Sorban kapja a megalázott nőket

Egyéves szünet után egy érettségiző diákjai által rettegésben tartott matematika-tanárnőt alakít színészi fegyvertárának teljes birtoklásával a pozsonyi TREPP Színházi Platform (a színművészeti egyetem magyar diákjainak társulata) előadásában.

„Igen, hiányzott a színház – mondja –, főleg a próbafolyamat, amikor elindulok a nulláról, és hat hét alatt eljutok a célba. Vagy legalábbis annak közelébe, mert maga a mű, a karakter, amelyet felépítettem, az előadások során bontakozik ki igazán. A keresési folyamat hiányzott. Amikor megütsz egy bizonyos hangot, elkapsz egy ízt, és tudod, hogy azzal már mehetsz tovább, és a végén kibontod a figurát. Imádok keresni, kutatni, próbálkozni. Különös izgalma, szépsége van egy ilyen folyamatnak, de kínlódás is kíséri. Nehéz szülés, ami engem rettentő módon inspirál. Kíváncsivá tesz, hogy mit hozok ki a partnereimből, és ők vajon mit hoznak ki belőlem. Oda-vissza hatunk egymásra. A Kísértetek alatt is ezt éltem meg, amikor Mokos Attilával dolgoztunk a darabon. Semmihez sem hasonlítható, amikor ránézünk egymásra, és megszületik egy érzékeny pillanat.”

Szlovák nyelven, főiskolás évei óta most játszik először. Megküzdött a szöveggel, a pontos kiejtéssel, de már álmából felverve is el tudná mondani bármelyik monológját.

„Márai Sándor szerint idegen nyelven írni annyi, mint öltönyben zuhanyozni. Ez a gondolat sokáig ott lebegett előttem. Szerencsére volt idő megérlelni a szöveget, hiszen tavaly tavasszal kezdtük el a próbákat. Ki kellett hordanom magamban a figurát, akár egy gyermeket. Tudtam, hogy a bemutató napján már nem gondolhatok ragokra, visszaható névmásokra, flottul kell mennie mindennek. Olyan helyzetbe kellett hoznom magamat, hogy azt csinálhassak a szöveggel, amit akarok. A saját korlátaimat kell átugranom. Nem történhet meg, hogy az idegen nyelv bármilyen problémát okozzon. Ülök a kanapén az előadás első perceiben, de nem a szövegre gondolok, hanem arra, hogy ez a nő, akit játszom, egyedül él, magányos, nincs mellette az édesanyja, születésnapja van, és nincs kihez szólnia. S akkor váratlanul megjelenik nála négy növendéke. Martin Huba, akivel többször dolgoztam Komáromban, nagyon jó iskola ehhez. Sokszor hallottam tőle, hogy ha százszázalékosan a magadévá teszed a szöveget, ha teljes mértékben átlátod, akkor előadás előtt már ne arra koncentrálj! Nem kell félni, pánikolni, az magától elindul, hiszen a birtokodban van. Egy filmnél ez másképpen működik. Forgatás előtt két nappal olyan állapotba hozom magamat, hogy a felvételt megelőzően már nem stresszelek. Váratlan helyzetek persze ott is érhetnek. A partnerem elfelejti a szöveget, baj van a világítással, megállunk, újra kezdjük, kiesel egy érzelmi szituációból, és nagyon gyorsan vissza kell találnod ugyanabba a lelkiállapotba. Ehhez óriási koncentráltság szükséges.”

Ősztől újra műsoron lesz Pozsonyban Hégli Bence rendezése, A tanárnő, Bandor Éva viszont addig sem tölti várakozással a hónapokat. Egyik filmből megy a másikba. Egész nyáron forgatni fog. Jan Hřebejkkel, a legjobb cseh rendezők egyikével A tanítónő és a Veterán után most dolgozik harmadszor.

„Erre sem volt még példa a pályám során. Éjjel fél kettőkor léptem be az elsőfilmes Martina Buchelová A szerető nem harcos című rendezésébe. Két tinilány elnyomott anyját játszom, és az a Jaro Vojtek formálja meg a férjemet, akivel a Pekingben díjazott Gyerekeket csináltam, és most újabb szerepet kaptam tőle. Hajnali ötig forgattam Martinával, fél tizenegyig aludtam a szállodában, fél tizenkettőkor már a másik helyszínen voltam, Jan Hřebejknél, az Örök fiatal című minisorozatban. Ez a terror éjszakája volt, fogalmaztam meg magamban nevetve, mert Hřebejknél is egy zsarnok felesége vagyok Roman Polák oldalán. Egy nap, két megalázott és megszomorított asszony. Ez jól összejött. Felhívtak az ügynökségtől, hogy beugranék-e egy szlovák kolléganőm helyett a szerepbe? Hřebejk kérte meg őket, hogy elsőként engem keressenek meg. Azonnal igent mondtam, a rendező pedig boldog volt, boldogan ölelgetett a helyszínen, hogy Evicska, jaj, de örülök, hogy elvállaltad a szerepet! És szabadkozott, hogy ha lett volna egy nagyobb, nekem való feladat a filmben, akkor rögtön az elején gondolt volna rám. Ez egy jó epizódszerep, de Bolek Polívka és Milan Kňažko mellett. Szervezik egy barátjuk temetését, és megtudják, hogy kapcsolatban voltam vele. A nő meg szép lassan kitálal, közben beállít a férje. Feszült helyzet. Mindenki laza volt, amikor megjelentem a forgatás helyszínén. Remek hangulatban, friss energiával dolgoztak. Ez jól ellenpontozta, hogy megint egy rémületben tartott nőt kellett megformálnom, akit maximálisan a férje irányít. Roman Polák pedig annyira jól hozta a figurát! Egy Duna utcai lakásban zajlottak a felvételek. Kňažko és Polívka jókat sztorizgattak, nosztalgiáztak az átállások szünetében. Én csak fél füllel hallgattam őket, mert a szövegemmel voltam elfoglalva. Ennek a nőnek kuss a neve otthon, a férje szörnyen bánik vele.”

Első játékfilmrendezése, a Gyerekek után Jaro Vojtek is visszatért az életébe. Anesztézia című munkájában is számolt Bandor Évával.

„Műhiba miatt meghal egy gyerek az altatóorvos kezében. Az ő kálváriájáról szól a film, Milan Mikulčík főszereplésével. Később az orvos leköltözik abba a faluba, ahonnan a kisfiú származott, és nálunk talál szállást, mi fogadjuk be őt a férjemmel. Milannal a következő hetekben, Rasťo Boroš készülő filmjében is együtt játszunk majd, amelynek a forgatása az egész nyaramat elviszi. Ott egy elvetemült, mindenre képes nő leszek, afféle végzet asszonya, akinek a párja örökké csak ígérget, de sosem tartja be a szavát. A nő meg csak vár, amíg el nem szakad nála a cérna, és azt nem mondja: elég volt, nincs tovább! És ráparancsol, hogy vegye el feleségül, és építsen házat neki. Már a megjelenésem is izgalmas lesz a filmben. Leszállok egy autóbuszról egy egész birkacsorda kíséretében. Elegánsan, napszemüvegben. Ennél jobb antrét nem is kívánhatnék magamnak egy filmben.”

Többet nem is vállalhatna a következő hónapokban. Egyenesben van, mondja.

„Izgultam a szabadúszás miatt, amikor kiléptem a Jókai Színház társulatából, de gyorsan kiderült, hogy nem kellett volna. A helyzet azt mutatja, korábban is meghozhattam volna már ezt a döntést. Ez most ilyen időszak. Sorra jönnek az ajánlatok. Most voltam Budapesten, egy készülő sorozat pilotjába hívtak. Legutóbb Bernáth Szilárd nagy sikerű filmjében, a Larryben kaptam szerepet. Remélem, annak is lesz folytatása.”

A szerző a Vasárnap munkatársa