Szeretettel a For You-tól

for you

Közös dallal jelentkezett Martin Harich és a For You énekegyüttes. Az egyre sikeresebb öt tagú hazai acapella csapat a fiatal énekes Right beside you című új szerzeményében működött közre, amelyet Martin legutóbbi New York-i tartózkodása alatt írt.

A felvétel a For You pozsonyi stúdiójában készült idén januárban, és igazi csapatmunka volt. A keverés a For You-tag Milan Masiarik munkáját dicséri, aki az énekszólamok kitalálásában is kivette a részét Nika Barľákovával együtt, a ritmus-szekció producere Emil Esso Smoliga volt, a produceri munkálatokba a máltai-brit Rikki Lee Scicluna is besegített a távolból, a dal pedig annál a német CAP-Sounds kiadónál jelent meg, amely a Martin Harich két tavalyi lemezét is gondozta.

A hozzá tartozó videóklip, amely nemrég debütált a legnagyobb videómegosztón, a festői Liptón készült, ahonnét Martin Harich származik.

„Remekül éreztük magunkat a forgatás során, végre kiestünk otthonról és elutazhattunk Liptószentmiklósra. Martin gyönyörű helyeket mutatott nekünk, ahol aztán drón segítségével forgattunk felvételeket. Annak ellenére, hogy fáztunk, nagyon élveztük, a hangulat kitűnő volt, és sikerült időben végeznünk. A nap végén az autónk beragadt a sárba, és az uraknak kellett kitolniuk onnét. Képzelhetik, hogy néztek ki utána!”- meséli Lantos Borbély Katalin.

A művészek már régebben követték egymás karrierjét, a közös projekt ötlete is felmerült, csak a megfelelő dalra vártak. Martin Harich, aki a közös rendezésű cseh-szlovák Superstar zenei tehetségkutató műsor 2011-es szériájában vált ismertté, az utóbbi években nemzedéke egyik legproduktívabb szerző-előadójává vált: eddig öt szlovák nyelvű albumot és egy angol nyelvű EP-t adott ki. Ezúttal úgy érezte, a Right beside you több emberi hangot kíván, ezért fordult segítségért a For You énekegyütteshez, illetve ezért döntött a hangszerek nélküli verzió mellett.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?