Séta a Rádayak síremléke körül

Az omladozó emléktáblaA szerző felvételeA védett műemlékek közé tartozik a losonci református temetőben található Ráday-kripta is. Négyszög alakú, téglából épült, csúcsos tetővel fedett épület. Három oldala kovácsoltvasból készült, ajtókkal ellátott virágmotívumokkal díszített rácsokból áll. Oldalsó ajtóin a Ráday-címer látható. A főajtóval szembeni falba építették be a homokkőből készült sírtáblát. Ennek felső részébe a Ráday-címert faragták, amiből jelenleg már csak vajmi kevés látszik, s az alsó részén található feliratnak is csak néhány szava olvasható. A tábla mellett elhelyezett koszorúk sora jelzi, hogy a kripta a temető leglátogatottabb sírhelye. Rendszeresen ellátogatnak ide a Ráday nevét viselő iskolák tanárai és diákja. Nem éppen örvendetes tény, hogy a hozzávezető kis sétányt benőtte a gaz, a körülötte egyre magasabbra növő fák pedig mid jobban elrejtik a látogatók tekintete elől. Felújítása, környezetének rendbetétele már nagyon időszerű lenne. Utoljára 1977-ben javította az Állami Műemlékvédelmi Hivatal Krúdy Gábor felügyelete alatt.

A losonci református temető egyik legértékesebb sírhelyének története a régmúltba vezet vissza. A Losonci Lapok 1874. december 20-i számában a következő sorokat olvashatjuk: „A losonczi ref. temetőnek a városra néző lejtőjén egyszerű mauzóleum áll. A levágott partoldalból négyszegű tető ugrik ki, mely elől két oszlopon emelkedő boltívre támaszkodik. A part és az oszlopok közötti tér szintén át van boltolva. A hátsó falon pedig egyszerű homokkő-tábla mondja meg a vándornak, hogy itt nyugszik Ráday Pál.” A lap december 27-i számában ezt találjuk: „A Losonczi Lapok egy alkalommal megpendítették, hogy Rádaynak mauzóleum terveztetik, de a dolog azóta elhangzott. Bár sikerült volna e vázlatos életrajznak az eszmét ismét újra megeleveníteni.”

Ambrus Mór, a losonci gimnáziumi neves tanára is említést tesz Ráday Pál sírjáról: „nem vádolhatjuk magunkat, hogy nem tettünk semmit a kegyelet érdekében, hiszen honvédemlékünk ott áll városunk főterén, Sükey sírját fehér obeliszk jelöli, Kármán József sírja nem sokáig fog jeltelen maradni, hanem ott van még egy pont a losonci ev. ref. temetőben, melyen a hazafiúi kegyeletnek nyoma is alig látszik. Ott van Ráday Pál sírja, melynek állapota valódi élő szemrehányás társadalmunkra nézve.

Ráday Pál sírja el van hanyagolva. A dísztelen négy lábon nyugvó épületecskének teteje rongyos, a falba beépített egykorú, homokkőből készült sírkő, melyen négy párvers jellemzi a halottat, kit a sírdomb takar, össze van firkálva, a Ráday-címer még nagyon kevéssé van rajta megrongálva, de az egész emléktábla, mint történelmi emlék, nagy gondot igényel, mert itt-ott meglátszik rajta az idő vasfogának pusztítása. ….E sírt pedig, mint történelmi emléket, nem szabad elhanyagolnia különösen a losonczi társadalomnak, mivel a véletlen úgy hozta magával, hogy e kiváló egyén porai éppen a mi temetőnkben nyug-szanak....

.... Ilyen kiváló egyén sírját Losoncz város szabadságszerető polgársága nem engedheti elpusztulni, nem engedheti, hogy a sírkő, mely egyszersmind történelmi emlék is, kitéve maradjon az idő viharainak s gondatlan gyermekek irkafirkáinak: sőt inkább gondoskodni fog, hogy e sír rendben tartassék, a sírkő kitisztíttassék, s a hol szükséges rendbe hozassék: gondoskodni fog arról, hogy a sírkőhöz ne lehessen hozzáférni a sírfelirat mégis el legyen olvasható. .... Álljon valaki Losoncz város vezetői közül az ügy élére, s az itt fölvetett eszme hamar testet ölt.”

Mint azt Latkóczy Mihály, a gimnázium tanára a Losoncz és Vidéke 1898. október 16-i számában leírta, az eszme testet öltött. „...Közeledtem hozzá és minél tovább néztem az egyszerűségében is tiszteletreméltó emléket, annál inkább megragadott a részletek érdekes volta, de kivált a függőlegesen alkalmazott sírfelirat, igazabban a sírbolt felső részébe falazott sírkő. Maga a kő abban a franczia-olasz genre-ben készült, mely a kétszáz év előtt élt emberek ízlését gyönyörködtette és – tegyük hozzá bátran – gyönyörködtethette is. ..... A magyar embert önkéntelenül is megragadó elérzékenyüléssel olvastam le a következő verses feliratot, a sírtábla szövegét: Vajh tudod-e vándor, Kicsoda alszik e kő alján, virrasztva feletted? Ráday Pál, ki e név dísze, virága vala. Kicsoda, mekkora volt, Pannonia tudja, s a külföld Népe is; elmondják művei, tettei mind. A Haza és Egyház, s velök egyben a Férfi-erények Könnyet hullatnak ily java-férfi felett. Menj most s e hantról gondold, mily röpke az élet. Gyászolj, s hogy jól töltsd éltedet halni tanúlj.

... Akkor ( 1896-ban – a szerző, P.J. megjegyzése) az emlékkő is, a sírbolt is magán viselte az elhagyatottság bélyegét. Ma hál’ Istennek másképp áll a dolog. Akadtak férfiak, a kik deresedő fürteik alatt ifjú lelkesedéssel méltó állapotba helyezték azt a kis házat, mely egy nagy reményekkel megindult élet minden büszkeségét kipótolá. Hála mondassék nekik, s hála mindazoknak, akik majd elzarándokolnak a sírhoz, melyben a nagy Rákóczi kanczellárja álmodja tovább egykori álmait egy nagy, egy boldog, egyetértő Magyarországról.”

A sírbolt oldalsó falára 1983-ban a Csemadok losonci alapszervezete helyezett el egy rézötvözetből öntött emléktáblát ezzel a felirattal: Ráday Pál (1677-1733). Kevésbé ismert adat, hogy a kriptában nyugszik Ráday Pál édesapja Ráday Gáspár, leánya Clárát és felesége Kajali Klára is.

Ráday Pál születési helye (Alsóludány vagy Losonc) bizonytalan, életrajzi írásában sem tett róla említést. A költő egyben államférfi, II. Rákóczi Ferenc diplomatája és erdélyi kancellárja is volt. Édesapja Ráday Gáspár, nógrádi, majd pesti alispán volt. Tanulmányait Losoncon Rozsnyón, Selmecbányán, Körmöcbányán végezte. Kiválóan beszélt és írt latinul, németül, valamint franciául. 1695-ben törvénygyakorlatra ment későbbi apósa, Kajali Pál Nógrád és Hont vármegye jegyzője mellé. 1699-ben Nógrád rendjei a megye jegyzőjévé választották. 1703-ban a gácsi várat védő nemesek Kajali Pállal együtt őt bízták meg azzal, hogy hűségnyilatkozatukat elvigyék II. Rákóczi Ferencnek a tokaji táborába. Ráday tudása, tájékozódó képessége megnyerte a fejedelem tetszését, s 1704-ben belső titkárává fogadta. 1705-ben megnősült, felesége Kajali Klára lett. A szécsényi országgyűlésen mint fejedelmi előadó szerepelt. 1707-ben az erdélyi országgyűlés az erdélyi kancellária igazgatójává választotta. 1708-ban részt vett a trencséni ütközetben. A szatmári béke megkötése után hazatért, Bécsben letette a hűségesküt. 1712-ben Nógrád követe volt a III. Károlyt koronázó országgyűlésen, ahol szónoki tehetségével kiváltotta az uralkodó elismerését is. Az 1714-1715-ös országgyűlésen is tekintélyt szerzett, tagja lett több országos bizottságnak, de jelentősebb politikai szerepet már nem vállalt. Élete végén sokat betegeskedett, gazdálkodott és irodalmi foglalkozásnak élt. Egyike volt az első könyvgyűjtőknek. Úgynevezett „hungárikákból” ő állított öszsze először gyűjteményt, megalapozva ezzel a később híressé vált Ráday-könyvtár alapjait. Megírta önéletrajzát és benderi útjának naplóját is, a Rákóczi-féle szabadságharc történetét. Támogatta Bél Mátyás tudományos és Mányoki Ádám művészi tevékenységét.