Sok energia megy veszendőbe

Könözsi István felvételeLaurer Edit Budapesten született, és tizennégy éves volt, amikor az 1956-os forradalom után családjával Amerikába költözött. Huszonegy éves korában ment férjhez John Laurer vegyészmérnökhöz, és angol-spanyol szakos gimnáziumi tanárként működött. Nagyapja közeli rokona volt Kozma Andor írónak, tőle örökölte az irodalom iránti vonzalmat. Edit asszony – aki a közelmúltban a Pozsonyi Casino vendége volt – az Amerikai Magyar Koalíció tiszteletbeli elnöke, segítő tevékenységéért Julianus Díjat kapott, tavaly pedig a Magyar Köztársaság Érdemrendjét vehette át. A Posonium Irodalmi Díj kuratóriuma – melynek elnöke Duba Gyula író – legutóbb arról döntött, hogy könyvet ad ki, melyben az eddigi összes díjazottól szerepel írás.Mekkora beleszólása van a díjazottak kiválasztásába? El szokta olvasni a beérkezett műveket?

Nincs időm mindent elolvasni, és annyira még nem látom át a felvidéki magyar irodalmat, hogy az értékeléshez jogosultságot érezzek. Dobos László munkáit ismerem, azt hiszem, neki minden könyvét elolvastam. Ugyanígy Duba Gyuláét, Fónod Zoltán néhány művét és Koncsol Lászlóét is, aki idén díjat kapott. Bevallom, az utolsó nyolc évben inkább az amerikai kormányrendeleteket, a kisebbségi jogrendszerről, autonómiáról szóló újságcikkeket és az amerikai döntéshozás folyamatait követem figyelemmel.

Megpróbálta már Posonium-díjas művét lefordíttatni angolra, s elvinni Amerikába, megismertetni az ottani közönséggel?

Egyetlen könyvet fordíttattunk le, Dobos László Földönfutókját. Nagyon nehéz kiadót találni, mivel egy-egy írásmű jelentősége ott nem ugyanaz, mint itt. Akárhogyan próbálja is megmagyarázni az ember, az amerikai olvasó nem képes beleélni magát a műbe. Sajnos, a fordított szépirodalom nagyon nehezen forgalmazható. Persze vannak kivételek, például Márai Sándor vagy Kertész Imre.

Az 1991-től létező Amerikai Magyar Koalíció közel húszezer amerikai magyart tömörítő szervezet. Mivel foglalkoznak?

Az amerikai–magyar kapcsolatok építésével: kulturális témákkal, az amerikai politikusok tájékoztatásával. Washingtonban külön irodánk működik. Naprakész információkkal szolgáló szervezet vagyunk, magyarországi és az utóbbi időben főleg kisebbségi közösségi ügyekről adunk tájékoztatást. Fontos feladatunk volt a NATO bővítésében: konferenciákat rendeztünk Magyarországon, hogy meggyőzzük a lakosságot arról, a csatlakozásból sok előny származik majd.

Kettős kötődésben él: Clevelandet és Budapestet is az otthonának érzi...

Amerikai családom van, de a magyar örökségemhez nagyon ragaszkodom. A Felvidéken pedig látom azt a rengeteg próbálkozást, küzdelmet, amivel elérhetők bizonyos előrelépések – olyanok, amelyek minden küzdelem nélkül kellenének, hogy bekövetkezzenek.

Amerikában így következnek be?

Ott jó képzettséggel és a munkára való nagy hajlandósággal a mai napig roppantul fel lehet emelkedni. Azt látom, hogy Magyarországon is nagy erőfeszítéssel dolgoznak rengetegen. Sajnos, ennek az eredményét még mindig nem lehet olyan mértékben és olyan széles körben észlelni, mint az elvárható lenne. Viszont már csak a saját ismerőseimről is tudom, hogy összehasonlíthatatlanul más körülmények között éltek, mondjuk, 1985-ben, mint most. Nagyon fontos kérdés, hogy a különböző néprétegek számára mikor és hogyan teremtődik meg a felemelkedés lehetősége.

Hogy látja a Szlovákiában élő magyarok sorsát?

Gyakran utazom Erdélybe, sok embert ismerek Kárpátalján és a Vajdaságban... Amikor erre járok, minden egyes alkalommal az jut eszembe, hogy elképesztő, milyen komoly erőfeszítéseket kénytelenek tenni a kisebbségi emberek a világban ma már magától értetődő dolgok bebiztosítása érdekében is. Rengeteg energia pazarlódik el a kicsinyes cselszövésekre, az érvényesülésre – a puszta túlélésre. Ha ezeket az elfecsérelt erőket pozitív mederbe lehetne terelni, ez a régió csodálatos vidék lehetne. Meggyőződésem, ha ez egyszer bekövetkezik, nem csupán a kisebbségek, hanem a többségi társadalom is jól jár majd.