Kultúra

SOROZATDARÁLÓ: Arról reppel, hogy az övé kicsi, és ez tényleg vicces

Csinálhat valaki karriert abból, hogy a kisméretű péniszéről rappel? David Burdnek, vagy művésznevén Lil Dickynek (Apró farok) tényleg sikerült, és most már saját sorozatot is kapott.
Tóth Csaba

2020. március 29. 14:30

Lil Dicky
- Képarchívum

Lil Dicky a valóságban 2013-ban robbant be, és vált YouTube-szenzációvá, hiszen izgalmas volt egy fehér, zsidó rapper, akinek minden sorából csak úgy folyt az irónia. Az underground terepről pár év alatt David Burd megérkezett az első ligába, és ha nem vált is szupersztárrá, azt sikerült elérnie, hogy a legnagyobb sztárokkal (pl. Ariana Grande, Chris Brown, Katy Perry…) készítsen közös projekteket, a történetét pedig olyannyira érdekesnek találták, hogy most egy tízrészes tévésorozat készült belőle. A Dave azonban szigorú értelemben véve nem életrajzi történet, bár a főhőst itt is Dave Burdnek, illetve Lil Dickynek hívják. Ez a karakter azonban a valódi Lil Dicky fiktív változata, és ugyan sok tekintetben inspirálódik Burd valós énjével és karrierjével, azért nem egy és ugyanaz.

.

A sorozatbeli Lil Dicky még a karrierje elején jár. A közösségi médiában ugyan már volt egy-két nagyobb dobása, és néha felismerik az utcán, de még nem keres pénzt a rappeléssel, és csak azért nem csóró munkanélküli, mert a szülei pénzelik, pedig már a harmincas évei elejét tapossa. Van egy cuki barátnője (Taylor Misiak a sorozat legnagyobb felfedezettje), néhány haverja, és láthatóan jól érzi magát ebben a kis mikrouniverzumban, ahol az minden gondja, hogyan tudna akkorát dobni a közösségi médiában, ami őt is a sztárok közé emelné. A nagyjából félórás részekből álló széria epizódjai leginkább azt az abszurd problémát járják körbe, hogy miért is bizarr fehér, jómódú zsidó srácként egy alapvetően feketék által dominált műfajban tevékenykedni. Az első részben Dave kapásból egy menő fekete rappernél, YG-nél akar bevágódni, mert el szeretné érni, hogy vendégeskedjen az egyik dalában, és amikor a gangszta rapper ezért elkér tőle tízezer dollárt, ő ezt gondolkodás és mindenféle szerződés nélkül leperkálja neki. Kap egy teljes epizódot a rapperek szövegeinek szexuális túlfűtöttsége is, vagyis pontosabban az, hogy a legtöbben hajlamosak a rapben a saját teljesítményüket és szexuális életüket erősen túlértékelni, és amikor ezek a szövegek találkoznak az otthon valóságával, az bizony könnyen konfliktusokhoz vezethet. Nevesítve: Lil Dicky arról szövegel, hogy jól kinyalná a csaja fenekét, ám amikor odahaza a barátnője szembesíti ezzel, azonnal visszavonulót fúj, és azt mondja, ő soha az életben nem csinálna ilyet. Egy ragyogó epizód szól arról a bizarr kihívásról, amikor egy nemrég elhunyt Lil Dicky-rajongó kisgyerek szülei kérik fel Dave-et arra, hogy rappeljen a fiuk temetésén.

A Dave egy nagyon könnyed hangulatú, jó dumákkal és jó poénokkal teli, igencsak laza, öniróniával teli sorozat, ami a jobb pillanataiban a régi, jó formában lévő Woody Allent vagy akár az Atlanta című zseniális sorozatot is megidézi. Búfelejtő szórakozásnak egyszerűen tökéletes.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič

Hétfőn újabb lazításokról dönthetnek

A Nemzeti Összetartozás Emlékhelye (Fotók: Steindl Imre Program, Facebook)

Soknyelvű ország – egynyelvű álom és emlék(mű)

Derzsi Réka

Prágai lakos, öt nyelven játszik

SpaceX

Sikeresen dokkolt a Nemzetközi Űrállomáson a SpaceX űrhajója

gygy

Gyógyüdülés járvány idején

Etrekarcsa

Áldásosztó Jézus szobra az etrekarcsai parkban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.