Százlábúak

százlábúak (Chilopo-da) elnevezése szokatlanul sok lábukra utal, de csak jelképes, mert egyetlen valóban száz lábbal rendelkező faj sincs köztük. Testük számos szelvényből áll, melyek mindegyikéből egy-egy pár láb ered. A lábak majdnem egyformák, csak az első és utolsó pár tér el erősen a többitől. Az első láb úgynevezett állkapcsi lábbá módosult, melynek belsejében méregmirigy található – ezzel mérgezik meg zsákmányukat. Az utolsó lábpár járásra alkalmatlan, mert vagy különösen hosszú, vagy nagyon vastag. A százlábúak valamennyi faja ragadozó, más ízeltlábúakra vadásznak. Nálunk mintegy harminc fajuk él.

A száraz lakásoknak is gyakori látogatója a pók-százlábú (Scutigera coleoptrata). Karcsú teste 24–30 mm hosszú. Nevét onnan kapta, hogy lábai igen hosszúak, kaszáspókszerűek. Az utolsó pár láb pedig rendkívüli módon megnyúlt, egyfajta hátsócsápként szolgál az állatnak. Haladási sebessége arányos a lábak hosszúságával; ha futás közben pillantjuk meg, csak egy elsuhanó árnyat észlelünk. Ritkább látogatónk a barna százlábú (Lithobius forficatus), leginkább kertes házak nyirkosabb helyiségeibe szokott betévedni. Teste 25 mm, vörösesbarna színű. A szabadban mindenütt gyakori, avarban, kövek, fakéreg alatt lelhetünk rá. A bemutatott két százlábú-fajnak egyaránt tizenöt pár lába van, s rokonaikhoz hasonlóan, éjszaka járnak táplálék után. A százlábúak az emberre veszélytelenek, bár esetleg harapásuk kellemetlen lehet. Ennek ellenére ne pusztítsuk el őket, mert hasznosak – a rendszeresen takarított lakásból úgyis maguktól továbbállnak.