Sikeres az interneten fizetőssé tett szlovák média

Pozsony |

<p>Sikeresen indultak - több mint 40 ezer eurós bevételt eredményeztek az első hónapban  - a szlovákiai média fizetőssé vált weboldalai - közölte Tomáš Bella, a rendszert üzemeltető Piano társaság igazgatója pénteken Pozsonyban.</p>

A Piano elnevezésű közös előfizetéses rendszer május 2-án indult, s kilenc szlovákiai sajtóorgánum vesz részt benne: a Sme, a Hospodárske noviny, a Pravda, a Sport (napilapok), a Týždeň (közéleti hetilap), a PC Revue (számítástechnikai folyóirat), a Joj (televízió), a MeToo.sk (internetes televízió), a Medialne.sk (internetes hírportál a médiáról).
A sajtóorgánumok internetes honlapjainak olvasottsága a részleges fizetőssé válás után nem csökkent, mint ahogy azt a média várta - jegyezte meg Bella. Szerinte várható, hogy a nyári hónapokban új lapok csatlakoznak a rendszerhez. 
"A bevétel jóval magasabb, mint amire számítottunk. Úgy látjuk, hogy célunkat - egy év alatt megszerezni az internetes újságolvasók egy százalékát - nem lesz nehéz elérni" - fejtette ki az igazgató.
A kilenc webportálon összesen 34 szolgáltatás vált fizetőssé. A Piano rendszer először két hétig próbaüzemben működött. A rendes üzem május 2-án indult, s egy hétig bárki, aki bejelentkezett a rendszerbe, ingyen használhatta. Május 9-től kezdve fizetőssé vált, a tartalmak egy része csak havi 2,90 euróért, illetve évi 29 euróért hozzáférhető. A heti előfizetői díj 0,9 euró.
Az előfizetők jelszót kapnak, amellyel hozzáférhetnek a tartalmakhoz, akár több számítógépen egyszerre. Az előfizetési díjak összegét a portálok között a tényleges látogatottság szerint fogják elosztani.
Az egyetlen szlovákiai magyar napilap, az Új Szó közölte, hogy nem kapcsolódott be a projektbe, tartalmát az interneten továbbra is ingyenesen teszi hozzáférhetővé. A projekt szervezői a bulvárlapokat is megszólították, de azok állítólag az ajánlatot elutasították.
Az egyes portálok eltérő részeket tettek fizetőssé. A Pravda.sk, amely a Pravda című független napilap hírportálja, a vélemények, illetve a vitarovatot tette fizetőssé. A Sme.sk, a Sme című liberális napilap portálján a tartalom mintegy 3 százaléka fizetős, valamint néhány többletszolgáltatás, egyebek között a lapkommentárok. A Hospodárské Noviny gazdasági napilap nagyobb mértékben tette fizetőssé tartalmát, míg a
Mediálne.sk portál minden része csak fizetség ellenében hozzáférhető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?