<p>Színházat vezet és truppot. Színészként 1987 óta tagja a Katona József Színháznak. 2001-től tíz éven át a főrendezője volt, 2011-től pedig az igazgatója is. Másik csapata, egykori színművészetis osztálya, az AlkalMáté Trupp nyaranként áll össze, s hoz létre páratlan előadásokat.</p>
Színháztörténeti különlegességgel jött Pozsonyba
Színészi diplomájának megszerzése után Máté Gábor a Babarczy László vezette kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, ahol legendás előadások főszereplője volt. Beljajevet játszotta az Egy hónap falunban, Hlesztakovot A revizorban, Trofimovot a Cseresznyéskertben. Színháztörténetet Peter Weiss Marat/Sade című darabjával írt, amelyben a Kikiáltót formálta meg. Rendezni is Kaposváron kezdett. A Katona József Színházban, a társulat vezető színészeként, Trileckijt formálta meg egészen különlegesen a Platonovban, később ő volt Brutus a Julius Caesarban, Cléante a Tartuffe-ben, Bicska Maxi a Koldusoperában, Oronte A mizantrópban. Színészként és rendezőként, ahogy ő maga is vallja, mindig válogatós volt. Csak olyan munkát vállalt el, amelyhez igazán kedvet érzett. A Ttersánszky Józsi Jenő és Grecsó Krisztián egy-egy műve nyomán született Cigányokat, amelyet most a Szlovák Nemzeti Színház eurokontext.sk elnevezésű nemzetközi fesztiválján is bemutatott a Katona József Színház, 2010 óta játssza a társulat. Tersánszky szerelmi háromszögében a muzsikus cigányok szinte mesébe illő élethelyzetét látjuk, amelyet Grecsó kegyetlen drámával hoz át a mába. Erős a kontraszt a két felvonás között. Tersánszkynál a szenvedéllyel teli roma lété a főszerep, Grecsónál a halálos lövés, amelyet a mából emel be a történetbe. A második résznek ugyanis megtörtént események adnak alapot. Évekkel ezelőtt petróleumos üveget dobtak egy faluszéli cigány házba, majd legéppuskázták a kimenekülőket. A helyszínelő tűzoltó rövidzárlatot állapított meg, az orvos égési sérülésbeli halált, a rendőrök pedig nem vették észre a töltényhüvelyket. A tetteseket még mindig nem ítélték el. Erős, szívben és lélekben nehezen oldódó előadás a Cigányok. A közönség meglehetősen feldúlt állapotban hagyja el a színházat. Ez a történet még ma sem ért véget, bírósági ítélet a mai napig nem született az ügyben. Valószínűleg évekig el is fog még húzódni, mindig találnak valami kis jogi problémát a megfogalmazásban. Mintha el akarnák odázni a gyilkosok megbüntetését, ahelyett hogy rögtön életfogytiglanra ítélnék az elkövetőket. Folyik a mismásolás. Én azt szerettem volna elérni ezzel az előadással, hogy az emberek ne nagyon találják meg a kulcsot a lakásuktól, miután hazamennek a színházból. Hogy ez a borzalmas történet senkit ne hagyjon nyugodni. A katarzis, legyen az sírás vagy nevetés, lélekben mindig megtisztítja az embert. Ezt a fajta élményadást most el akartam kerülni. Színháztörténeti különlegesség az előadás, hogy egy meglévő klasszikus művet egy kortárs szerző „ír tovább”. Ilyennel én még nem is találkoztam.Valószínűleg nincs is ilyen. Az, amit Tersánszky elmond, mindenképpen idillikus, még ha veszekednek is a hősei, hiszen egy olyan világban élnek, ahol mindenki akar valamit. Vagy szeretni, vagy megcsalni a másikat, vagy meghívni valakit, valamilyen értelemben egyfajta hierarchiát kialakítani a családon belül. Ebben az idillben aztán egy puskalövés mindent gyökeresen megváltoztat. Gondoljuk csak el: hajnalban egy roma férfi csomagol magának valamit a táskájába, és indulna otthonról. Dolgozni. Tehát nem annak a rétegnek az egyik tagja, amelyik tétlenül tengeti a napot, mert nincs munkahelye, lehetősége semmi, hanem egy pozitív példa. Beilleszkedett. Dolgozik. Egyszer csak lelövik. Felháborító. Van egy család, belőnek a ház ablakán, és a lövés végez valakivel. Megváltoztatja egy család mindennapjait, és ezzel a ténnyel kell hogy tovább éljenek, ami elképzelhetetlenül nehéz. Tersánszky a múlt század húszas éveiben mutat be egy cigánycsaládot, Grecsó a mában jár. Ön mekkora változást lát az időben a romák élethelyzetét illetően?Van egy réteg, amely nagyon szeretne bizonyítani. Ez kétségtelen. Van egy asszimilációs vágy, és van egy roma értelmiség, amely megpróbál ezeken a sztereotípiákon változtatni. Ők nagyon aktívak, nagyon harcosak. De amíg a szegénység ilyen fokú az országban, addig nem lesz elmozdulás erről a pontról. A nagy kérdés az, hogy a politikának – a napi szándékokon túl – van-e olyan koncepciója, amellyel valódi megoldást tud kínálni erre az égető problémára. A második rész hitelességének megteremtéséhez melyikük járt eredeti helyszíneken, ön vagy az író?Én nem mentem, Grecsó igen. Vidéki ember lévén ő egyébként is jól ismeri a helyzetet. Főleg a rendőrségnél tudakozott. Megpróbálta kideríteni, mi jár a rendőrök fejében egy ilyen ügy feltérképezésekor. Amíg kezében volt a diktafon, mindenki csak a hivatalos szöveget nyomta. Vagyis nem mondott semmit. Amikor eltette a diktafont, az egyik rendőr kicsomagolta a parizerét, és elkezdett beszélni. Azt mondta, hogy a legnagyobb baj az, hogy a rendőrök máshonnan közelítik meg a problémát. Ők ugyanis már úgy mennek ki a helyszínre, hogy tudják, senkitől sem fognak megtudni semmit. A cigányok ugyanis összevissza beszélnek. Vagyis nem lesz meg a bűnös. Először olyan második részt akartam létrehozni, amelyben csak azt látta volna a néző, hogy a rendőrség ügyetlenkedik. Aztán rájöttem, hogy ez kevés. Hogy ebben nincs elég drámai erő. Egymás közt sutyorognak, lazán lötyögnek, és közben mindent elrontanak. Ezen aztán változtattam, mégpedig úgy, hogy felkértem Grecsó Krisztiánt, írja meg a „folytatást”. A megoldatlanság nyomasztó érzése lett nagyon fontos számomra. Nem sikertörténetet akartam. Sokkal lényegesebbnek láttam megmutatni azt, hogy a gyilkosok megvannak, de a probléma nem tűnt el. Az most is ugyanolyan égető, mint bármikor. Elképesztő, micsoda „cigányai” vannak a Katonának. Keresztes Tamás, Szirtes Ági, Szacsvay László, Pálmai Anna, Pálos Hanna…… a Katonában nagyon jó színészek játszanak. Nekem Emil Lotjanu legendás filmje, A cigánytábor az égbe megy jutott az eszembe egy-egy jelenetnél, amikor a színészek hangszer nélkül is önfeledten „muzsikáltak”.Kusturicánál is lehet érezni valami nagyon vonzót, minden téboly ellenére. Ez biztonságot ad az embernek, hogy talpon maradhasson ezen az ingoványos talajon. De Gorkij hőse, Makar Csudra is cigányember hatalmas szabadságvággyal. Úgy éli az életet, hogy az olvasó szinte szeretne a közelébe férkőzni. Én ezt a színes világot akartam felstilizálni Tersánszkynál, nagyon erősen megmutatni ennek a vonzó oldalát, s ebben a színészek remek partnereim voltak. A mai kort pedig mérhetetlenül egyhangúnak, szürkének akartam mutatni, hogy a különbség így is érzékelhető legyen. Az előadás többéves sikerének nyilván az is fontos mozgatórugója, hogy a cigánykérdésen kívül a magyar társadalom politikai megosztottságáról, szélsőségességéről is szól.Én már akkor is elégedett lettem volna, ha huszonötször játsszuk a darabot, de hogy évek óta műsoron van, ez azt is jelzi, hogy nagyon elkeseredett országban élünk, ahol kevés kell már valami hatalmas balhé kirobbanásához. Ez az a tűrésküszöb, ami egyre alacsonyabb, nincs bennünk elég önfegyelem sem, hogy a dolgokat jobb irányba vigyük, vagy hogy komolyan fontolóra vegyünk bizonyos kérdéseket. Ennek nyilván az is az oka, hogy mérhetetlen nagy a szegénység, és nagyon közel van a munkanélküliség, a kilátástalanság réme. Hacsak nem egy nagyon gazdag réteget veszünk, mert az is van. Belőlük viszont hiányzik a szolidaritás teljessége. Könnyen lehet, hogy ez a hirtelen jött kapitalizmus miatt van. Azok, akik valamilyen módon hasznot tudnak húzni az egészből, nem érik be kis haszonnal. Lefölözték, ami az ölükbe pottyant, s az alacsonyabb rétegekben ez iszonyatos feszültséget szült. Az emberek nem is a politikától fordulnak el, hanem abbéli hitüktől, hogy ezen ők még bármikor bármit változtatni tudnának. Az apátia az, ami jelenleg uralja az országot. Amikor a szocialisták voltak uralmon, nagyon közel állt az ország a polgárháborúhoz, de akkor jobban rá is lehetett mutatni bizonyos dolgokra. A nézők reakcióiból, meglátásaiból mennyi jut el a fülébe?Közönségtalálkozók vannak, beszélgetések a fiatalokkal, jönnek hozzánk az ország különböző pontjairól. A cigányaktivisták nem nagyon szeretik az előadást. Szerintük ez a darab is csak a sztereotípiákat erősíti. Ők nem ismerik fel a darab pozitívumait. A középiskolásokat viszont nagyon megfogja az előadás. A rendőrfőiskoláról is jöttek ötvenen, az is érdekes találkozás volt. Őszintén beszéltek arról, hogy mennyire magukra ismertek, és hogy milyen jól érzékeltetjük a kérdéshez való hozzáállásukat. A radikális nézeteket vallók természetesen azt szeretnék látni, hogy a cigányság a bűnöző réteg melegágya, a liberális baloldal pedig úgy gondolja, egyértelműbben kellett volna rámutatni a cigányság változtatni akarására és arra, hogy azok a hibásak, akik „magyar oldalról” támadják őket. De miután az előadás eléggé objektív akar lenni, az igazság minden oldalát körüljárja, ezekkel a megállapításokkal nehezen barátkozunk meg. Két célt tűzött ki maga elé, miután átvette a Katona József Színház igazgatását. Egy: erősen reflektálni a mai társadalmi viszonyokra, kettő: kialakítani egy állandó fiatal közönséget. Hogyan ítéli meg, mennyit sikerült ebből teljesíteni az elmúlt néhány év során?Több programot indítottunk a gyerekeknek és a fiataloknak, színházi játszótereket tartunk, színházpedagógiai foglalkozásaink vannak. A gazdasági mutatók pedig egyértelműen azt jelzik: soha nem volt ilyen magas látogatottsága a színházunknak, ennyi néző előtt ennyi előadást nem játszottunk soha. Még A három nővér és a Platonov legendás idején sem?Akkor sem. A három nővér idején egy játszóhelye volt a Katonának, most három van. Ezt így kell számolni. Ma más időket élünk. A színháznak nagyon kell harcolnia a közönségért. Sok munka becsülete megroggyant az elmúlt években. Nem elég, hogy a szocializmus rontott a munkamorálon, de az új élet, az új világ, ami eljött, azt bizonyítja, hogy hiába dolgozol becsülettel, szívósan és a tehetséged legjavát adva, attól még akár éhen is halhatsz. Ellenben, ha jogtalanul nagyobb összeghez jutsz, vagy eltulajdonítasz valamit, sokkal simábban tudod bonyolítani az életedet. Visszautalva a Cigányokra, ez nyilván nem kedvez a rendőri munkának sem. Sok a rossz tapasztalat. Mindig abba ütköznek, hogy úgyse fog kiderülni az igazság, és hogy nagyon óvatosan kell bánni azzal is, hogy mit hogyan definiálunk. A szocializmusban mindenkinek dolgoznia kellett. Aki nem dolgozott, munkakerülőnek számított. A cigányoknak ma nincs mintájuk arra, hogy dolgozzanak, már a harmadik generációnál tártunk, amelyik nem talál munkát magának. A régi rendszerben voltak, akik csak a vasat szedegették a gyárudvaron, de legalább dolgoztak. És volt a katonaság, ahol tanultak valamit. Ha mást nem, beilleszkedni. Nagyon sok cigányember ott is maradt tiszthelyettesnek. Nekem is volt két olyan roma származású parancsnokom, akik be tudtak állni a sorba, és szolgálati lakást kaptak. Amióta szép új világ van, demokrácia, ezek az emberek tétlenül bámulnak maguk elé. Az a cigánylurkó pedig, aki úgy nő fel, hogy azt látja, az apja nem csinál semmit, nagyon hamar kerül törvénytelen utakra. Ez az igazság. Nem tehetünk úgy, mintha ez nem így lenne. Egy rendező tehát nemcsak jó pszichológus lehet, hanem jó „nyomozótiszt” is.Bizonyos esetekben igen. Tényleg lehetnék nyomozótiszt. Van viszont egy tanítványom, akiből rendőr lett. Rendőrségi szóvivő. Diplomás színészként pályát változtatott. Büszke vagyok rá. Játékfilmjei közül hármat emelnék most ki: a Circus Maximust, a Szívzűrt és a Taxidermiát. Hadd tegyek hozzá még kettőt. Mielőtt befejezi röptét a denevér, Esti Kornél. Számomra ezek is fontos munkák voltak. Az utóbbi években ritkábban áll kamera elé.Gárdos Péterrel forgattam legutóbb a Hajnali lázban. Szeptemberben lesz a bemutatója. Egy svéd orvos vagyok a filmben, aki finom akcentussal beszél magyarul. Hálás szerep volt. Goethe Faustját szinte születésnapi ajándéknak is tekintheti. Schilling Árpád kérte fel a szerepre a Katonában. Rendezőként pedig nemrég Varsóban dolgozott, ahol Spiró György Az imposztor című darabját vitte színre a Teatr Dramatycznyben. Jó munka volt?Jó is, meg nehéz is. Magyar színházi emberként nem kis feladat volt megmutatkozni és érvényesnek látszani egy olyan nagy hagyományokkal rendelkező és a színházművészet terén előbbre járó kultúrában, mint a lengyel. Küzdelmes és izgalmas utat jártunk be együtt, de megérte. Remélem, nekik is, nemcsak nekem.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.