S.O.S. szerelem! – angolul

Cannes. A Daniel Pearlről, a Pakisztánban 2002-ben lefejezett amerikai újságíróról szóló filmet Angelina Jolie főszereplésével hétfőn mutatták be a cannes-i filmfesztiválon. A vetítésen nemcsak a színészházaspár vett részt, hanem Mariane Pearl is, az újságíró özvegye.

Cannes. A Daniel Pearlről, a Pakisztánban 2002-ben lefejezett amerikai újságíróról szóló filmet Angelina Jolie főszereplésével hétfőn mutatták be a cannes-i filmfesztiválon. A vetítésen nemcsak a színészházaspár vett részt, hanem Mariane Pearl is, az újságíró özvegye. A Mighty Heart (A nagyszerű szív) című, Michael Winterbottom rendezte film az özvegy könyve alapján készült, aki a tragédia idején öt hónapos terhes volt. Mariane Pearl azt mondta, hogy azért lépett kapcsolatba Angelina Jolie-val, és kérte fel a szerepre, mert egy vele készült interjút olvasva, baráti rokonszenv támadt benne iránta. Daniel Pearl, a Wall Street Journal újságírója a 2001. szeptember 11-i merénylet után Pakisztánban nyomozott az al-Kaida köreiben. A terroristák egy interjú ígéretével 2002 januárjában tőrbe csalták, elrabolták, és annak ellenére, hogy szabadon engedését világszerte kérték, kilenc nap múlva lefejezték.

Jane Campion egyedüli nőként állt a napokban férfiak tucatjai között a cannes-i fesztiválpalota színpadán, ahová a mozi tiszteletére készült szkeccsfilm 35 tekintélyes rendezőjét szólították. Az új-zélandi filmes az első és mindeddig az egyetlen rendezőnő, aki elnyerte az Arany Pálmát. Zongoralecke című filmjét díjazták 1993-ban a cannes-i fődíjjal. „Szerintem ilyen a világ, a férfiak fennhatósága alá tartozik a pénz, ők döntik el, hogy kinek fogják adni” – magyarázta Jane Campion, hogy miért rendez olyan kevés nő filmet. Cannes sem kivétel: idén a 22 versenyfilmből csupán hármat rendeztek nők.

Angol nyelvű feldolgozás készül az S.O.S. szerelem! című magyar vígjátékból – jelentették be hétfőn délután a cannes-i Magyar Pavilonban megtartott közös sajtóértekezletükön a remake-jogokat megvásároló ausztrál cég illetékesei és Neményi Ádám, a film producere. Az új feldolgozás jogainak megszerzéséért eddig három filmes cég kezdett tárgyalásokat: a Magyar Filmszemlét követően Brad Pitt és Jennifer Aniston közös filmvállalkozása kereste meg az alkotókat, ám az újrafilm jogait végül Stuart Scowcroft és a magyar származású Rezső Bodonyi, az ausztrál Global Entertainment Media producerei szerezték meg. Az ausztrálok még idén szeretnék elkezdeni a forgatást, a bemutató pedig 2008-ra várható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?