Slamesnek állt a világ a Márai Stúdióban

Az már csak hab a tortán, hogy az est a tizedik Thália Fesztivál nyitórendezvénye volt. Bátor vállalás a szervezők részéről, akik az utolsó pillanatig nem tudták, mekkora érdeklődésre számíthatnak a helyi közönség részéről.

Enyhe aggodalmuk szerencsére feleslegesnek bizonyult, sőt, a nézőtéren a laikusok mellett olyanok is ültek, akik az internetnek hála már jó ideje figyelik a budapesti Horváth Kristóf, Simon Márton és Pion István, valamint a füleki Laboda Róbert tevékenységét. A „mi Robink” nemrég harmadik lett a Budapesten megrendezett országos slam-bajnokságon, amelyet Horváth Kristóf nyert meg, Simon Márton pedig ugyanott negyedik lett.

A műfaj az Egyesült Államokból gyűrűzött be hozzánk. Olyan előadó-művészeti ágról van szó, amelyben a szerző a saját szövegét mondja, általában fejből, színpadi elemekkel kiegészítve. Abban (is) különbözik a raptől, hogy itt nincs zenei kíséret, és a soroknak nem kell mindenáron rímelniük. Viszont frappánsan kell megfogalmazni a mondanivalót, szójátékokkal, poénokkal. Sok múlik a hangzáson, a szavak zenéjén, a mondatok lüktetésén – ezért a slam élőben az igazi, leírva bágyadtabban hat.

A beavató jellegű kassai est szereplői hárompercenként váltották egymást a színpadon, régi, jól bevált szövegeket és újabbakat is bevetettek. Sőt, rutinos rókák lévén arra is ügyesen rávezették a nézőket, hogyan reagáljanak a hallottakra. A slam közönsége ugyanis nem ücsörög disztingváltan, hanem füttyög, bravóz, dobog a lábával, szóval úgy viselkedik, mint egy rockkoncerten.

Mivel mind a négy slammer más-más alkat, a szövegek is sokfélék voltak. Valakinek az aktuális közéleti témákban való nyílt állásfoglalás is belefér a versbe, mások csak burkoltan vagy egyáltalán nem foglalkoznak ilyesmivel, inkább saját, hétköznapi történeteiket vetítik rá az univerzumra. A kritikus hangnem azonban mind a négyükre jellemző, mint ahogy az is, hogy egyszerre tudnak szórakoztatni és elgondolkodtatni. Sőt, ha pontosak akarunk lenni, még két szereplőt meg kell említenünk, Fatimát és Ádámot, akik életükben először álltak közönség elé saját alkotással. Mert volt „open mic” is, ahogyan az minden rendes slam-esten lenni szokott: egy ponton a közönség soraiból bárki felmehet a színpadra, és előadhatja saját szövegét. A két fiatal nagy taps és ováció közepette esett át a tűzkeresztségen.

Szpisák Gyulától, a Thália Színház menedzserétől és a rendezvény ötletgazdájától a végén azt is megtudtuk, hogy ez még csak a kezdet. Mindenképp folytatni szeretnék a slam poetry „terjesztését” kis hazánkban. Mi több, abban reménykednek, hogy ennek a szerda estének gyorsan híre megy, és legközelebb sokkal többen lesznek.