Szakosztály, főosztály vagy osztály?

Nemrég arról értesülhettünk, hogy a szlovák oktatási minisztériumban bizonyos szerkezeti átalakításokat terveznek, s ennek kapcsán a nemzetiségi oktatásüggyel foglalkozó szervezeti egységet is megszüntetnék.

Nemrég arról értesülhettünk, hogy a szlovák oktatási minisztériumban bizonyos szerkezeti átalakításokat terveznek, s ennek kapcsán a nemzetiségi oktatásüggyel foglalkozó szervezeti egységet is megszüntetnék. A kérdéssel az Új Szó legalább kétszer foglalkozott, az egyik cikk címében a szerző azt a kérdést tette fel, hogy megszűnik-e a nemzetiségi főosztály, a másik cikkből Szigeti László MKP-politikus véleményét ismerhettük meg, eszerint: „A nemzetiségi oktatásügy elleni durva támadásnak tartja Szigeti László (MKP) az oktatásügyi minisztérium elképzeléseit a nemzetiségi oktatásügyi szakosztály esetleges megszüntetéséről.” Az újságíró Szigeti Lászlónak a sajtótájékoztatón elhangzott szavait szó szerint is idézi: „Egyelőre nem hivatalosak az információink, hogy valóban megszűnik-e a nemzetiségi osztály. Felszólítjuk ezért Ján Mikolaj minisztert, egyértelműen nyilatkozzon: megszűnik-e az osztály vagy sem”.

Az idézetekből kitűnik, hogy a szóban forgó szervezeti egységet az újságírók háromféleképpen nevezték meg: főosztályként, osztályként, szakosztályként. Mivel a tárgyalt szervezeti egység nevében az odbor megjelölés szerepel, ezért magyar megfelelője a főosztály (a szótárakban is ez szerepel). A szakosztály jelentése a közmagyarban ’egyesületben a szakterület egy-egy ágával foglalkozó osztály’, ezért magyarországi szövegekből elsősorban sportegyesület, másodsorban egyéb (pl. tudományos, szakmai) egyesület, társaság belső szervezeti egységének neveként adatolható, pl. kosárlabda-szakosztály, labdarúgó-szakosztály (sportegyesületben); közoktatási szakosztály, webalkalmazások fejlesztése szakosztály (ezek a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság szervezeti egységei). A szakosztály ezenkívül szakszóként a postán és a vasúton mint vállalatokon belül a legmagasabb igazgatási egységet jelöli (pl. légiposta-szakosztály). A szlovákiai magyarban azonban a szakosztály – nyilván az odbor, odborný motivációjának a hatására – a szlovákul odbornak nevezett nagyobb hivatali szervezeti egységek megjelöléseként is meggyökeresedett. ĺgy a kerületi, a régi járási, a jelenlegi körzeti és a polgármesteri hivatalok odborait is sokszor nevezték és nevezik így meg magyarul (az odbor = szakosztály azonosításra az utóbbi évtizedekből folyamatosan van írott anyagom). A Magyar Nemzeti Szövegtár szlovákiai elektronikus nyelvi adatbázisa szerint viszont a kilencvenes évekből származó írott szövegekben már gyakoribb volt a főosztály (32 előfordulással), a szakosztály szó 36 előfordulása között ugyanis csupán 14 (azaz 38%) esetben volt a jelentése ’hivatali egység’, a többi esetben sportegyesület egységéről volt szó. A szlovákban egyébként a ’sportegyesületi szervezeti egység’ jelentésben csak régen használták az odbor szót, ma már az oddiel az általános, pl. tenisový oddiel, oddiel karate.

A Magyar értelmező kéziszótár így adja meg a főosztály szó jelentését: ’Ügyosztályokra tagozódó hivatali osztály’. Ebből úgy tűnik, hogy a főosztályok alá rendelt egységek neve ügyosztály. A valóság azonban az, hogy magyarországi hivatalokban mind az ügyosztály, mind pedig az osztály megjelöléssel találkozhatunk. Állami hivatalokban (pl. a minisztériumokban) a főosztályok rendszerint osztályokra tagolódnak, a polgármesteri hivatalokban viszont ügyosztályok, ezeken belül pedig csoportok működnek, vannak azonban olyan magyarországi városok is, ahol a hivatali egységeket főosztálynak és osztálynak nevezik. Az elmondottakból következik, hogy a szlovák odbor magyar megfelelője a főosztály, az oddelenie pedig magyarul lehet osztály vagy ügyosztály is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?