Szerzetes a parlamentben

1955 nagypéntekjén egy magas hetvenes férfi lépkedett a jeruzsálemi Via Crucis vonalán – egy súlyos kereszttel a vállán.

1955 nagypéntekjén egy magas hetvenes férfi lépkedett a jeruzsálemi Via Crucis vonalán – egy súlyos kereszttel a vállán. A széles környéken senki nem sejthette, hogy a férfi a legmagasabb európai politikában ténykedik: volt pénzügy- és külügyminiszter, sőt néhányszor miniszterelnöke is a francia kormánynak, nevezetesen Robert Schuman. Személyes ismerőseit viszont egyáltalán nem lepte volna meg jelenléte a keresztúton, hiszen a komoly állami feladatok mellett igen mély vallásos életet élt, például mindennap részt vett a szentmisén. „Úgy foglal helyet a nemzeti gyűlésben, mint egy szerzetes a kóruspadon” – jegyezte meg nem kis iróniával Jacques Fouvet publicista. Csakhogy ez a „politikus szerzetes” különös hatással volt politikai ellenfeleire is. „Legelőször sugárzó lelki élete ragadott meg – ismerte el a szocialista miniszter, André Philip –, a személyes érdekeket és a becsvágyat teljesen félre tudta tenni, ott igyekezett szolgálni, ahol éppen elhivatottnak érezte magát.”

Szokás mondani: minél távolabb a mocskos politikától. Miként lehetséges, hogy mégiscsak belekeveredett ez a szándékaiban vitathatatlanul tiszta és feddhetetlen férfi? Ráadásul politikailag oly tettre kész és kezdeményező? Schuman állhatatossága minden bizonnyal Jézus e heti evangéliumbeli kijelentésének helyes értelmezésében rejlik: „Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők” (Jn 15, 5). A rendszeres lelki élet arról tanúskodik, hogy mélyen gyökeret vert Jézusban, akiből Schumanon keresztül a nagypolitika berkeibe is éltető, felszentelő nedv csepegett. Valószínűleg ezért is ítélhette neki barátja, René Lejeune az „Európa atyja” magasztos titulust. 1950 májusában ugyanis a francia parlament elé terjesztett egy javaslatot, a „szén és acél társadalmainak” kialakítására – bátor gondolatát az egyébként örökké ellenséges Németország és Franciaország gazdasági-politikai összefonódásának. Vajon nem konkrét megvalósítása ez is Jézus kérésének, hogy mindenki eggyé legyen? Schuman tizenkét pontos végrendeletének harmadik pontja ad magyarázatot e javaslat legfőbb okára: „Európának ki kell alakítani a lelkét...”

Tegnap és ma a referendummal véleményünket juttathattuk kifejezésre: Európába vagy sem! De milyen Európába? Lélek nélküli Európába? Pusztán haszonelvű gazdasági kapcsolatokon alapuló Európába? „Létezéséért a demokrácia a kereszténységnek tartozik köszönettel – olvassuk Schuman testamentumának egy másik pontjában –, Krisztus előtt hasonló gondolatok soha nem fogalmazódtak meg...”

Krisztus és demokrácia – nem erőszakos összekapcsolása ez teljesen különböző fogalmaknak? Ám ha Isten és politika egymástól törvényszerűen távol állnak, az azt jelentené, hogy minden politikus kivétel nélkül az elszáradt szőlővessző szerepére volna ítélve, levágatva a szőlőtőről... De az evangélium valóban tud mit mondani az európai demokráciának: Európa lelke, gerince kell, hogy legyenek a vallási sarkigazságok, az Istentől származó örök igazságok. Ezek megvalósításához Istennek odaadó politikusokra van szüksége, olyanokra, akik hajlandók kiállni az igazságért, képesek a párbeszédre, nem ismernek kompromisszumot lényegbe vágó kérdésekben, ugyanakkor leleményesek a társadalmi gondok megoldásában. Szóval olyanokra, amilyen Robert Schuman is volt. Ő nagyon jól tudta, hogy Jézus rögtön azután, amikor magát a szőlőtőhöz hasonlítja, tanítványait pedig a szőlővesszőkhöz, megállapítja: „nálam nélkül semmit sem tehettek” (Jn 15, 5).

Amikor 1955-ben Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén elfogadták Európa zászlajának a tizenkét csillagot kék háttérrel, voltak, akik ezt „katolikus összeesküvésnek” nevezték. A javaslatot ugyanis a megtért Paul Levi érvényesítette, akit egy Mária-szobor csillagkoronája inspirált. Mária mint Európa anyja? Mennyire hasonlít ez a vén Európa arra a bizonyos lakodalomra, amelyen kínosan kevésnek bizonyult a bor... Mennyire szüksége van e haldokló Európának hallani Mária szavait, melyeket akkor mondott a körben állóknak: „Tegyetek meg mindent, amit mond!” Mintha a Szent Anya maga is azt ismételné: nélküle semmit sem tehettek, amíg el nem ismeritek, hogy ő a szőlőtő és ti a szőlővesszők.

Schuman sírkövén egy imádság olvasható, többek közt a következőket is tartalmazza: „Manapság úgy tűnik, mintha Európa lélek nélkül maradt volna..., a keresztények nélküli kereszténység botránya az európaiak nélküli Európában ismétlődik...” Nem elég tehát részt venni a népszavazáson. Kelletik átvenni egy darabka felelősséget is, hogy Schuman sírfelirata hovatovább, annál kevésbé bizonyuljon igaznak.

A szerző római katolikus pap

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?