Szárnyak absztrakt üvegezéssel

A pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria a sokat vitatott öszszekötőszárnyban lévő kiállítótermeinek múlt évi, átépítés miatti bezárásával átmenetileg elveszített ezernyolcszáz négyzetméternyi kiállítóteret. E hiányzó részt pótolandó a kulturális minisztérium Sznf téri épületének udvarházában kapott átmeneti időre kiállítóhelyiségeket, hozzávetőlegesen négyszáz négyzetméternyi területen.

Miloš Urbásek: Vörös N, 1965 Az elmúlt héten avatták a kulturális tárcától kölcsönkapott Sznf téri udvarház-galériát egy cseh–szlovák projekttel, konkrétan a Hatan a hatvanas évekből című tárlattal, amely a múlt század hatvanas éveinek cseh és szlovák absztrakt művészetéből ad ízelítőt a szobrászat, a kisplasztika, a relief, a festészet és a kollázstechnika területéről egyaránt.

Hat képzőművész, akik a hatvanas években a szocialista realizmusnak hátat fordítva európai szinten és szellemben alkottak: Marián Čunderlík, Rudolf Fila, Jozef Jankovič, Eduard Ovčáček, id. Miroslav Šnajdr és Miloš Urbásek. A hatvanas években született munkáikból látható az SZNG új kiállítótermeiben egy olyan válogatás, amelynek kurátora, Katarína Bajcurová művészettörténész, a Szlovák Nemzeti Galéria igazgatója az intézmény eddigi gyakorlatától eltérő rendezési koncepciót érvényesít. A kiállított anyag olyan kurátori gyűjtésből állt össze, amely egyrészt a nemzeti galéria és a magángyűjtők kapcsolatát erősíti, másrészt a nemzeti galéria és más galériák közti utat alakítgatja. Az ilyen, magángyűjtők felé is kiterjedő gyűjtés kiállításon még nem szerepelt munkákat tárhat fel, következésképpen olyan bemutatót eredményez(het), s ez esetben eredményezett is, amely a már korábban látottakkal együtt ismeretlen alkotásokat is nyilvánosság elé tár.

Az absztrakt kifejezési formamegoldások lehetőségeiből ízelítőt nyújtó szobor-, kisplasztika-, relief-, kollázs- és festménykollekció, amelyet a Hatan a hatvanas évekből című tárlat kínál, bármennyire is a modern cseh–szlovák képzőművészet szerves egysége, ma már a művészetek történetének klaszszikus része.

Jozef Jankovič: TBC/TB, 1963Reprofotók A nemzeti galériabeli kor- és irányzatidéző kiállítás valójában egyfajta visszatekintés a kortárs művészet – amelyet a jelentől harminc évre visszamenőleg szoktunk behatárolni – előtti klasszikus avantgárd korszakra. Visszatekintés, amelyből az olvasható ki, hogy a figurát kiirtó, leromboló, mellőző, ilyen vagy olyan formát és eszközhasználatot érvényesítő hatvanas évekbeli cseh–szlovák absztrakt művészet ma már nem olyan fogalom, nem olyan forradalmi megnyilvánulás, mint az a hatvanas években volt, amikor is egyfajta ellenállást jelentett, pontosabban megtűrt művészetként szembenállt az elfogadott, hivatalos, „szabadutas” művészettel. Azok az élő és körünkből már távozott művészek, akiktől most a kulturális minisztérium Sznf téri épületének udvarházában kiállítanak, alkotásaikkal „megváltoztatták a cseh és szlovák képzőművészet képletét” – hangzott el a kiállítás megnyitóján.

A február tizenhetedikéig látogatható tárlatra besorolt munkák a hatvanas években a haladó, az előremutató, a kitekintő, az Európára ablakot nyitó irányzat alapkövei voltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?