Sin City: Ölni tudnál érte

TALLÓSI BÉLAA Frank Miller képregényéből készült, mára klasszikussá érett Sin City című 2005-ös akciófilmnek elkészült a folytatása Sin City: Ölni tudnál érte címmel, Robert Rodriguez erős rendezői kézjegyével.

TALLÓSI BÉLA

A Frank Miller képregényéből készült, mára klasszikussá érett Sin City című 2005-ös akciófilmnek elkészült a folytatása Sin City: Ölni tudnál érte címmel, Robert Rodriguez erős rendezői kézjegyével. Az előző részben megismerhettük a bűn városát, azt a borzongató helyet, ahol nehézfiúk, prostituáltak, korrupt alakok, sötét fazonok feszültek egymásnak, hogy hatalmi pozíciójukat megerősítsék. A kulcsfigurák – Marv, Roark szenátor, Nancy Callahan, Dwight – ugyanezzel a céllal az új részben az Óvárosban bukkannak fel, ahol az alvilági vérengzések aktőrei lesznek. A film véres akcióival az erőszakról, a bosszúról, a leszámolásról és a túlfűtött vad szexről szól. A lényeg a leszámolási sztorik lefolyásának, a bosszúnak és az erőszaknak a nyers tálalása. Egy idő után érdektelenné is válna ez az egész véres hajsza és vágóhíd, az, ahogy hullnak a fejek és sugárban fröccsen a vér, de szerencsére új szereplőket s velük új vonalat is megismerünk. Elsőként a vakmerő szerencsejátékos, Johnny (Joseph Gordon-Levitt) történetét, aki egy nagyvadat akar megverni kártyajátékban. Ez a film legtisztább, a beteges-perverz erőszak ellenére is legélvezhetőbb szála, ami nagyban Joseph Gordon-Levitt érdeme: színészileg titokzatos, megfejthetetlen, maga mellé állító figurát formál a karakterből. Mint ahogy Eva Green is megbűvöli a nézőt (nem csak a film férfi szereplőit) a femme fatale szerepében – a negatív érzelmek egész skáláját mutatja fel.

Az értelemnek ez a film igazából nem sokat ad, ám annál többet nyújt stíluseszközökből és látványból. Az egész mozgóképen végigvonul egyfajta, a képregény stílusát jól visszaadó műviség, amelyben sok minden felismerhető: futurista formavilág, animált árnyjáték, sajátosan értelmezett pop-art, minimal-art, geometrikus játék vagy a tetoválás túlmintázott „népművészete”. Művi, ahogy az igen erős kontúrokkal dolgozó fekete-fehér képi világba beékelődik egy-egy hangsúlyos színnel kiemelt elem. Művi hatása van a fénykezelésnek is. Az új Sin City-epizód vizuális stílusa olyannak tűnik, mintha valamiféle kísérleti filmet néznénk. Ezt az észleletet talán az váltja ki, hogy a képi forma átütőbb, mint maga a történet – az egy képkocában elhelyezett vizuális tartalom olyan gazdag, hogy egyszeri látásra nem is dekódolható. Sajnos, másodszorra viszont nem annyira érdekes, mivel kevés a tartalom.

Sin City: Ölni tudnál érte (amerikai akciófilm, 103 perc, 2014). Rendezte: Robert Rodriguez, Frank Miller. Szereplők: Mickey Rourke, Bruce Willis, Josh Brolin, Jessica Alba, Joseph Gordon-Levitt, Eva Green.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?