Sérült lelkek versenye

Javában folynak a találga-tások Karlovy Vary mustráján: ki kap díjat a versenyfilmek mezőnyéből a ma esti záró gálán? A kanadai, a török, a román vagy az orosz alkotás rendezője? És milyen megítélés alá esik vajon a magyar Virágvölgy?

Sebastian Pilot Az utolsó szentjánosbogár című filmjéhez egy álmos kis kanadai iparvárosban találta meg Léót, az anyjával és annak új társával nem igazán kommunikáló gimnazista lányt, aki egy nála jóval idősebb rockzenész mellett emelkedik ki mély letargiájából. De nemcsak Léo, a többiek is sérült lelkek, itt mindenkinek megvan a maga kínja, baja, bánata. Hétköznapi sorsok, érzékeny történetek forrnak össze a filmben, finom ábrázolásban.

Ömür Atay a fiatalkorúak ankarai javító-nevelőintézetében kezdi a Fivérek történetét. Főhőse, a tizenhét éves Jusuf négy év után szabadul, ám igazából csak a bátyja várja, ő is csak a rossz lelkiismerete miatt. Jusuf ugyanis az ő bűnét vállalta magára. Testvérükkel Ramazán végzett, amikor a lány, szerelme oldalán, megszökött otthonról. Egy mélyen vallásos török családban ilyen esetben még ma sincs kegyelem, s mivel az idősebb fiú több évre veszítené el a szabadságát, öccsét, a fiatalkorú Jusufot a családja kényszeríti hamis vallomásra. Atay kerüli a hatásvadász jeleneteket, nem mutatja sötétnek, reménytelennek a rácsok mögé került fiú életét, de szabadulása után sem festi felette kékre az eget. A feszültséget végig jól adagolja, karakterrajzai pontosak, színészei árnyalt alakítást nyújtanak.

Radu Jude a legjelesebb és legbátrabb román rendezők egyike. Az Engem nem érdekel, hogy a történelem barbárokként emleget majd bennünket című, több mint kétórás munkájával a román hadsereg keleti fronton, 1941-ben elkövetett tömeggyilkosságáról rántja le a leplet. Arról a tragikus történelmi eseményről, amikor a németek oldalán több százezer zsidó életét oltották ki Odesszában. Különleges keretet ad a filmnek, hogy a hadtörténeti múzeum udvarán színészekkel és statiszták százaival rekonstruálják a háborús eseményeket.

A harmincesztendős Ivan Tverdovszkij két évvel azután, hogy egy meglehetősen furcsa életvitelű nőről elkészítette Zoológia című filmjét, Az ugróval ismét különleges témával állt közönség elé. Ebben is a magány, a másság, a társadalmi visszásságok érzékeny megvilágítója. A komoly visszhangot kiváltott sajtóvetítés után a rendező ugyan azt mondta, nem állt szándékában a valóságot, vagyis az orosz viszonyokat kritizálni, azt meghagyja a dokumentumfilmeseknek. Egyébként ő is az volt pályája legelején, de a rendőrségen forgatott munkái után egyszerűen beleunt, a realitás és a fantázia ötvözése sokkal jobban izgatja. Új filmjének hőse egy tizenhat éves Superboy (Denisz Vlaszenko), aki – hogy luxuskörülményekhez szokott anyja kedvébe járjon – különleges képességével rendkívüli feladatot vállal egy magasabb körökben összeállt bűnbandában. Tverdovszkij is bátor rendező. Úgy bont ki előttünk egy súlyos lélektani drámát, anya és fia javíthatatlan kapcsolatát, hogy közben egy korrumpálódott rendszer riasztó képét is leteszi elénk.

A belső magány húrjait pengeti Csuja László debütáns munkája, A Nyugat Keletje szekcióban bemutatott Virágvölgy, amely két főhősével szintén egy egészen speciális világba kalauzolja nézőit. Road movie menekülő szerelmesekkel. Láttunk már ilyet nem egyet, nem tízet. A legtöbbjükben pénzt rabolnak vagy (pénzért) ölnek a szökésben levő párok. Itt és most másvalami történik: a külvárosi lakótelepen unatkozó Bianka megsajnál egy magára hagyott csecsemőt és kocsistul, mindenestül ellopja. Mivel sem az egyik, sem a másik barátjával nem tudja elhitetni, hogy tőle van a gyerek, egy mentálisan zavart, önálló döntésekre képtelen, ám jószívű munkásfiúval áll össze, aki mindent megtesz, hogy nyugalmat és biztonságot teremtsen számukra. Elköti nagybátyja lakókocsiját, balhéba keveredik, autót lop, erdőn, mezőn, hegyen, völgyön keresztül menekül „a kis család”, de sehol sem találnak megfelelő életteret. Sok hibája van a filmnek, és nem elsősorban azért, mert a rendező amatőr színészekkel próbálja hitelessé tenni az alkotást. A realitás talaja csúszik ki sokszor a főszereplők lába alól. Öt ujjunk sem lenne elég ahhoz, hogy összeszámoljuk, hány ponton billen meg a történet, de hogy mégsem tudunk elszakadni tőle, az azért van, mert a páros mindkét tagjának a lelkébe látunk. A lánynak nincs senkije, a fiú a gyámjára támaszkodna, ha az engedné. A „bűnösök” így csak egymásra számíthatnak, s egy-egy pillanatban úgy tűnik, meg is találják az egymáshoz vezető utat. Őrült bolyongásuk azonban nem ezzel ér véget. A fesztivál közönsége nagy érdeklődéssel fogadta a Virágvölgyet, és a vetítést követő beszélgetésen is sokan ott maradtak. Jó start ez a filmnek, mehet egyenesen tovább a maga útján.