Színpompás világok hat húron

Eleve olyan világklasszisokat hívnak meg a szervezők, akik napközben mesterkurzusokat is hajlandók tartani a zeneművészeti egyetemen. Összecsődítik továbbá azokat a zenetanárokat, akik az ország különböző eldugott zeneiskoláiban képzik a jövő klasszikus gitárosait, de emellett még maguk is fejlődni szeretnének, és ritkán nyílik alkalmuk élőben hallani a legjobbakat. Ráadásul ők is felléphettek a fesztiválon egy közös produkcióval, amely a workshopokon áll össze.

A megnyitó kivételével valamennyi koncert a pazar akusztikájú Klarisszák templomban kapott helyet, ahová a teljes gitártanszék átvonult a közeli egyetemről. Szerencsére elég nagy volt a hely ahhoz, hogy a laikus érdeklődők is beférjenek, telt házat csinálva valamennyi estén. Sőt az utcáról is betoppantak kíváncsi turisták, akik véletlenül meglátták a plakátot. Még a jegyeket is egy gitárművész árulta, a korábbi esték sztárjai pedig rövidnadrágban, pólóban ültek be a nézők közé. Ilyen családias fesztivál kevés akad a fővárosban, ahol immár 47. éve zajlik ez a csoda, barátságos jegyárakkal, magas színvonalon.

A nyitókoncertnek meg kell adni a módját, ezért Pozsony egyik legillusztrisabb helyszínén, a Prímási palota tükörtermében zajlott az antré, ahol az idei legnagyobb sztár, a 65 éves, hetedszer visszatérő görög Costas Cotsiolis csapott a húrok közé. Igazi hazafinak bizonyult, mert minden gitáros kedvenc kortárs szerzője, Leo Brouwer darabjai mellett Mikis Theodorakis négy etűdjének átiratát is eljátszotta az első részben, amikor még egyedül volt a színpadon. Aztán csatlakozott hozzá a Pozsonyi Gitárkvartett (Bratislavské Gitarové Kvarteto), és mindenki legnagyobb meglepetésére egy Beatles-blokkot zúztak le a görög mesterrel, alaposan szétszedve, felturbózva a legendás zenekar számait. A Penny Lane briliáns átiratát a ráadásban megismételték, még a fesztiválalapító Zsapka József gitárművész is visszatapsolta őket. (Paul McCartney többször nyilatkozta a Blackbird kapcsán, hogy ez a szám akkor született, amikor ő és George Harrison megtanultak egy Bach-művet gitáron, hogy elkápráztassák vele a csajokat a házibulikon.)

A klasszikus gitárművészek élete eleve kevésbé zajos, mint a rocksztároké. A két műfajt felesleges összehasonlítani, mert más-más tulajdonságokat kívánnak, utóbbi jelentős showmanséget, amellyel a szerényebb tudás is kiválóan eladható. Ezen a pozsonyi fesztiválon is hallható volt az a virtuozitás, amelyet minden rocksztár irigyel, ugyanakkor markánsan látszott a két világ összeboronálásának lehetetlensége is. A teremben helyet foglaló szakmabeliek végig az előadók kezét figyelték, a nagyközönség inkább csak ámult-bámult. A lényeget azonban ők is megértették: szeretni kell ezt a hangszert, amely sokak szerint a legnehezebben tanulható az összes közül.

A gitár mesterei nagy sikert arattak Pozsonyban, de csupán egy előadónak sikerült állótapsot szítania: az Ausztriában letelepedett venezuelai Silfredo Péreznek, aki forró latin fílinget teremtett mind gitárral, mind pedig a cuatro nevű négyhúros hangszerrel a kezében. A végén még dalra is fakadt, olyannyira igyekezett prezentálni hazája zenei értékeit. Ő egyébként a mesterkurzus mellett előadást is tartott a zeneművészeti egyetemen a venezuelai zeneszerzőkről. Ezt itt és most részletezni talán túlzás lenne, úgyhogy csupán két érdekes tényt emelnék ki.

Az első: míg mi itt Európában  a zenetörténetet több korszakra bontjuk, valamennyit markáns jegyekkel jellemezve, addig Venezuelában csak két korszakot különböztetnek meg: a spanyolok bejövetele előttit és utánit. A második: a venezuelai zenére egyforma hatással volt (és van) az őslakos indiánok zenéje, az Afrikából odahurcolt rabszolgáké, valamint a spanyol hódítóké.Silfredo Pérez olyan szerencsés, hogy édesanyja afrikai származású, édesapja pedig spanyol felmenőkkel büszkélkedhet, és mindkét oldalról érkező örökséget fel tudja használni a zenélésében.  

Ha van kedvük, nézzenek meg erről egy, a pozsonyi koncerten rögzített oktatóvideót. Elnézést a minőségért, nem a legjobb a telefonom, de az atmoszférát talán sikerült elkapnom....