyetem Színháztudomány Tanszékének színházépítészet-történet tanára cikizi az épületet, belsőépítészeti szempontból. E sorok írója ezek után kíváncsian várja, milyen bírálatot fog megjelentetni a lap a nyitóelőadásról (ha fog egyáltalán), esetleg a büfében kapható kávéról… (káel)