Szétfolyó testek, mágikus álmok

A zseniális művész képein – aki az egyszerűség és a megszokottság valamennyi formáját gyűlölte – a hétköznapi tárgyak váratlan formában jelennek meg, abszurd víziók épülnek fel naturalista részletekből, melyekben a szilárd anyag és a gondolatok elfolynak vagy átlátszanak, a tárgyak gyakran lebegnek. Leghíresebb szürrealista festményeit, mint például a folyékony camembert-ben megjelenített lágy órákat – Az emlékezet álladósága (1931), az Arc és gyümölcstál látomása a tengerparton (1938), a Rabszolgavásár Voltaire rejtett portréjával (1940), vagy a Keresztelő Szent János Krisztusa (1951) címűt sokan ismerik. Esztergomban a legjelentősebb európai Dalí-gyűjteményből, a bambergi Richard H. Mayer magángyűjteményének (1500 mű) anyagából látható értékes válogatás: akvarellek, rajzok, grafikák, világirodalmi témák illusztrációi, litográfiák, rézkarcok és könyvobjektek. Provokatív szürrealizmusa (a szürrealizmus gyökere a francia sur réalisme, aminek magyar megfelelője: valóság feletti vagy realitáson túli) a Vármúzeumban kiállított kollekció képein is átütő erővel jelenik meg. Dalí „briliáns rajztudása és technikai felkészültsége pedig ugyanúgy elmélyültebb tanulmányozásra és hosszasabb elidőzésre csábítják a befogadót, mint már az első pillantásra lehengerlő festmények”. A művész legszívesebben az ábrázolás

érzéki csalódásokat keltő

lehetőségeivel kísérletezett, s formátlan testei grafikáin és akvarell-rajz- vagy tollmontázsain is több dolgot ábrázolnak egyszerre. Életművében a grafikai vonulat össze is olvadt a festészettel, legtöbb képéhez ugyanis ceruza- és tollvázlatokat, tanulmányokat készített. Ezek egyikét, a fentebb említett festményének, a Keresztelő Szent János Krisztusa című, egy öbölbe helyezett és szinte felülről láttatott keresztrefeszítés-képének „ceruzarajzát” is láthatjuk az esztergomi tárlaton. De többek között megtekinthető a Szürrealista elefánt, A halhatatlanság című műve, két hatalmas könyvobjektje, a Mózes és az egyistenhit, valamint A filozófusok alkímiája és három, de Sade márki írásai alapján készült színes litográfia. A bambergi kollekciónak emellett több híres Dalí-sorozatát is kiállították. Az egyik az 1957-ben készült Don Quijote, amely egyebek mellett arról nevezetes, hogy a zseniális mester a Cervantes világhírű regényéhez készített illusztrációkon használta teljes tökéletességgel az általa kifejlesztett „lövőtechnikát”, az úgynevezett bulletizmust. A módszer lényege, hogy műveire szakállas puskából lövi ki a tintát, vagy papírra, kőre robbantja szét a pigmentet. A Don Quijote-sorozat esetében litókőre lőtte a képeket. Salvador Dalí egyik nagy példaképe, Leonardo da Vinci nem csak mint festő volt számára kiemelkedő jelentőségű, hanem mint a tudományok aktív résztvevője is. Az Hommage a Leonardo da Vinci-sorozatban a reneszánsz elődre kizárólag mint feltalálóra reflektál. Mindegyik színes grafika parafrázis, Dalí saját korának találmányait jeleníti meg, például a telefont, az izzólámpát, a távírót, az autót. Egy következő, tíz csodálatos képből álló együttes a Flordalí (Dalí-virágok), melyek ugyan a botanikai szakkönyvek színes egzakt ábráihoz igazodnak, de az egyik futónövény virágai és termései emberi (női) ujjak, száj és szemek, a margaréta virágjában pedig tükörtojások sülnek. A sorozat Árvácskája ezúttal sajnos hiányzik. A kép a művész saját arcát rejti, s aligha véletlenül keresztelte Viola cogitans (Gondolkodó) névre. Dalí keresztnevének (Salvador) jelentése egyébként: A Megváltó. Az excentrikus személyiségű zseni a festés mellett számtalan, az önkifejezésre lehetőséget adó dologgal foglalkozott. Luis Bunuel rendező számára két filmforgatókönyvet is írt, az Andalúziai kutya (benne a hírhedt elmetszett szemgolyóval) és az Aranykor címűeket (ez utóbbi film bemutatóján viszont a mozit verték szét a nézők). De díszleteket, jelmezeket, ruhákat és bútorokat is tervezett, sőt baletteket is koreografált. Festményeit botrányosnak, megdöbbentőnek tartották, művészete mégis már életében vizuális közkinccsé vált. Az 1904. május 11-én Figueras-ban született Dalí egy katalán jegyző fiaként látta meg a napvilágot, s egy évvel korábban, 2 évesen elhunyt bátyja nevét kapta, szülei pedig úgy viselkedtek vele, mintha annak reinkarnációja lett volna. Ez volt az első tény, amely meghatározóan hatott Dalí egész életére és munkásságára. Nyolcévesen már kialakította első műhelyét házuk padlásán, ahol agyagból másolatot készített például a milói Vénuszról. Tízévesen már rendszeresen rajzolt, főleg portrékat és tájképeket. Először 1919-ben, 15 évesen állított ki szülővárosa színházában, ennek helyén épült fel évekkel később a mai Dalí Múzeum. Édesanyja 1921-ben halt meg, ami nagyon megrendítette az ifjú festőt. Még abban az évben Madridba utazott, ahol beiratkozott a Szent Ferdinánd Királyi Képzőművészeti Akadémiára. Előbb impresszionista, majd kubista stílusban festett, de a patetikus hajlam, a minden misztikus és kalandos iránt érzett gátlástalan vonzódás olyan mélyen gyökerezett benne, hogy szükségszerűen elvezette a tudatalattiból merített világ ábrázolásához. A kollégiumban Federico García Lorca, Luis Bunuel, José Bello csoportjához csatlakozott, s ez a barátság ugyancsak meghatározó volt Dalí életében. Lelkesen olvasta Sigmund Freud műveit, s valójában élete végéig Freud szellemiségének a követője maradt. Az osztrák elmeorvos, a pszichoanalízis kidolgozója rendkívül népszerű volt a szürrealista művészek körében, mivel „a hipnózist elégtelennek találva bevezette a szabad asszociáció módszerét, amely lehetővé teszi a páciens számára, hogy relaxált tudatállapotban fejezze ki gondolatait, s értelmezte a gyerekkor eseményeit és az álomképeket”. (Dalí 1938-ban fel is kereste Londonban Freudot, akivel tökéletesen rokon lelkeknek bizonyultak.) Az ifjú festőt különböző okok miatt többször is kirúgták a madridi akadémiáról, de ez egyáltalán nem szegte kedvét. Első önálló kiállítására 1925 novemberében került sor Barcelonában, és számos elismerő kritikát kapott. Egy évvel később Párizsba ment, hogy találkozzon Picassóval. Egy másik meghatározó találkozás volt Dalí életében, amikor 1929 nyarán megismerkedett Galával, Paul Éluard francia költő orosz származású feleségével. A fiatal, de már ismert festő első látásra beleszeretett a nála tíz évvel idősebb, harmincöt éves asszonyba. Gala otthagyta miatta a férjét és családját, Dalí apja viszont fiával szakította meg kapcsolatát a „kétes erkölcsű” nő miatt. Gala végül is Salvador Dalí örök szerelme és múzsája lett. A férfi öt évvel élte túl imádott asszonyát (akit Éluard halála után hivatalosan is nőül vett), 1989. január 23-án hunyt el Figueresben, saját múzeumában. Életének hosszú évtizedei alatt a szürrealista művész világszerte óriási hírnévre tett szert. Élt és dolgozott az Egyesült Államokban: többek között egy Walt Disney-rajzfilmhez, a Destino (Sors)-hoz is készített rajzokat, de ő tervezte Hitchcock Bűvölet című filmjének díszleteit is. 1939-ben szakított a szürrealistákkal, mivel önmagán kívül senkit nem tartott szürrealistának. Mint minden alkotását, saját magát is műtárgyként kezelte, ugyanakkor mindig a velejéig ironikusan ábrázolta. Gala halála után keveset festett, utolsó művének címe A fecskefarok. Ugyanabban az évben, 1983-ban jelent meg a piacon a Dalí-parfüm. Az idős és betegeskedő mester egyre ritkábban mutatkozott a nyilvánosság előtt. Halála után nem teljesítették végakaratát, és nem Gala mellé temették a Púbol-kastély kettős sírboltjába, hanem a – mai napig is ezrek által látogatott – figuerasi színház-múzeumban helyezték örök nyugalomra.