Szereti a magyar színészeket

Harmadik hete dolgozik Budapesten, az Új Színház társulatával Jiří Menzel Oscar-díjas cseh filmrendező. Michael Frayn Még egyszer hátulról című bohózatát állítja színpadra Takács Kati, Trill Zsolt, Györgyi Anna, Kecskés Karina, Hirtling István és Gáspár Sándor főszereplésével.

„A magyar színészekben van akarat, szeretem őket...” Miloš Fikejz felvételeNem ez az első rendezése Budapyesten. Három évvel ezelőtt a Katona József Színházban A szarvaskirály című Gozzi-darabot vitte színre. Erről az előadásról ma már csak annyit mond: nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. „A körülmények nem engedték, hogy igazán jó előadás legyen” – teszi hozzá keserű mosollyal.

Frayn bohózatát először Prágában, a Činoherní klubban rendezte meg, és Bernard Slade Jövőre, veled, ugyanitt című darabjával együtt ez a két legkedvesebb vígjátéka. Mindkettőt finom humor és gyengéd irónia járja át, a párbeszédek itt is, ott is szellemesek, a helyzetek mulatságosak.

„Hatvan fölött már egyáltalán nem érdekelnek a királydrámák, nagy tragédiák – így a rendező. – Az élet éppen eleget gyötri az embert. Én szórakoztatni akarom a nézőket. Az olcsó humort, a karikatúrát természetesen én sem szeretem. Frayn darabjában azonban minden igaz, életízű, a nagy érzésekről pedig szentimentalizmus nélkül beszél. A darab stílusa azonban másfajta játékmódot kíván meg a színészektől, mint amit eddig megszoktak. A Még egyszer hátulról szereplőivel már az első napok után megtaláltam a közös hangot, így kellemes hangulatban folynak a próbák.”

Jiří Menzelt valósággal körberajongják az Új Színház színészei. Lelkesen és ámuldozva figyelik, ahogy a munka során elkapja a hév, és ő maga is játszani kezd. A jómódú, előkelő kis fruskát ugyanúgy képes megjeleníteni, mint a pályája végén járó, jutalomjátékára készülő dívát vagy a darabbeli, nőfaló rendezőt.

Budapesti barátai között természetesen rendezőből van több. A 35. Magyar Filmszemlén sikerült is találkoznia néhányukkal. Például Gyarmathy Líviával, akinek két alkotásában szerepelt (Minden szerdán, Koportos), a Diák-Oscar-díjas Böszörményi Zsuzsával, akit kislány kora óta ismer, hiszen édesapjától, Böszörményi Gézától annak idején a Szívzűrben kapott remek feladatot, Szabó Istvánnal és Jancsó Miklóssal, akikkel ugyan még nem dolgozott, de „bármikor, boldogan”. Jancsó Miklóst meg is nevettette. „Hallom, már javában dolgozol az Új Színházban – szólt a 80 éves magyar rendező. – Szívesen benéznék hozzád a próbára.” Mire Menzel: „Csak gyere, legalább tanulsz valamit”. És magához ölelte Mészáros Mártát is, akivel a világ különböző fesztiváljairól ismerik egymást. „Hatvannyolcban, amikor a szovjet tankok és baráti kísérőik már Prágában jártak, Locarnóban voltam. Márta sírva borult a vállamra, hogy bocsásd meg, én nem tehetek róla!”

A Katona József Színház friss előadására, a Spiró György tollából született Koccanásra Bán János és Gáspár Sándor, a darab két szereplője hívta meg Jiří Menzelt. Éppen húsz évvel ezelőtt Carlo Gozzi A szarvaskirály című komédiájában a Katonában rendezte mindkettőjüket, innen a barátság. Spiró Korábbi művét, a Csirkefejet jól ismeri a cseh rendező, a Koccanást most szerette meg, méghozzá annyira, hogy elindítja külföldi útjára. A prágai Vinohrady Színház repertoárján szeretné látni. „Csak azt nem tudom, honnan szerezzünk ennyi tehetséges fiatal színészt, mint amennyivel a Katona társulata büszkélkedhet.” Ónodi Esztertől Nagy Ervinig, Rajkai Zoltántól Takátsy Péterig, Fekete Tibortól Varga Zoltánig az egész csapat elbűvölte Jiří Menzelt.

Az Új Színházban még nem kezdődött meg az „erőltetett menet”. Az majd később következik. A színészek mindenesetre nagy élvezettel próbálnak. Valósággal isszák a cseh rendező szavait. Humorára olyannyira vevők, hogy derültségükön nem is tudja túllendíteni őket senki más, egyedül a Mester – ahogy játéktársai szólítják. Döbbent csendben akkor nézik őt, amikor feléled benne Arnoštek, a Szeszélyes nyár légtornásza, s hatvanvalahány évével mit sem törődve, kinyújtott karokkal egyensúlyozva lépdel végig a zenekari árok keskeny szélén.

„Nagyon szeretek játszani. Dolgozni lusta vagyok. Dolgozzanak a színészek. Én elmondom nekik, mit akarok, a többit rájuk bízom. Ha jók és ügyesek, és megjegyzik, amit kérek tőlük, rendszerint jó előadást hoznak létre. A magyar színészekben van akarat, szeretem őket. Csak a szövegtanulással nem sietnek. Ez viszont nem magyar specialitás. Európában eddig egyedül a bolgárok leptek meg. Már az első próbára úgy jöttek el a színészek, hogy minden szereplő pontosan tudta a szövegét.”

Frayn bohózata, a Még egyszer hátulról nem ismeretlen a magyar közönség előtt. A ’80-as évek első felében a Vígszínház mutatta be a darabot, a ’90-es évek vége felé pedig a József Attila Színház.

„Számomra egy jól megírt bulvárdarab sokkal nagyobb kihívás, mint egy erőszakkal teli dráma, amelyet általában magas művészetként kínálnak a nézőknek. Én akkor vagyok boldog, ha a közönség felszabadultan szórakozik az előadáson, ha szellemesek a dialógok, mulatságosak a helyzetek. Frayn remek író. Ugyanabban a sorban áll, mint Goldoni, Bernard Slade, vagy egy másik angol szerző, Ayckbourne. Náluk minden figurának sorsa van, és hasonló gondokkal küszködnek, mint bármelyikünk. Nem hazudnak, és nem szentimentálisak. A kínos helyzeteken is mosolyogni tudnak. Prágában már bármelyik szerepet el tudom játszani, mert fejből tudom az egész darabot. A magyar szöveggel egyelőre bajban lennék, de tanulom, szorgalmasan tanulom.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?