Szakértelem nélkül

Muszáj volt várnom egy napot, ugyanis a történtek idején sokkal szélsőségesebben fogalmaztam volna. Alapjába véve nyugodt ember vagyok, de egy politikai pályán levő asszonyság alaposan kihozott a sodromból. Egy délutáni rádióműsorban nyilatkozott.

Muszáj volt várnom egy napot, ugyanis a történtek idején sokkal szélsőségesebben fogalmaztam volna. Alapjába véve nyugodt ember vagyok, de egy politikai pályán levő asszonyság alaposan kihozott a sodromból. Egy délutáni rádióműsorban nyilatkozott. A zenéről! Mert ő minden bizonnyal abban a tudatban él, hogy ehhez is ért. Olyan magabiztonsággal lökte a dumát, mint egy bennfentes. Minősíthetetlen – ezzel a jelzővel illette korunk könnyűzenéjét, egy kalap alá véve az összes manapság sikeres előadót és zenei stílust. Azt mondta, amit a fiatalság hallgat, az nem zene, hanem monoton ütemre íródott süket szövegelés. Természetesen kihangsúlyozta, hogy a hatvanas években, amikor ő volt fiatal, zseniális zenekarok működtek, ott volt a Beatles és a Rolling Stone… Engem leginkább az zavar, hogy a hallgatók egy része bizonyára itta az asszonyság szavait, mivel közismert, okos ember, ezért fontos a véleménye. Lelki szemem előtt látom, amint jó néhány szülő odafordult a gyermekéhez, mondván, „Hallod, fiam, ő is megmondta, hallgatod a süket szövegelést, ahelyett, hogy a Beatlesért rajonganál!”.

Nem szabad szó nélkül hagyni a nyilatkozatát. Tudom, én ehhez kevés vagyok, de hadd védjem meg a zenepiacot.

Tisztelt hölgyem, felhívnám a figyelmét arra, hogy a Rolling Stone egy ismert – valószínűleg Ön által kevésbé – zenei szaklap, az együttes, amire gondolni tetszett, azt Rolling Stonesnak hívják. Az sem mellékes, hogy még a hatvanas éveket sem szabad kizárólag két együttesre korlátozni, de mit lehet tenni, ha Ön csak ezeket ismeri. Pontosabban tudom, mit lehet tenni. Csendben kell maradni! Tessék azt mondani a riporternek, ha legközelebb ebben a témakörben akarja faggatni, hogy bocsánat, nem vagyok járatos! Csak félek, Ön ezt sosem fogja belátni! Hiszen gondolom, néha belehallgat egy-két kereskedelmi rádió műsorába, és máris feljogosítva érzi magát arra, hogy állást foglaljon. Tudja, nagy hiba a kereskedelmi rádiók kínálatából kiindulva vizsgálni a könnyűzenét. Esetleg rádiót sem hallgat, eleve minden rossz, ami nem Beatles vagy Rolling Stones? Fontos megjegyezni, hogy rengeteg jó zenekar is helyet kap a médiában. Persze, ehhez tudni kell megkülönböztetni a jó zenét a rossztól. Képzelje, szerintem vannak olyan együttesek is, melyek sokkal jobbak, mint mondjuk az Ön által ismert két zenekar a hatvanas évekből! Állítom, pedig szeretem a Beatlest és a Rolling Stonest is. Hihetetlen, ugye? Meg aztán az ízlések és pofonok is különbözhetnek. Az is fontos, hogy nem a stílusok, hanem az előadók között kell különbséget tenni. Mert még a technozenében is van érték. Csak meg kell találni.

Velem gyakran megesik, hogy „minőségi zenére” vágyom. Ilyenkor bemegyek egy lemezboltba, akár több órát is eltöltök ott, belehallgatok az újdonságokba, kedvemre válogatok a jobbnál jobb cédék között. Higgye el, léteznek olyan zenekarok is, melyek egyáltalán nem kapnak teret a médiában, mégis fantasztikus zenét produkálnak.

Ennyit szerettem volna hozzáfűzni a nyilatkozathoz.

Még valami: figyelemmel követem a politikai történéseket, mégsem mondom el a véleményemet széles nyilvánosság előtt, és főleg nem illetem a minősíthetetlen jelzővel az általam csak felszínesen ismert politikusok munkáját. Magánvéleménye mindenkinek lehet, de nem szerencsés, ha bennfentesként beszélnek a könnyűzenéről olyanok, akik amúgy a manapság menő együttesek közül hármat sem tudnak megnevezni. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?