SuperStaros utóélet: filléres emlékeink

Hol vagytok, fiatalok, kik hetente izgatottan vártátok a szlovák tévétörténelem eddigi legnagyobb show-ját, a SuperStart? Ti, kik tucatszám küldtétek a szavazatokat, a tehetségkutató után miért hagytátok cserben kedvenceiteket? Tudom, nem mindanynyian fordultatok el tőlük, de egy jelentős csoport megtette: az énekesek népszerűsége köszönőviszonyban sincs a műsort kísérő őrülettel. Hiú ábránd volt azt hinni, hogy a verseny jelentősen megnöveli a lemezvásárlási kedvet. A SuperStar mögött álló Sony& BMG az első széria összes döntősének szerződést ajánlott, így Petra Humeňanská kivételével – ő nem élt a lehetőséggel – mindenkinek van albuma. A megjelenések után a hűséges rajongók megrohamozták a boltokat, aztán pár nap elteltével máris minimálisra csökkent a hanghordozók iránti kereslet. A második széria felfedezettjei közül lemeze egyelőre csak a győztesnek, Peter Cmoríknak van (az említett kiadó az első három helyezettel kötött szerződést), és csodának kellene történnie ahhoz, hogy a többiek közül valaki bekerüljön az élvonalba, hiszen népszerűségük napról napra csökken, sőt, páran mostanra el is felejtődtek. Ma már az egyik piacvezető áruházlánc a legtöbb SuperStar-döntős CD-jét jelentős árengedménnyel, nyolcvan koronáért (!) árusítja, de ahogy hallom, így sem akar elfogyni a raktárkészlet. Nem kell hozzá még egy ezres sem, és bárki a gyűjteményében tudhatja az első széria szinte összes döntősének hanganyagát, beszerezheti filléres emlékeit a SuperStarról. Bevallom, nekem nem tetszik ez az árleszállítás. Úgy vagyok a CD-kkel, mint a könyvekkel. Legyen egy elfogadható áruk, mert a zene érték, s amit nyolcvan koronáért kínálnak, az nálam a selejt kategóriába tartozik… (puha)