Harmadszor felvidéki bajnok a lévai focicsapat

Léva

2020, 2022, 2024 – aranybetűs évek Léva számára a Felvidéki Labdarúgó-bajnokságban (FLB). Az idei végén a legutóbbi bajnok átvette a vezetést az éremtáblázaton, három elsősége mellett már több dobogós helyezése van, mint az addig vezető Szepsinek.

A Martfootball keretében

Új köntösbe öltözött a bajnokság: a Martfootball keretében zajlott, de a korábban már bevált forgatókönyv szerint. Csoportmérkőzések voltak Martoson, Naszvadon, Ógyallán és Dél-Komáromban, aztán a teljes mezőny Martoson folytatta a kieséses rendszerben. A nyolcaddöntő a továbbjutók fölényes győzelmét hozta, egyetlen kivétellel: a szinte teljesen lányokból álló Károlyfürdő csapata mindössze egyetlen találattal maradt alul Vágfüzessel szemben (3:4). „Miután csoportjukban kétszer is nyertek, a legjobb nyolc közé jutásért is bizonyítottak. Kifejezetten jók voltak, sajnálom, hogy nem mentek tovább. Játékuk elárulta, hogy focista lányokról van szó, nem csak kedvtelésből összeállt együttesről – értékelte szereplésüket Gubík László, a bajnokság ötletgazdája, aki ezúttal játékosként csak keveset töltött a pályán, s így az ellenfelek megfigyelésére is jutott ideje. – A negyeddöntőben a címvédő Udvard és a kelet-szlovákiai Szirénfalva/Kaposkelecsény parázs meccse hozta lázba a jelenlévőket. Végül az udvardiak nyertek 5:3-ra, de ellenfelük, ha nem velük találkozik a negyeddöntőben, éremesélyes lehetett volna. Helytállásuktól felbátorodtak a keleti fiúk, és jövőre is jönnének a bajnokságra. Még ennél több izgalmat hozott az elődöntő két összecsapása. Parázs, indulatokkal teli, heves mérkőzéseken dőlt el, hogy Udvard és Léva játszhat az elsőségért.”

Csalóka 5:1 a döntőben

Gólokban gazdag találkozón a bronzmeccsen végül Érsekújvár/Ímely győzött Gyalla ellen (8:6), és két végső diadala mellett először lett harmadik. Két testvércsapat, Udvard és Léva került össze az aranycsatában, ezúttal az utóbbi diadalmaskodott 5:1-re a címvédő és kétszeres bajnok ellen. „A rivalizálás nem maradt el, de sportszerűtlenség nélkül zajlott a tétmeccs. Udvard jól játszott, Léva taktikusan, és kapusunk kirobbanó formában védett. Az 5:1 nem tükrözi a játék képét, sokkal szorosabb volt az összecsapás. Ellenfelünk a hajrában kapusukkal is kitámadott, mi meg könyörtelenül büntettünk” – emlékezett vissza a mindent eldöntő pillanatokra Gubík, aki rövid időre beállt, hogy ne szakadjon meg a tizenkét éves hagyomány, s elmondhassa magáról, mindegyik kiírásban pályára lépett. – Bajnokságunk nagyon jól beépült a Martfootballba. Háromnapos fesztiválunk legsikeresebb napja volt, melyben javarészt a foci és a családi programok vitték a prímet. Befutott rendezvényről van szó, van közönsége, s úgy néz ki, lesz kereslet a műsorba újonnan beiktatott Eb-kvíz iránt is, melyet szeretnénk folytatni.”

Doležaj, a büntetőbajnok

Bencze Dávid segítőivel (Križan Attila, Hajabács Gábor, Hajabács Zsuzsa, Dorko Ferenc) bonyolította le a 11-esrúgó bajnokságot, amely szerves része volt a martosi futballnapnak. Az 500 eurós fődíjat az ógyallai származású, DAC-ban nevelkedő ifj. Maxim Doležaj vihette haza. „Összesen 38 versenyző nevezett. A résztvevők lövéseit kis kártyákon jegyeztük, így mindenkinek az adott körben farkasszemet kellett néznie a komáromi származású vagy a KFC-hez kötődő kapusokkal: Križan Attilával, Klasnyík Andrással és Hatyina Zsófiával. Nekik is érdemes volt mindent beleadni, mert a legjobbra 100 eurónyi pénzdíj várt. Végül a legeredményesebb női kapusunk lett, akinek 11 tizenegyest sikerült megfognia” – árulta el a főszervező.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?