Szépírók a nemzet irodalmában

Németh Zoltán, Barak László, Závada Pál és Tőzsér ÁrpádSomogyi Tibor felvételeA beharangozott neves írók közül Spiró György, sajnos, végül is nem tudott eljönni, Závada Pál, Tőzsér Árpád és Barak László mellett – mintegy bonuszként – megjelent azonban a Vámbéryben Kukorelly Endre is. Ő nem foglalt helyet az emelvényen, s talán mindvégig inkognitóban is maradt volna, ha egy, a Társasággal kapcsolatos kérdés megválaszolása – alelnök lévén – nem tartozott volna az ő kompetenciájába. A kérdező pedig Németh Zoltán volt, aki mellesleg szintén tagja a nobilis irodalmi csoportosulásnak. Kezdjük talán az elhangzottak kivonatos (és sajnos, igencsak apró dióhéjba gyömöszölt) ismertetését a megszólalás szerinti fordított sorrendben.

Barak László Retúr a pokolba címmel napvilágot látott kötetét bemutatták már a Vámbéryben, ezért a szerző a kötettel kapcsolatos legfontosabb tudnivalók ismertetésére szorítkozott. Újból hangsúlyozta például, hogy a környezete félmúltjának dicstelen eseményeiből inspirációt merítő „gengszterballadával” nem kívánt se mitizálni, se emléket állítani a bűnözőknek. A címválasztást magyarázva Barak utalt arra, hogy maga is gyakorló újságíró, és ezért a címmel kapcsolatos elvárása az, hogy „a lehető legjobban összefoglalja a témát, és hogy megfelelően harsány legyen”.

Tőzsér Árpád Tanulmányok költőportrékhoz című legújabb versgyűjteményében tizenkét kortárs költő hangján szólal meg. A verseskötet esetében némileg szokatlan „tanulmányok” műfajmegjelöléssel kapcsolatos kérdésre válaszolva Tőzsér elmondta, harminc évig tanított irodalomelméletet, s ez nem maradt, nem maradhatott nyomtalanul a költészetében sem. Számára az elmélet, a gondolat ugyanolyan intenzív élményt jelent, mint a juhász számára az, hogy tereli a nyájat, mégis igen sokáig tartott, amíg ezekben a „stílustanulmányokban” megtalálta a korridort vers és irodalomelmélet között. Hogy milyen jól sikerültek Tőzsér verstanulmányai, arról az is tanúskodik, hogy a kérdező még a szerzői jogi kérdéseket is felvetette. A költő viszont átpasszolta a labdát a jelenlévő prózaíró térfelére, megjegyezve: „A Jadviga párnája Mamovkájának haldoklása és az Üvöltő szelek haldoklási jelenete között is erős áthallás tapasztalható, de hát az irodalomnak ez a természete. Nem létezhetne áthallások nélkül.” (Závada erre megjegyezte, legújabb regényében valóban vannak átvételek Flaubert Érzelmek iskolája című regényéből, az említett műből azonban tudatosan nem „hallott át”, de köszöni a megtiszteltetést.)

Závada Pált egyebek mellett egy nemrég megjelent, a nép-nemzeti irodalomról szóló eszmefuttatásáról kérdezte Németh Zoltán, amelyben az író azt nehezményezi, hogy az ő műveit nem sorolják ebbe a kategóriába. Kérdés – a kérdező kérdése is –, hogy mennyire gondolta mindezt komolyan? Mire Závada: „Természetesen mélységesen és keserűen ironikus szöveg ez. Keserűen kérdezem benne, hogy a témájánál, az írásmódjánál vagy a szerzője származásánál fogva besorolható-e, nemzetinek és népinek mondható-e valamilyen irodalom? A nemzeti irodalom, egy nemzet irodalma ugyanis igen-igen nagy dolog, és ha azt mondják, hogy az enyém nem nemzeti irodalom, az nekem nagyon rosszul esik. Ezen keseregtem, és arra nyújtottam be az igényemet, hogy az én műveim is soroltassanak a nemzeti irodalomba. Mert ha azt mondják, nép, hát én is a népből jöttem, ha azt mondják, magyar, hát abból is jöttem, meg a szlovákból is jöttem, és egyáltalán, mindenhonnan jöttem, erre mind benyújtom az igényemet, és nem szeretném, ha bárhonnan is valamilyen irodalmon kívüli megfontolásból – akár csak egy besorolás erejéig is – ki volnék rekesztve.” Závada legújabb, A fényképész utókora című nagyregényéről Németh elmondta: számára úgy tűnik, hogy az igen részletes, hatvan év magyar történelmét felölelő, sokszereplős irodalmi társadalomrajzban soha senkinek nincs igaza, vagy ha néha mégis, ezek az igazságok folyamatosan megkérdőjeleződnek. „Mint ahogy az életben is – mondta Závada Pál, majd hozzátette: – Más szempontból pedig mindenkinek megvan persze a maga igazsága. Vagy mondjuk így: mindenkit meg lehet érteni. Én ebben a regényben próbáltam mindenkinek megadni a szót, de nem mindenki számára eleve garantálni az igazságot. Az aztán már az olvasón múlik, hogyan ítéli meg az egyes szereplők cselekedeteit és magyarázkodásait.”

Az est moderátorának utolsó kérdése az irodalom és az erkölcs viszonyára vonatkozott. A válaszolók rámutattak az erkölcsösség definiálásának nehézségeire. Závada Pál egy példa segítségével szemléltette a kérdés rendkívül összetett voltát: „Én például a magyarságról szóló szövegek kilencven százalékát erkölcstelennek tartom. Pedig nagyon fontos kérdés. És minden megnyilatkozó meg volt róla győződve, hogy rendkívül erkölcsös.”

Ezek után a szavak után egy pillanatra csönd támadt – de nemsokára új kérdés hangzott el, és még sokáig folyt a pezsgő vita.